Dűne: Második rész

Na, kedves olvasó, úgy fest, én leszek az ellentábor jeles képviselője, miszerint ez egy rém gyenge film. Az első szó, ami így a megnézése után eszembe jut, a lélektelen, rajongói oldalról meg talán a sznobizmus. Nem tudott egy pillanatig sem meghatni, nem tudtam együttérezni a szereplőkkel, nem tudtam senkiért sem aggódni, nem vert le a hideg veríték egyszer sem a film alatt, hogy atya ég, most mi lesz, ebből hogy menekülnek meg, jaj, de feszült pillanat... no, semmi ilyesmi. Ez egy lagymatag, A listás színészeket felvonultató, száraz, lélektelen, nagy költségvetésű, lapos EKG csík. Nem is értem, akinek ez élete filmje meg ilyenek, az látott-e valaha egy normális, megható történetet, szerintem nem. Nagyrészt gondolom, a könyv rajongói értékelték így fel, no way, hogy ez ilyen 80+ film legyen. Igazából még a látvány sem jó annyira, van egy-két „monumentálisabb” jelenet, de nagyrészt kopár sivatagot vagy sötét belső tereket szemlélünk. A történet is értékelhetetlen, indokolatlan ugrálásokkal az időben, egyik pillanatban még készülnek valamire, bumm, a következőben már belecsöppenünk egy rajtaütésbe, de így minden előzmény nélkül. Én abszolút elfogulatlan vagyok, nem olvastam a könyveket, nem vagyok ilyen művészfilm sznob meg klasszikus mű sznob, szimplán egy jó filmet vártam, de ez még gyengébb lett, mint az első része. Az első rész legalább egy követhető történetet tudott felmutatni, de ebben még az sem volt a helyén. Ez nem ér többet 2 pontnál.

A Dűne-univerzum sosem volt a kedvencem, az első részt mégis jónak tartottam, ami nagyrészt a látványvilágnak és az esendő Paul Atreides karakterének volt köszönhető. A második részben már nem tudtam azonosulni az „epikus hőssé” váló Paul Atreidesszel. Az igazság nevében halomra gyilkol mindenkit, aki az útjába áll. Az Atreidesek a jók, mindenki más gonosz, aki ellenük fordul, nincs átmenet. A főhős ugyanolyan zsarnokká válik, mint azok, akik ellen küzd. A látványvilág most is kiemelkedő, de nem feledteti az egysíkú, túlzottan teátrális történet sekélyességét.

Nekem az első résznél is jobban tetszett. A látvány monumentális, a történet izgalmas, az akciójelenetek is kellően érdekesek és fordulatosak. A Dűne és a sci-fi rajongóinak kötelező darab, de senkinek sem ajánlom, hogy kihagyja.

Bevallom, sosem voltam Dűne-rajongó. Mindig szépen nyugtáztam, hogy a könyvsorozat ott csücsül pár ismerősöm polcán, de ennél többre sosem futotta. Az első rész a filmből teljesen beszippantott, csodás látványvilág, izgalmas konfliktusok – a főszereplő fiatalok alakítását találtam talán a leggyengébbnek, emellett az atmoszféra egyedi és magával ragadó, a történetmesélés, ami lassabb, mint a megszokott, de talán pont ez az, ami miatt jobban magába is szippant. Van idő csodálni a tájakat, a cserepes ajkakat, cserzett bőrt, a fodrozódó homokot... A második részről pont ugyanezt tudom elmondani. Egy percig sem unatkoztam, habár borzalmasan nehezen viselem a nagyon hosszú filmeket.

Nem volt rossz, de nekem valaki elmagyarázná, hogyan lett a főszereplő szeme egyik jelenetről a másikra kék? Nem mintha zavarna, csak van egy-két jelenet között olyan idő ugrás, hogy ha nem nézi folyamatosan az ember, vagy ha egy pillanatra elfordul,... Több a következő jelenetet már nem érti. Persze tudom, egy filmet nézni kell folyamatosan, csak úgy egy picit fura volt.

Szerintem ez a film zseniális. A látványvilág elképesztő. Az évtized filmje (szerintem). Timothée Chalamet karaktere mondjuk, elég kegyetlen lesz, de akkor is rohadt jó. Ekkora sztárparádé soha nem volt még. Egyik kedvenc jelenetem, amikor Josh Brolin gitározik. Mindenkinek ajánlom.

Hát, életembe nem vártam így még film végét, nagyjából 1,5 órát simán el lehetne hagyni. Számomra egy rettenetesen unalmas film volt, de egy dolog kiderült számomra közben, a mozi álmennyezete 456 db kis lapból áll.

Legalább gyerekként elolvashatták volna a könyvet, egyáltalán nem megfilmesíthetetlen, hiszen mi, akik „éltünk” a Dűnén, el tudjuk képzelni. A film tartalmilag hihetetlen keveset ad át, szinte lehetetlen azonosulni a szereplőkkel, bár ehhez hozzátartozik az is, hogy a színészi játék ma már mást jelent, és sajnos én nem tudok egyetérteni ezzel a király új ruhája stílussal.

Zseniálisan tartja fenn az érdeklődést, a fegyelmet a nem kevés játékidő alatt. Miközben a történetet bonyolítja, nagyszerű érzékkel csap át az akció és csata jelenetekbe, majd vált vissza, és sosem mulasztja el a mély érzelmeket megpiszkálni. Sajnos a megértéshez kell némi ismeret, bár talán ez sem mindig elég, ami nem feltétlenül baj. Nem baj, ha maradnak kérdések, vitás momentumok, hiszen így a film nem ér véget a stáblistával, témát és kérdéseket ad, a következő részig.

Elragadó képi világ, nagyon dark jelmez- és díszletcunami, kiváló karakterábrázolások – Feyd Rautha Harkonnen minden pillanata kimagaslóan magas színvonalú – és megragadó csatajelenetek. Talán 3 percre vesztettem el a figyelmem az amúgy igen hosszú moziidőből.

A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!

4 csillag, mert a végén lehetett érezni már szerintem mindenki részéről azt a bizonyos legyen már vége érzést... Voltak karakterek, amik olyan súlytalanok lettek, pedig szerintem ez így nem volt helyes. A látvány viszont nagyon odatette magát. Jobb szeretettem volna, ha sorozatként jön ki, pl. a császárt is jobban meg szerettem volna ismerni, így olyan kis semmitmondó karaktere lett. Egy birodalom császárát valahogy úgy képzelem el, mint az alapítvány császára. Ez a karakter nem ilyen. Nem tudom, hogy ez normális-e, de nagyon zavart, hogy a történetvezetés nem adott támpontot az idő múlására.

Egy égészen varázslatos világ, imádtam, alig várom a folytatást.