Én, Tonya

Ez most hosszabb lesz, mert egyszerűen bennem maradt a film, ami a 90-es évek elejére fókuszál, nagyrészt, meg akiről szól. 1994 világszerte médiatörténelmet írt, ugyanis a sajtó, konkrétan a bulvársajtó és a sportsajtó két eset miatt úgy összefonódott, hogy mára elválaszthatatlanok lettek. Mert mit ér, ha egy focista x gólt lő egy meccsen, az nem hír. De ha mellé még meleg is, vagy delfinek erőszakolták meg, na az már hír. Az egyik ilyen eset volt Tonya Harding ügye, ami a hölgy addig is elég ingoványos megítélését annyira aláásta, hogy még a róla készült film után is 30000 dollár az egykori sportoló internetes hírértéke, dollárba átszámítva, ami egy volt világhírű amerikai olimpikonhoz képest édeskevés; ennek a lehetséges okait ez az objektívnek távolról sem nevezhető, de pont stílusa miatt mindenképpen hiánypótló és szórakoztató film próbálja elmondani.
A filmben egy olyan képet kapunk Tonya gyerekkoráról és első huszegynéhány évéről, ami megmutatja, hogy nem számít az ember bőrszíne, a trash az mindig trash marad, a white trash pedig a legrosszabb mind közül. Ezt a filmet az élet írta, ezért is van az, hogy a tehetséges kislány, miután már párévesen megnyer egy csomó versenyt, nem megy a menybe. Ilyen családi háttérrel nem is csoda. És mielőtt megkezdenénk sajnálni a film alapján, hogy jajj szegény Tonya, bizony ki kell jelenteni, hogy csak az ISMERT tények alapján is ez a nő az életben is egy tuskó lehet(ett). Nem is volt választása. Pechjére egy olyan sportban volt szupertehetséges, ami a sznobok sportja, a pénz dominál, meg a szponzorok, akiknek elvárásaik vannak támogatottjaikkal kapcsolatban. Legyenek simulékonyak, szerethetőek, Urambocsá' cukik. Ez a nő a legjobb napjain se nagyon lehetett olyan, de nem is csoda, ott, ahol és ahogy felnőtt, félre lett szocializálva, a felelősségvállalásról meg nem is hallott. A filmben is hárít a karaktere mindvégig mindennel kapcsolatban, ami rossz fényt vetne rá: ez nem az én hibám/a korcsolya volt rosszul megjavítva/szar volt a fűző, stb,stb,stb.
Tehát adott egy tehetséges versenyző, aki kb olyan, mint elefánt a porcelánboltban, a viselkedése, megjelenése messze nem kecses, hanem atletikus. A háta mögött kibeszélik megjelenése, ruhái, zeneválasztásai miatt, miközben tény, ami tény, fénykorában is piszok igazságtalanul kezelte őt a sport. Egy olyan sport, ami ahelyett, hogy a tudást pontozná, az eladhatóságot értékeli. Tonya a maga idejében nyugodtan lehetett volna hős, a megalkuvást nem ismerő stílusa miatt. Gondoljunk bele, mekkora ellenérzéssel kellett egy csomószor szembenéznie, ha még 2018-ban is felhördűlést keltett, mikor a kevésbé tehetséges, de egyáltalán nem ciki Tóth Ivett is baromira le lett pontozva szakértők szerint, amiért műkorcsolyázóként Ac/Dc-re táncolt, bőrcuccban. Pedig azóta eltelt több, mint két évtized!! Mennyi frusztrácóval kellett ennek a csajnak kelnie, feküdnie mindennap, miközben otthon volt, ami volt, ő meg tudta, hogy van, akitől ő jobb, de mivel ő nem olyan eladható, ha a fene fenét eszik, ha dollárt tojik kűr közben, mások lesznek favorizálva mindig. Hogy hiába ő az első amerikai női műkorcsolyázó, aki tripla axelt ugrik olimpián, ha egyszer a sport, amiért ő mindent megtett (?) kiveti magából, bajnokként is. Sajnos a sportdiplomácia már csak ilyen, szerintem még volt is, aki megkönnyebbülve vette tudomásul a szövetségben anno az ítéletet, tudva azt, hogy az ő finom sportjába nem való tramplival nem kell többet foglalkoznia. Az mindenesetre elgondolkodtató, milyen gondolkodás volt akkor. Kerrigan-nek mint áldozatnak, érthető okokból nem származott később semmilyen hátránya az ügyből, de azért elgondolkodik az ember, milyen mocsok dolog, ha zöldasztalnál ülők döntenek sportolókról, mert pld ha Kerrigan csak kevésbé eladhatóbb, lehet, bizarr ezt így leírni, de az aktatúrók miatt még rosszabbul is járhatott volna. Aki nem hiszi, gondoljon Szeles Mónikára, akit verseny közben késelt meg egy Graf-fanatikus barom. Ő az áldozat volt, és amíg lábadozott, addig a hasonlóan sznob sportban versenyző vetélytársai (kivéve Sabatini) a szövetség közreműködésével Szelest megfosztották a világelsőségétől, ami aztán Grafhoz került vissza, és SENKINEK A VILÁGON NEM FORDULT MEG A FEJÉBEN, hogy ez baromira nem kóser. És senki nem jött elő azzal, hogy hoppá, nem lehet, hogy a sokkal dekoratívabb és eladhatóbb Graf-nak benne a keze (egyébként nemigen, de nem hurcolták meg, jól járt, na), a késelő meg már szabad volt, beszámíthatatlanság miatt, míg Szeles lábadozott. Ezért mondom, hogy Kerrigan még szerencsés. Kiváncsi vagyok, mi lett volna a sztori végkicsengése, ha Tonya kap a viperával, mondjuk egy Kerrigan-fanatikustól.
Tudom, hogy hosszú ez az eszmefuttatás, amit fent leírtam, de nekem emiatt a film max csillagos, mert végig lekötött és elkerülte azokat a csapdákat, amikbe az életrajzi elemekre épülő filmek rendesen bele szoktak esni. Nem csak felmondja a leckét, hanem agyaltatja a nézőt, a maga műfajában kicsit a Wall Street farkasára emlékeztetve jópár hozzám hasonló filmszeretőt. Margot Robbie elcsúnyította magát és bár Oscar bácsi neki nem gyütt, bebizonyította, hogy lehet belőle még több is, mint egy jó esztétikai kiegészítő. Az összeomlás határán sminkelő, tükör előtt ülő Hardingot úgy jeleníti meg, hogy habár nincs köztük túl sok hasonlóság, egy elképzelt, mégis hihető Hardingot kapunk, aki nagy ótvar emberek közé született. Allison Janney Oscarja megérdemelt, ha az "anya" csak negyedét tette a bemutatott dolgoknak, már megért a máglyára. Bobby Cannavale, aki a Harmadik műszak szerencsétlen sorsú mentőséből A ligás filmek megbízható mellékszereplőjévé nőtte ki magát, a kis szerepéből is kihozza, amit ki lehet, kb 2014 óta épp olyan ügyesen menedzselik, mint Kyle Chandlert, aki hasonló utat járt be. Ami a rendezőt illeti, innen szerintem már csak lefele vezet az út, de ha igazam is lesz, akkor is lesz mire visszaemlékeznie, ilyen egyszerre szomorú és mégis jópofa munkát ritkán lát az ember, pláne úgy, hogy a főszereplő a producer is, akit pedig instruálni KELL, akár ő a főnök, akár nem.
Röviden ennyi.

A műkorcsolya akkori pontozása szerint a kivitel sokszor egész pontokkal magasabb lehetett, mint a tartalom, és Harding nem kapott elég magas kiviteli pontokat mert rossz volt a megjelenése. Ebből csak az egyik tényező a birkózóra emlékeztető izomzata (végleges eltiltása után pont ezért lehetett boxbajnok) a másik az ízléstelen ruhái amit nem indokolhatott a rossz anyagi helyzete, tekintve, hogy addigra nagyon komoly edzői voltak (ha erre tellett bármi módon, akkor kűrruhára, tánc és illemtanárra is telhetett volna. Ugynakkor koránt sem volt akkora tapló, mint amit a film sugall. A Youtube-on vannak nyilatkozatai-inkább iskolázatlan, de szerény).Az elaszakadt cipőfűző nem volt faxni, ajánlom a youtube-ot, fent van az eredeti video. Lehetett szabotázs is. Ahogy annak az olimpiának(is) az összes kűrje fent van.Kerrigan klasszissal rosszabb volt technikailag, klasszissal jobb kivitelben, de azon az olimpián mindkettejüket megbuktatták-egy csúnyább, rosszabb nyert. Ezekről szólhatott volna igazán a film, akkor 5 pont, így erős hiányérzetet keltő a történet lényegét illetően. Ennyit tényleg röviden.

Ok. Igaz, hogy ez egy másik oldalon kitett véleményem finomított változata, de azért ha magamtól plagizálok, az is olyan durva?