Sztálin halála (2017)

Alacsony színvonalú és ízléstelen film. A történethűsége pedig több ponton is megkérdőjelezhető.

Remek és könnyednek tűnő film egy súlyos témáról - vagyis egy igen jó arányokkal összepakolt, már-már komédiának tűnő alkotás, ami nem próbál meg sem több, sem kevesebb lenni annál, ami. A Sztálin halálától felbolyduló szovjet vezetést remekül festi le a film, és úgy nevettet meg, hogy közben érzi az ember: ez azért valahol tragikus. Pont ebben rejlik a film nagyszerűsége: kihasználja azt, hogy bár szatirikusan közelít meg egy-egy helyzetet, és kísérletet tesz arra, hogy megnevettessen minket, azért el is gondolkodtat, hogy illik-e ezen nevetni. Az emberi gyarlóság, a pitiánerség, a hatalomért való marakodás és a politika apró eszközei olyan széles tárházzal tudnak megmutatkozni, hogy a néző kénytelen-kelletlen a színtér kellős közepén találja magát, és esélye sincs kibújni a helyzet súlyosságából. Az biztos, hogy többször nézendő film, hogy minden egyes apró részlet megmaradjon: a kiváló rendezésnek és remek alakításoknak hála olyan sokrétű a film, hogy nehéz mindent rögtön befogadni. Nem egy könnyű darab, de nem is akar az lenni: emiatt tökéletes arra, hogy utána hosszú beszélgetések tárgyává váljon. Akár történelemórákon is. Hiszen a történelmet - ahogy ez a film erre remekül rámutat - ugyanolyan emberek csinálják, amilyenek mi vagyunk. Hiúak, nevetségesek, gyengék és ütődöttek.

Maró szatíra a diktátor halála utáni hatalomért való könyörtelen harcért. Néhányan felülkerekedtek, elsősorban a biliárdgolyó fejű Hruscsov, aki 1964-ig teljhatalmú vezetője volt a Szovjetuniónak páran pedig megkapták a régóta járó ólomgolyójukat, például Berija, a politikai rendőrség ura, aki 15 éven keresztül birtokolta ezt a pozíciót. Nincs semmi különös abban, hogy a film forgalmazását Oroszországban betiltották, hiszen ilyen kedvezőtlen image, amely csak a rossz hírét keltheti az újra birodalmi célokról ábrándozó országról nyilvánvalóan nem kívánatos. Pedig a politikusok hataloméhségét, aljasságát bemutató filmet minél szélesebb körben kellene népszerűsíteni, mert a politika alapvető jellege sajnos a mai napig sem változott,

Az elmúlt időszak egyik legjobb politikai, történelmi témájú szatírája, fantasztikus humorral és színészekkel. Egy tragikusan abszurd és embertelen korszak tablója, amit mai szemmel, a 21. sz. embereként felfogni, megérteni is komoly kihívás lehet. Olyan emberként, aki ismeri a totális rendszerek természetrajzát, számomra egyszerre szolgált a film tökéletes szórakozásként, mert nincs jobb módja szembenézni a tragikus múlttal, mint a humor eszközével, és volt ugyanakkor emlékeztető hogy ilyen ne történhessen meg újra. Nekünk, a jelen embereinek mindent meg kell tennünk ellene. A Sztálin halála bebizonyítja, hogy nem csak egy dráma, de egy vígjáték is lehet klassz történelmi mementó. Az, hogy Oroszországban betiltották, mindent elmond a film színvonaláról, de arról is, hogy milyen viszonyok vannak manapság arrafelé... van, ami nem változik.

Vannak dolgok, amin egyszerűen muszáj nevetni, máskülönben megbetegítenek minket. Noha egy diktátor rémuralma inkább a kollektív tudatba ágyazódik be, nehéz nem empátiát érezni az általa gerjesztett rezsim rémuralmának áldozatai iránt, ez a film megadja azt, amire igazából régóta vágyunk. Egyfajta feloldást egy szörnyű múlt iránt, amin végre talán kell is már egy kicsit nevetni.