Utoya, július 22. (2018)

Erik Poppe egysnittes drámája kegyetlen részletességgel, manír nélkül, brutális formában mutatja be a 2011.Július 22-én, Utoya szigetén történt terrortámadást. Az egész játékidőt így a film főszereplőjével, Kajával töltjük. Ebben az egysnittes megoldásban rejlik a film különleges nyelvezete, de ugyanakkor néha gyengíti is a cselekményt. Hiszen, miután megtörténnek az első lövések és kitör a káosz, elkezd a film tagoldódni. Azaz a kamera meg persze Kaja, kisebb-nagyobb időközöket egy adott helyen tölt el. Ez egyáltalán nem tesz rosszat a filmnek csak egyes részeiben kicsit leülepszik a történet vezetés. És helyenként már kicsit izzadság szagúakká válnak a dialógusok. De ez leginkább azzal magyarázható, hogy baromi nehéz változatos és ugyanakkor hiteles párbeszédeket írni egy ilyen történetbe. De ennek ellenére szerintem az egyensúly a párbeszédes valamint az a nélküli részek között egyébként teljes mértékben arányos. Egyszerűen csak Poppe kihozza a maximumot a filmjéből ami persze nem is lehet tökéletes ilyen feltételek mellett. Nagyon erősen teremti meg az atmoszférát, hátborzongató, néhol már horrorisztikus módon ábrázolja a történteket. Épp ezért is válik egy nehezen fogyasztható, baromira súlyos cucc. És ennek nagy szerepe van a fantasztikus színészeinek egyaránt. A főszereplő, Andrea Berntzen tökéletes választás a szerepre. Hihetetlen magabiztossággal, lehengerlő módon tud egyensúlyozni az alkotás széles érzelmi skáláján. Poppe azonban nem elégszik meg annyival, hogy kicsit dokumentarista szerűen elmeséli a sztorit, hanem próbál belerakni állandó életigazságokat is és ezzel a film meg feljebb értéklődik.

Oké, én alapból szeretem ezeket a filmeket, egyszerre dermesztőek és tartalmilag mélyek. Nagyon élveztem, és alighanem az egyik legnagyobb filmes élményt nyújtotta az utóbbi időben. Mindenkinek csak ajánlani tudom, aki igazából nem szereti az üres thrillereket, és amiken lehet kattogni is.

Sok mindent ki lehetne emelni a filmmel kapcsolatban, de elsősorban nekem a főszereplő lány miatt vált emlékezetessé. Az arcára ülő rémület és horror tökéletesen hiteles, remek alakítás. Nem tudom, hogy hogyan értékelném, ha ez nem történt volna meg a valóságban, ha egy egyszerű fikcióról lenne szó, de így nekem egy nagyon erős élményt adott, amit nem tudok máshogy, mint 5 csillaggal értékelni.

Ez tényleg egy húsba vágó élmény. Nem könnyű film, de az események sem azok, amiket bemutat. Elképszető, hogy mit éltek át a fiatalok a szigeten, és az is, ahogy ezt a film tökéletesen átélhetővé, szorongatóvá tette a vásznon keresztül. Nem semmi teljesítmény!

Az Utoya nem egy átlagos film, szerintem van az a fajta kísérletező film, ami már szinte művészi igényű, ugyanakkor nem elvont, hogy ne legyen felfejthető. Kiegyensúlyozott és rideg hangulatával végig fen tudja tartani a feszültséget. Imádtam.