Az eleje nagyon jól indult, ez a non-komfort zónájába belecsömörült, harmincas punk, rájön, hogy idővel talán ideje megbékélni a világgal. De kb. a felénél nagyon sablono... több»
A sztori elég sok mindent próbál magába sűríteni, remek vígjáték, de itt mégiscsak a drámáé a főszerep, szóval senkit ne tévesszen meg, ez egy igazán maradandó alkotás.... több»
Egy bizonyos pontig nekem egészen szórakoztató volt, de úgy nagyjából a film egy harmadától annyira nyilvánvalóvá vált, merre is fut ki majd a film, hogy egyáltalán nem t... több»
Alapvetően nem lett rossz, ami már kétszer kasszasiker volt, harmadszorra is bejött a készítőknek. A recept a régi, az állatok haza akarnak jutni, és ez miatt bármire kép... több»
Erősen közepes film, rengeteg felesleges utalással, jelenettel, szereplővel és olyan mozzanattal, melyek nélkül sem volna ez egy jó film. Nem klasszikus sportfilmről van ... több»
Abszolút csalódás volt számomra az egésze. Számomra érthetetlen, hogy a készítők egy láthatóan jó technikai hátérrel és ennyire remek helyszínnel miért nem tudtak ennyire... több»
Hát, van ebben az ötletben valami egészen eredeti, a történet legalábbis mindenképpen ütősre sikeredett, de a karakterek szerintem szörnyen idegesítőek. Megint sikerült e... több»
A cím alapján valami háborús filmre számítottam, aztán, amikor megláttam az alapsztorit, elnevettem magam. Nem kellett volna, a film épp annyira megdöbbentő, és talán pon... több»
A Szörny Rt. egy érdekes alapötletből bontakozik ki, a minőségi látványvilág pedig ügyesen hat az érzékszerveinkre, ráadásul egy gyereknek is meg kell értenie a története... több»
Felnőtt létemre ugyanúgy élveztem, mint a mellettem ülő gyerekek; szerintem bájos, vicces, remekül kidolgozott film. Ajánlom minden családosnak!... több»
Vegyesek az érzéseim a filmmel kapcsolatban. Amennyiben ez egy amatőr filmként elkészült alkotás lenne, úgy simán öt pontot is adnék, de mivel nem az, így a hármat is épp... több»
Ahhoz képest, hogy ez egy viszonylag alacsony költségvetésű film, nem volt rossz. De lehetett volna jobb is. A jelenetek túltoltak, a párbeszédek is, és viszonylag kevés... több»
Nagyon csípem az ilyen dokumentumfilmeket, és azt hiszem ez hirtelen az első helyre lépett elő. Nálam nagyon betalált. Ha csak egy doksit nézel meg idén (vagy jövőre), ez... több»
Szeretem ezeket a vígjátékokat, ezekben még voltak rendes poénok, meg értelmes történet, ami még akkor is jobb, mint a legtöbb mai, ha általában ilyen kicsit bolondosak, ... több»
Fantasztikus egy film, amely nagyon mélyen meg tudja érinteni az embert. Bár a nem kötött le azonnal, ahogy kibontakozik a cselekmény, úgy szippantja be magával a nézőt e... több»
Hűha, nem gondoltam volna, hogy még látom Nicolas Cage-t jól játszani, pedig azelőtt jó színész volt, aztán jöttek a rosszabbnál-rosszabb filmek, de ez most nagyon tetsze... több»
60 Esküvői fotós (2009)