Dűne: Második rész

Ezzel a part two-val nyomatékosítják, hogy a tinédzser korosztályt célozták meg ezzel a sagával. Felnőttként Disney-t is lehet nézni, de akkor nem ezt. Chalamet felnőhetett volna a második részhez, de inkább gyerekesebb lett, nagyon nem passzol ebbe a szerepbe, pedig lett volna ideje. Bardem kicsit jobbat alakított, mint az elsőben, és ha elképzeljük ezt az epizódot Bardem nélkül, akkor kétségkívül ő mentette meg ezt a részt. Időhúzás, bugyuta párbeszédek és semmitmondó jelenetek, melyeket egyensúlyoznak a gigantikus díszletekkel és pár csatával, hogy mégse menj ki a moziból. Szépen bevezetnek egy CGI világba, és várom, hogy nyögje már ki legalább egyszer, hogy „A szex vajon mi?” mert mi más juthatna eszembe, amikor majd szétunom magam. Persze George Lucas bemutatott már pár dolgot, de Aladdint azért még ő sem tudta a jövőbe reptetni, a Dűne 2 pedig olyan, mintha Aladdint néznéd.

Az első rész zseniális volt, ez viszont közel sem olyan epikus és hangulatos, és nagyon kevés dolog történik benne, a nagy része unalmas.

Ez az a film, amiből eleve a semmiből építkezik... maga a könyv is borzalom volt... A látványvilág grandiózus, szó szerint, az ember csak ámul és bámul... a szerelmi szálak és személyes történetek pedig érdektelenek, jelentéktelenek és üresek. Ha valaki megkérdezné, miről szól a film, egyszerűen nem tudnám megmondani... annyi felé esik szét a story.

A „Dűne: 2. rész” kapcsán Denis Villeneuve folytatása olyan élményt nyújt, ami technikai zsenialitással és ambícióval van tele, és számos lélegzetelállító pillanattal ajándékozza meg a nézőit. A film sebessége és a történetmesélése magával ragadó, kü... Többlönösen azok számára, akiket az első rész nem kötött le teljesen. Az előzmények már ismertek, így a film egyenesen a történések sűrűjébe vezeti a nézőt, amelyben Paul Atreides és anyja, Jessica kalandjai, valamint a Harkonnen ház és az császár elleni küzdelmeik állnak a középpontban. Az űrhajók és a különleges technikai megvalósítások mellett a film mélyebb üzeneteket is közvetít vallásról, háborúról, bosszúról és szerelemről, miközben nem nélkülözi a Herbert világára jellemző furcsaságokat sem . A film súlyos témái között szerepel a hit, a megtorlás és a messiási várakozások súlya, amelyek Paul Atreides karakterén keresztül bontakoznak ki. A „Dűne: 2. rész” ritka példa a nagy költségvetésű blockbusterek között, amely komoly gondolatokat vet fel, és nem csak a látványosságra koncentrál. Bár a film nem mindenben sikeres teljes mértékben, értékelendő a próbálkozás, hogy mélyebb, filozófiai kérdéseket is feltegyen a nézőknek. Azonban ez a súlyos hangulat olykor nyomasztóvá teheti az élményt . Összességében a Dűne 2. része egy lenyűgöző vizuális és érzelmi utazás, amely bár néha nyomasztó lehet a súlyos témái miatt, mégis méltó folytatása az előző résznek. A technikai kivitelezés, a mélyreható karakterábrázolások és a bonyolult témák kezelése emeli ki ezt a filmet a többi közül.

Frank Herbert 1986-ban hunyt el Wisconsinban egy műtőasztalon (embóliában). Halála előtt még igazából nem tudta, mi lesz hátrahagyott különleges Dűne-regényeinek sorsa. Pedig mind a hat elképesztő, ám a színvonalas filmes megvalósításra az egész vilá... Teljes kritika

A regény legfontosabb elemeit bagatellizálták el, vagy hagyták ki kompletten. Mint film, zseniális, de mint adaptáció, megbukott, utóbbi szempontból Lynch Dűnéje sokkal jobb.

A Dűne-univerzum sosem volt a kedvencem, az első részt mégis jónak tartottam, ez nagyrészt a látványvilágnak és az esendő Paul Atreides karakterének volt köszönhető. A második részben már nem tudtam azonosulni az „epikus hőssé” váló Paul Atreidesszel. Az igazság nevében halomra gyilkol mindenkit, aki az útjába áll. Az Atreidesek a jók, aki ellenük fordul, az mind gonosz, nincs átmenet. A főhős ugyanolyan zsarnokká válik, mint azok, akik ellen küzd. A látványvilág most is kiemelkedő, de nem feledteti az egysíkú, túlzottan teátrális történet sekélyességét.

Na, kedves olvasó, úgy fest, én leszek az ellentábor jeles képviselője, miszerint ez egy rém gyenge film. Az első szó, ami így a megnézése után eszembe jut, a lélektelen, rajongói oldalról meg talán a sznobizmus. Nem tudott egy pillanatig sem meghatni, nem tudtam együttérezni a szereplőkkel, nem tudtam senkiért sem aggódni, nem vert le a hideg veríték egyszer sem a film alatt, hogy atya ég, most mi lesz, ebből hogy menekülnek meg, jaj, de feszült pillanat... no, semmi ilyesmi. Ez egy lagymatag, A listás színészeket felvonultató, száraz, lélektelen, nagy költségvetésű, lapos EKG csík. Nem is értem, akinek ez élete filmje meg ilyenek, az látott-e valaha egy normális, megható történetet, szerintem nem. Nagyrészt gondolom, a könyv rajongói értékelték így fel, no way, hogy ez ilyen 80+ film legyen. Igazából még a látvány sem jó annyira, van egy-két „monumentálisabb” jelenet, de nagyrészt kopár sivatagot vagy sötét belső tereket szemlélünk. A történet is értékelhetetlen, indokolatlan ugrálásokkal az időben, egyik pillanatban még készülnek valamire, bumm, a következőben már belecsöppenünk egy rajtaütésbe, de így minden előzmény nélkül. Én abszolút elfogulatlan vagyok, nem olvastam a könyveket, nem vagyok ilyen művészfilm sznob meg klasszikus mű sznob, szimplán egy jó filmet vártam, de ez még gyengébb lett, mint az első része. Az első rész legalább egy követhető történetet tudott felmutatni, de ebben még az sem volt a helyén. Ez nem ér többet 2 pontnál.

Nekem az első résznél is jobban tetszett. A látvány monumentális, a történet izgalmas, az akciójelenetek is kellően érdekesek és fordulatosak. A Dűne és a sci-fi rajongóinak kötelező darab, de senkinek sem ajánlom, hogy kihagyja.

Eléggé nézhetetlen lett ez a rész is. A első része unalmas, semmitmondó rész volt. De ez még attól is rosszabb! Egyetlen pozitívum Javier Bardem volt a filmben. Ő legalább színészi alakítása volt a filmben. De kb. tényleg ennyi a pozitívum.

Óriási sztorit visz óriási formában a filmvászonra a rendező. A saját galaxissal rendelkező sci-fik önmaguktól is magával ragadják a nézőt, ha egy új, érdekes környezet remek képi világgal is meg van jelenítve, nincs olyan, akit ne ragadna magával, akár rajongó, akár nem. A Dűne egy első osztályú mozifilm, rendezéssel, képi világgal, hanghatásokkal, feszültségkeltéssel a csúcson! 10/10.

Nem volt rossz, de nekem valaki elmagyarázná, hogyan lett a főszereplő szeme egyik jelenetről a másikra kék? Nem mintha zavarna, csak van egy-két jelenet között olyan idő ugrás, hogy ha nem nézi folyamatosan az ember, vagy ha egy pillanatra elfordul,... Több a következő jelenetet már nem érti. Persze tudom, egy filmet nézni kell folyamatosan, csak úgy egy picit fura volt.

A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!

4 csillag, mert a végén lehetett érezni már szerintem mindenki részéről azt a bizonyos legyen már vége érzést... Voltak karakterek, amik olyan súlytalanok lettek, pedig szerintem ez így nem volt helyes. A látvány viszont nagyon odatette magát. Jobb szeretettem volna, ha sorozatként jön ki, pl. a császárt is jobban meg szerettem volna ismerni, így olyan kis semmitmondó karaktere lett. Egy birodalom császárát valahogy úgy képzelem el, mint az alapítvány császára. Ez a karakter nem ilyen. Nem tudom, hogy ez normális-e, de nagyon zavart, hogy a történetvezetés nem adott támpontot az idő múlására.

Imádom a Dűne világát, de nekem ez a hosszú játékidő most pokolian elnyújtott volt... Sokszor őszintén szólva untam is magam. Az első rész nekem sokkal erősebb volt. Természetes tetszett, de nem biztos, hogy újranézném.