
Vélemények (53)
Nagyon kedvelem ezt a kis filmet. Amennyi rosszat mond el rólunk, emberekről, épp olyan sok jó is történik ebben a filmben. Kedves és melegszívű történet a jó emberekről, akik, ha keményen dolgoznak, jó dolgok történnek velük. Megható, bátor és aranyos történet, ami jó példával állhat sok ember előtt. Három csodás, erős és megállíthatatlan fekete nő története a szegregált Virginiában, akik nem hajlandók beérni a busz hátsó ülésével és a meghúzott határokkal. Mindig jókedvre derít ez a történet, és emlékeztet, hogy a saját határaidat te húzod meg!
Ha az űrverseny feszült, egyben izgalmas éveire gondolunk, csak ritkán juthat eszünkbe egy kulcsszerepet játszó, ám igencsak alulreprezentált réteg: az űrprogramon dolgozó afroamerikai nők csoportja. Igen, ez a mozgalmas időszak noha a fejlődés és ha... Teljes kritika
Nagyon tetszett a film története, remek stílusa volt. Mindhárom nő karaktere remekül ki volt dolgozva, pazar zenék voltak benne és magara a története már-már hihetetlen. Mint ahogy az is, hogy nem kapott Oscart.
A számolás joga egy újabb érdekes nézőpontból mutatja be a fekete nők helyzetét a '60-as évek Amerikájában, ezúttal nem a szolgálók életét ismerhetjük meg, mint néhány évvel ezelőtt a fantasztikus A segítségben, hanem olyan intelligens és feltörekvő ... Teljes kritika
A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!
A film remekül bemutatja a hatvanas évekbeli Amerikát, a színes bőrűek szegregációját, a kirekesztettséget, hátrányos helyzetüket. Tetszett a bíróval történő diskurzus a mérnöki vágyakkal rendelkező hölgytől, és ahogy kitartásának köszönhetően meg is... Több
Remek színészi alakítások, igazi epikus filmzene a megfelelő helyeken, és az amerikai feketék történelmének egy fontos állomása szépen, minőségi módon, feldolgozva. Itt-ott talán giccsbe hajlik, és biztosan akadnak pontok, ahol túloz, de olyan remek arányokkal dolgoznak a film készítői, hogy még annak is kedvet csinálnak a történelmi háttérkutatáshoz, akit egyébként nem biztos, hogy érdekelne ez az epizódja a modern űrkutatásnak. Kirsten Dunst a kis mellékszerepben különösen nagyszerű, ahogyan a három főszereplő és persze Kevin Costner is. A bemutatása óta az egyik nagy kedvencem lett.
Hasonló filmek
Alapvetően kedvelem ezt a filmet, hiszen hálivúdi klisékkel, de érthetővé teszi, miként bántak a nőkkel és a feketékkel a 60-as években. De a számolásos részek egészen bugyuták. Annyira érthetővé akarták tenni mindenki számára az űrrepülés számításait, hogy végül inkább egy gyerekjátékra hasonlít az eredmény: figyu, akkor te csinálj úgy, mintha nagyon számolnál, én meg majd töröm a fejem, mint egy főnök...
Ma már mindenkiről csinálnak filmet. Ez ebben az esetben nem olyan nagy gáz, mert itt egy egész jót sikerült alkotni, de előbb-utóbb beleesnek majd abba a hibába, hogy egyre kevésbé érdekes dolgokat is megfilmesítenek. Remélem nem fognak minden "első... Több
Egyszer meg lehetett nézni a három színes bőrű matekzseni nő történetét akik az űr-versenyfutás idején a NASA alkalmazottjai voltak. A valóságban is élt hősnők fényképeit a film végén meg is mutatják, ennek ellenére nem hiszem, hogy az események a fi... Több
Kellemes meglepetés volt. A nagy aduász kijátszása a történet, mert van benne fekete egyenjogúság és női egyenjogúság is egyszerre, de szép és valós az egész. Erős, inspiráló nőkről szól, akik eleve hátrányból indulnak a versenyben, ami nemcsak egym... Több
Ütős és klasszikus film a női egyenjogúság kivívása, a rasszizmus ellen és az űrversenyben való amerikai-orosz részvétről. Igazán érdekes és gyönyörű film. Érdekes volt látni még ha csak nagy vonalakban is hogy mi folyt a háttérben, akár csupán az IBM-ről is beszélünk.
Hát igen, néha nem árt ismételni a matematika szabályait... Ámbár a nőknek ki kellett harcolni a számolás jogát, IQ rádió, mások nyilván visszaélnek vele...