Játssz egy Samsung Galaxy A20e-ért · Nyerj mozijegyet akár minden héten! Több info itt » Login  
74
Filmadatlap
 
16
Szereplők
10
Vélemények
13
Képek
1
Videók

Vélemények: Gyerekjáték 2. (1990)

 
Kóborló   2020. 03. 15.

legújabb vélemény a nap véleménye

A gyilkos baba visszatér

Nem kellett sokat várni, hogy a gyilkos hajlamú, megszállott baba, Chucky újra visszatérjen, és ott folytassa tevékenykedését, ahol az előző részben meggátolták benne. Az első Gyerekjáték film nem lett egy rossz alkotás, mondhatni sok olyan pillanata volt, amit a horrorfilmek kedvelői szerethettek. Bár azért itt hozzátenném, hogy az első részét egyáltalán nem mondanám erősebb horrornak, főleg abban a tekintetben, hogy azért a 80-as évek kellő mennyiségben ontotta magából a kiválóbbnál kiválóbb horrorokat. Az első Gyerekjáték filmet sem a véres jelenetek, sem pedig az áldozatok száma szerint nem sorolnám a kiemelkedő horrorok közé, de mégis egy szórakoztató és szerethető film lett. Elsősorban a feszültségkeltés módja miatt, amit Chucky, a gyilkos baba maximálisan meg is teremt, főleg hangulatban. Vannak olyan horrorfilmes gonoszok, akik már az első megjelenésük után egyből helyet követelnek a "horrorfilmek legismertebb gonoszainak múzeumában", de én Chucky-t egyszerűen nem tudtam egyből oda sorolni, hisz az első rész sokkal inkább szólt egy anya és kisfia harcáról, egy velejéig gonosz baba öldöklő hadjáratáról, ezáltal nem is Chucky állt a központi karakter helyén. Továbbá az első résznél (mint oly sok horrorfilmnél) Chucky karaktere is majd csak a folytatásokban nyeri el végső alakját. Nos, a két évvel későbbi folytatást történetileg nem mondanám annyira jónak, mint az első f... több»

 
indingo   2019. 07. 13.

Igazi kis retro horror, még is kenterbe veri a maiakat. Remek hangulatot tud teremteni. Habár badarság a története, mégis valóságosnak tűnik.


 
NGN   2020. 01. 16.

Nekem még ez a rész is bejött, szerintem még itt is remekelt Chucky baba, még elég horrorosra sikerült eme epizód is.

 
Bazzzsi   2017. 10. 20.

Ritka ronda ez a Chuky baba, de maga a története kedvelhető. Az első rész nekem jobban tetszik, de ez se rossz, bár nem igaz, hogy nem lehet elintézni a kis nyamvadtat.

 
BoBamburg   2017. 12. 20.

Egy icipicit gyengébb lett, mint az előző rész, de még így is egy szuper film :D Jól hozza a korra jellemzőket.

 
Filmdoki   2019. 02. 14.

a nap véleménye

Játékos baba

Chucky első ténykedése sikeres volt, a United Artists pedig már zöld utat adott a folytatásnak, mikor a céget felvásárolták, az új tulaj pedig igen gyorsan kijelentette: Nem igazán szeretne horrorfilmekkel foglalkozni. A jogokat így eladták, a szerencsés nyertes pedig a Universal lett. A stúdió nem tétlenkedett, rögtön két folytatást is berendelt, így 1990-ben Chucky visszatért. Az első rész olyan volt, mint a '80-as évek sorozatindító horrorjai általában: sötét, erőszakos és kellően komolyan vehető. A Gyerekjáték 2 pedig a korabeli folytatásoknak igyekezett megfelelni: emelték a fordulatszámot, növelték az áldozatok számát és tovább színesítették a gyilkos karakterét a lehető legkézenfekvőbb dologgal: felruházták fekete humorral. A recept jelen esetben remekül működött, mert a Gyerekjáték 2 hiába rossz film, van annyira szórakoztató, hogy a néző szemet hunyjon néhány hibája felett. A mozi kifejezetten jó hangulattal bír. A '90-es évek eleje nagyon jól áll neki, a helyszíneket is sikerült jól összeválogatni, ezen kívül a soundrack is pöpec lett. A horrorisztikusnak szánt jelenetek egy gyerekre a frászt hozhatják, de felnőtt fejjel egyáltalán nem félelmetesek, még csak hatásosan sincsenek felépítve. Ellenben gyakran kellően humorosak, így ez a fogyatékosságuk ügyesen lett kompenzálva. Chucky ugyanis nagyjából minden momentumot megragad, hogy elejtsen egy-egy beszólást. Brad Dou... több»

 
Owotonor   2019. 02. 12.

Az első résznél nem volt jobb, viszont játékos hangulatban ez volt a jobb, a játéküzem nagyon kellemes kis helyszín volt a filmben, egy jól sikerült folytatás lett szerencsére.

 
Balint   2016. 02. 13.

Méltó folytatása az első résznek, pörgősebb, keményebb, viccesebb, itt már kezd kiforrani Chuky igazi karaktere ;)

 
Fiatalság kirobbanó ereje   2016. 11. 17.

Nagyszerű folytatás lett, egyszerűen megunhatatlan ez a játék baba..mindig sírok a nevetéstől, mikor meglátom azt az idétlenül megformált képét, bár gondolom direkt így alakították.

 
sorsugynok   2019. 09. 20.

A kevesebb néha több (lehetne)

A Gyerekjáték első része abszolút pozitív meglepetés volt. Remek érzékkel megírt, hangulatos, ügyes horrorfilm, mely a másfél órás játékidő alatt végig fenntartotta a figyelmet. Ezzel szemben a második rész elkövet minden olyan hibát, ami a folytatások sajátja. Minden téren emelni akarta a tétet – ez már a jócskán megnövelt költségvetésből is azonnal szemet szúr –, és sajnos el is bukik a próbálkozásban. Míg az első rész remekül adagolta a feszültséget, itt ennek nyomát sem látjuk. Minden kiszámítható, nincs egyetlen fordulata sem a filmnek. Bár a gyilkosságok ötletesek, a felületes karakterábrázolás miatt senkihez nem kötődünk igazán, így az elhalálozások is tét nélküliek, csupán csak újabb strigulák szépen egymás után. Főszereplőnk itt már inkább Chucky, nem Andy, így azonban nincs is kiért izgulnunk. Míg az első részben Andy karaktere abszolút szerethető volt, magasan kiemelkedve a gyermekszínészek átlagából, itt teljesen elhalványodik mind a karakter, mind a színészi játék. A forgatókönyv számos hibát elkövet, sőt néhol egyenesen szembe megy önmagával. Bár Chucky legfőbb célja a fiú lelkének a megszerzése – s ezért az első részben mindent el is követ – itt napokig halogatja a dolgot, lassan, komótosan halad célja megvalósítása felé. Inkább arra törekszik, hogy Andy-t tüntesse fel elmebetegként. S bár a film számos dologban ötletes – a babák dobozából kirakott útvesztő, ... több»

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk, és módosíthatóak a beállítások.