McQueen nem egy átlagos rendező, ezt eddig is tudtuk, de ismét bebizonyította, hogy érdemes odafigyelni a munkáira, New York pedig még egy nagy lapáttal rátesz a szexuális fülledtség hangulatára. Nem tudom, hogy sajnáljam-e, vagy örüljek neki, hogy a budapesti metró nem olyan, mint a New York-i.
Nekem mindegy, milyen egy film, ha az illúzióinkkal kísérletezik, már nyertes. Nem mondom, hogy a legerősebb bűvészfilm, amit valaha láttam, de jó volt, már csak azért is, mert ilyen közel játszódik hozzánk, a múltunkhoz. Szóval igen, lehetett volna még rátenni egy lapáttal, mehettek volna messzebbre, a történelmi hűségre törekvés volt az, ami így elsekélyesítette?
Olyasféle film, amire azt mondom, hogy mindenképp meg kell nézni, de óvatosan, mert nagyon hangulatgyilkos, nem vagyok benne biztos, hogy érzékenyebb nézők kibírják a végéig.
Nagyon jó film, megindító, igaz történet, fontos mondanivalóval. Persze van benne egy jó adag amerikai szirup, meg hurráoptimizmus, ami talán nem annyira indokolt, de néha megéri átadni magunkat az ilyen érzéseknek is.
Nem lep meg, hogy nem egy közkedvelt film, hangulat és türelem kell hozzá. Fekete humor és irónia az alapja az egész sztorinak, amiből még akár jó dolog is kisülhetett volna, de sajnos a gyenge színészi teljesítmény sokat ront az összhatáson.
Sötét, nyugtalanító és kegyetlen, mint egy lelketlen nagyváros, amiben nem tudhatjuk, melyik sarkon leselkedik ránk halálos veszély. A sorozatgyilkos módszerei olyan mesteri gonoszságról árulkodnak, ami kevés filmben jelenik meg ennyire hatásos módon. A filmnek mégsem ez a lényege, mert a gyilkosságok csak keretet adnak egy olyan drámának, amiben a főszereplő megpróbálja legyőzni félelmeit, gyengeségeit és saját magát, és nem ehetünk biztosak benne, hogy sikerül neki.
Egy egészen korrekt film, amit érdemes megnézni, még ha ugyan Queen Latifah nem is igazán alakít benne maradandót, de szerintem egy jó, összeülős, délutáni mozizásra alkalmas film. De egyébként bármikor meg lehet nézni.
RocknRoll a 70-es évekből, mit lehet ehhez még hozzátenni? A remek rendezést, a kiváló hangulatot a brutális alakításokat? Ja tényleg, bármennyire is szeretnék, nem tudok a maximumnál több pontot adni.
Jellemző, hogy az érdemeit beszennyezték az iránta táplált előítéletek, pont egy olyan országban, ahol Oscar Wilde-ot is kicsinálták éppen a melegsége miatt.
Nagyon aranyos film, igazi szívmelengető fajta, szerethető szereplőkkel. Nagyon más, mint az amerikai vígjátékok, nekem ez is tetszik benne a legjobban.
A filmtörténet tele van a legkülönbözőbb műfajú (akció, vígjáték, dráma, horror, és akkor a sorozatokról ne is beszéljünk) börtönfilmekkel, de nem láttam még egy olyan megindító alkotást, mint amilyen A remény rabjai. Tim Robbins és Morgan Freeman remek alakítást nyújtottak, Frank Darabont pedig kivételes érzékkel rendezte meg a filmet. De beszélhetnék a zenéről, a vágásról, a fényképezésről, melyek mind hozzátettek ahhoz, hogy A remény rabjai kiérdemelje helyét a klasszikusok között.
Nem rossz, mélyen belenyúltak a készítők a rasszizmus témájába. Szegény lánynak semmilyen eszköz nincs a kezében, mégis próbál harcolni az őt ért megaláztatásokkal szemben. Szomorú, de amíg nem kap hangsúlyosabb szerepet az oktatásban a tolerancia, akár nálunk is történhet hasonló (nyilván nem afroamerikai szereplőkkel).
Vannak olyan osztrák tévésorozatok, melyekkel mi, kelet-európaiak nem igazán tudunk azonosulni. Én legalábbis ezekkel a hegyi doktorokkal meg Erdészház Falkenauban idillikus és mesterséges hepiséget a torkomon letuszakoló szériákkal egyáltalán nem tudok. Az a világ, amit ezek megteremtenek, nem létezik.
Az Észak-Északnyugat Hitchcock egyik legérettebb munkája, és minden idők egyik, ha nem a legjobb thrillere. Ezt a film valóban olyan, hogy még a kritikusok kezéből is kiveszi a tollat, mestermunka!
Az egyik legjobb gengszterfilm, amit valaha készítettek, simán megállja a helyét a Keresztapa filmek mellett, sőt! Sajnálom, hogy nem moziban láthattam, de az élmény így is csillagos ötös.
A mondanivalója elég közhelyes, és ez a dolog a narrátorral (amit nem fogok elspoilerezni) is kicsit elcsépelt, bár lehet, meghatja azokat, akiknek egy kis giccses művészkedés is elég. Én magam részéről nem hiszem, hogy ez a film több lenne egy újabb "de rossz volt a WWII" tucatdrámánál.
70 A szégyentelen (2011)