
Filmkritika (6)
Az Utoya egy kellő alázattal rendelkező dráma, mely képes az embert kizökkenteni a napi rutinból Több
A történet valós időben, 72 percben mutatja be az áldozatok szemszögét és ezalatt egy pillanatra sem enged, a földre taszít és ott is tart egészen a stáblistáig...és még talán azután is. Több
Lapzártánk idején még nem tudjuk, hogy milyen filmet készített Paul Greengrass a Netflixnek az Utoya-szigeti mészárlásról, de az biztos, hogy az angol rendezőnek rendesen fel kell kötnie a gatyáját, ha utol akarja érni a norvég Erik Poppe mesterművét. Több
Egyszemélyes háború
Már a felütés is igen erős, a merényletekkel kapcsolatos archív felvételekkel indít a film. Főszereplőnk első megszólalása pedig ez: „Úgysem fogják elhinni!”. Ekkor még nem tudjuk, kihez szól, hamar körvonalazódik viszont, hogy egyszerre üzeni ezt édesanyjának, és nekünk, nézőknek is. Több
Profi tömegmészárlás
Norvégia újkori történetének talán legnagyobb nemzeti tragédiája Utøya szigetén következett be. 2011. július 22-én a szélsőjobbos nézeteket valló Anders Behring Breivik 69 embert mészárolt le a Munkáspárt nyári táborában. Az áldozatok 11 és 25 év közötti fiatalok voltak. Róluk szól az Utøya, július 22. című film. HUNGLER TÍMEA KRITIKÁJA. Több
Hasonló filmek
A hazai sajtóban megjelent kritikák, egy helyen!
Amennyiben szeretné, hogy írása megjelenjen a kritikák között, kérem,
vegye fel velünk a kapcsolatot.