A temperamentumos fiatal édesanya, Lorelai és 16 éves lánya, Rory egy amerikai kisvárosban él. Lorelai egy szálloda menedzsereként dolgozik, élete meglehetősen nyugalmas, azonban miután kiderül, hogy lányát felvették a színvonalas Chilton magániskolába, kénytelen felkeresni gazadag szüleit, akivel nem túl rózsás a kapcsolata. A nagyszülők egy feltétellel támogatják anyagilag az unokájukat: ha ő és Lorelai minden péntek este náluk vacsoráznak.
Rendező: Lev L. Spiro, Neema Barnette
Szereplők: Melissa McCarthy, Lauren Graham, Jared Padalecki, Rami Malek, Seth MacFarlane
A Mystic Falls Gimnázium egyik diákja, Stefan Salvatore egy vámpír, ezt azonban senki sem sejti. A fiú beleszeret Ellába, aki a közelmúltban elhunyt szüleit gyászolja. A két fiatal szerelmét azonban sötét titkok árnyékolják be. Bár Stefan békésen éli életét, bátyja, Damon minden lakóra veszélyt jelent, beleértve Ellát is. A vérszomjas vámpírt csak Stefan tudja megállítani, ahhoz azonban, hogy felvehesse vele a versenyt, neki is emberi vérre van szüksége.
Rendező: Guy Ferland, Ernest R. Dickerson
Szereplők: Ian Somerhalder, Nina Dobrev, Stephen Amell, Lauren Cohan, Phoebe Tonkin

Ősidők óta létezik egy titkos átjáró, a Csillagkapu, melyen keresztül korábban ismeretlen galaxisok válnak megközelíthetővé. A sorozat alapjául az 1994-es nagy sikerű, azonos című mozifilm (Csillagkapu) szolgált.
Rendező: Peter DeLuise, Allan Eastman
Szereplők: James Earl Jones, Sasha Pieterse, Wallace Shawn, Morena Baccarin, Tobin Bell

/ Sorozat / akció | dráma | történelmi
I.e. 72-ben, amikor a Római Birodalom hatalmas ereje messze elért, minden leigázott ország új rabszolgákat jelentett, kik római uraik akaratát teljesítették. Spartacus, akit kisfiúként adtak el rabszolgának, miután apja meggyilkolását végignézte, idővel a hatalmas római vezérek és politikusok elleni rabszolgalázadás vezérévé növi ki magát. Spartacusnak a béke nevében indított, megrázó kihívásának hatását a Római Birodalom több éven át érezte.
Rendező: Robert Dornhelm
Szereplők: Alan Bates, Rhona Mitra, Goran Višnjić, Jack Huston, James Frain
/ Sorozat / dráma | romantikus
Jane Austen az angolok egyik legkedveltebb "társasági" írónője volt, akinek humorától, éleslátásától kevesen menekülhettek. Ez a sorozat az idilli angol Regency korba visz vissza, egy vidéki kúriába, a meseszép Shropshire-be, ahol Mr. és Mrs. Bennett azon igyekeznek, hogy öt leányukat méltóképp kiházasítsák. A lányok közül Elizabeth a legfigyelemreméltóbb teremtés, ami a szomszédban vendégeskedő Mr. Darcynak is feltűnik. Ám Elizabeth büszke és okos teremtés, Darcy pedig gőgös, rátarti ember... Csodálatos, romantikus szerelmi történet, meseszép helyszínekkel és kiváló színészekkel. A férfi főszerepet játszó Colin Firth egy egész országot magába bolondított nem csak Angliában, hanem szerte a világban.
Rendező: Simon Langton
Szereplők: Colin Firth, Jennifer Ehle, Emilia Fox, Anna Chancellor, Lucy Davis

A tinédzser ikerpár, Brenda és Brandon, akik mindenben különböznek egymástól, szüleikkel együtt Minnesota-ból Beverly Hills-be költöznek és új gimnáziumba kezdenek járni, ahol minden a divatról, a gazdagságról és a csillogásról szól. A kezdeti nehézségek után hamar új barátokra tesznek szert a gyönyörű szőkeség, Kelly Taylor, a butuska és naiv Donna Martin, a szélhámos szépfiú, Steve Sanders, valamint az eminens Andrea Zuckermann személyében. Az ikrek idővel teljesen megszokják a beverly hills-i forgatagot és lassan a szerelem is beköszönt az életükbe, Brenda szívét pedig a jóképű szörfös fiú, Dylan rabolja el.
Rendező: Gilbert M. Shilton, Michael Ray Rhodes
Szereplők: Hilary Swank, Ray Wise, Jason Priestley, Ian Ziering, Kathleen Robertson

/ Sorozat / akció | dráma | fantasy | kaland | romantikus
A Trónok harca George R.R. Martin nemzetközi sikerű, A tűz és jég dala című regényciklusának adaptációja, melyben a nagyhatalmú családok élet-halál harcot vívnak Westeros Hét Királyságának irányításáért. A Vastrónt azonban csak egyetelen ember foglalhatja el.
Rendező: David Benioff, Daniel Sackheim
Szereplők: Peter Dinklage, Emilia Clarke, Kit Harington, Sean Bean, Lena Headey

SpongyaBob Kockanadrág a Csendes óceán mélyén él egy kisvárosban egy ananász belsejében háziállatával, Csigusszal. A sütödében dolgozó sárga tengeri szivacs élete korántsem mondható unalmasnak, SpongyaBob ugyanis minden adandó alkalommal képes bajba kerülni. Szomszédja és kollégája, Tunyacsáp nagyon bosszantónak találja őt. SpongyaBob legjobb barátja az együgyű tengeri csillag, Patrik és a mókus, Sandy.
Rendező: Walt Dohrn, Dan Povenmire
Szereplők: Johnny Depp, Robin Williams, Sigourney Weaver, Steve Buscemi, J.K. Simmons

Olen Steinhauer sorozatát az új évezred egyik legjobb kémtörténetének tartják. A forgatókönyvet többek között Larry J. Cohen (Borgiák) jegyzi. A második évadban folytatódik a kémjátszma, melyben nem tudja ki a barát, ki az ellenség. (HBO)
Rendező: Hagen Bogdanski, Christoph Schrewe
Szereplők: Ashley Judd, Richard Jenkins, Richard Armitage, James Cromwell, Urs Remond

Egy bűnözőnek, aki a múlt megváltoztatásával akarja elpusztítani az Egyesült Államokat sikerül ellponia egy időgépet. Egy katonából, egy történelemtanárból és egy tudósból álló csoport minden elkövet azért, hogy a szökevény ne járhasson sikerrel, ehhez azonban az ő fejével kell gondolkozniuk.
Rendező: Guy Ferland, John Terlesky
Szereplők: Matt Lanter, Daniel DiTomasso, Abigail Spencer, Zahn McClarnon, Misha Collins
Carey Martin egy elegáns szállodában kapott énekesnői állást. Az igazgató jóvoltából ő és ikerfiai is beköltözhettek a Tiptonba. A gyerekek sok érdekes emberrel találkoznak a patinás intézményben, de csínytevéseiknek is se szeri, se száma. Vajon meddig tűri el ezt Mr. Moseby?
Rendező: Kelly Sandefur, Danny Kallis
Szereplők: Emma Stone, Michael Clarke Duncan, Zac Efron, Selena Gomez, Vanessa Hudgens

Egy édesapa megözvegyülése után egyedül marad három kislányával. Még szerencse, hogy két legjobb barátja egy háztartásban él velük, így minden hétköznap rengeteg vidámságot tartogat.
Rendező: Joel Zwick, Howard Storm
Szereplők: Elizabeth Olsen, Mickey Rooney, Doris Roberts, Erika Eleniak, Kirk Cameron
/ Sorozat / romantikus | vígjáték
Azok a 70-es évek - show egy csapat tinédzser mindennapjaiba enged bepillantást. A Point Place-ben élő nyolc fiatal nagyon eltérő személyiséggel bír, a köztük lévő különbségek azonban kiváló humorforrást biztosítanak.
Rendező: David Trainer, Terry Hughes
Szereplők: Bruce Willis, Dwayne Johnson, Mila Kunis, Joseph Gordon-Levitt, Amy Adams
Egy amerikai tengerallatjáró felvesz egy csapat haditengerészt, majd parancsot kapnak egy nukleáris rakéta kilövésére. A parancsot megkérdőjelezi a kapitány, majd elutasítja. Reakcióként egy másik amerikai tengerallatjáró támadás alá veszi őket. Miután a legénység és a haditengerészek megszöknek, egy kis szigeten keresnek menedéket.
Rendező: Martin Campbell, Michael Offer
Szereplők: Andre Braugher, Jason Beghe, Bruce Davison, Jay Hernandez, Dichen Lachman
A történet a coloradói sziklás hegységekben található South Parkban játszódik. Főszereplői a fiatal lurkók, Kyle, Kenny, Stan és Cartman. A szókimondó, minden politiaki korrektséget nékülöző, a világ eseményeire reflektáló és szigorúan felnőtteknek szóló animációs sorozat a világ minden táján botrányt kavart, ahol csak bemutatták. Mégis, az ötszörös Emmy-díjas sorozat immáron a 18. évadánál tart.
Rendező: Trey Parker, Matt Stone
Szereplők: Jennifer Aniston, George Clooney, Bill Hader, Elton John, Natasha Henstridge

Hat New York-i fiatal, akik a való világban próbálnak boldogulni, egymás társaságában találják meg azt a közelséget, vigaszt és támogatást, amely tökéletes ellenszere az élet terheinek.
Rendező: Gary Halvorson, Mary Kay Place
Szereplők: Matt LeBlanc, Lisa Kudrow, Courteney Cox, Jennifer Aniston, David Schwimmer

A John le Carré regényéből készült minisorozat főhőse Jonathan Pine, az egykori brit kommandós, aki jelenleg egy európai hotel éjszakai portása, akit megbíznak a Richard Onslow Roper, nemzetközi fegyverkereskedő szervezetébe való beépülésre. Örömmel tesz eleget a kérésnek, hiszen egykori szerelmét Roper ölte meg.
Rendező: Susanne Bier, Georgi Banks-Davies
Szereplők: Tom Hiddleston, Hugh Laurie, Olivia Colman, Elizabeth Debicki, Tobias Menzies