Francia romantikus film, ami sajnos nem tud megfelelni a műfaja felé támasztott elvárásoknak. Hiányzik a filmből az üde és nem ritkán gúnyos francia humor, amit annyira szeretek. A film nem próbál túl komoly lenni, viszont a poénok nem jók, így marad csak az unalmas szerelmi történet. Néhány jól sikerült jelenetet leszámítva nem sikerült jó benyomást keltenie bennem ennek a filmnek.
Szerintem ez Nicolas Cage legjobb romantikus filmje, de lehet, hogy a drámái közül is ez a legjobb. A film éppen akkor készült, amikor a színész a csúcson volt, nevetséges, hogy hol tart ma ehhez képest. A Las Vegas, végállomás viszont kétség kívül egy remek alkotás, a rendező konzekvensen építkezik és eléggé hűen adja vissza az alkoholisták életét. A film érdekes, kissé nyomasztó és szomorkás, de jó.
Abban bíztam, hogy a sorozat jobban belemélyed a sport világába, de ehelyett ugyanazzal találkoztam, mint a többi sorozatban: a sportolók is emberek és ugyanolyan problémákat igyekeznek megoldani, mint a többi tévészéria képviselői. Úgyhogy a második epizódot követően fel is hagytam a nézésével.
Imádok mindent, ami Bukowski, egyszerűen nagyon áthozza az ő költészetének a hangulatát ez a film. Csakis ajánlani tudom. Annyira valósághű a történet, hogy teljesen azonosulni tudtam a főhős lelki világával. Nézzétek meg!
Kifogástalan rendezés és lebilincselő történet nagy színészekkel a vásznon. Ez egy igazán értékes filmalkotás. Sokat mond a nagy orosz író, Tolsztoj életének utolsó szakaszáról, s Helen Mirren is végre egy hozzá méltó szerepben látható. Nagy ívű film, drámai elemekkel, átérezhető emberi sorsokkal.
Sajnos nem igazán kötött le, egy kissé giccsesre sikeredett, és tudva, hogy vannak a korszaknak sokkal nagyszerűbb alkotásai, a Csatakiáltás túlságosan is amatőrnek tűnik fel közöttük.
Tipikus Hallmarkos, egyszer még szórakoztató, de könnyen felejthető film. Az elején olyan, mintha az egész világ összeesküdött volna Tess ellen, ebből aztán végül sikerül valahogy kikecmeregni, de a vígjáték részét ezzel agyon is csapták, marad a közepes romantika.
Az eleje hosszú, a vége meg összecsapott, hamari munka. Klisék és szentimentalista pillanatok szirupos limonádéja. A jó pillanatok nagyjából egy rövidfilmre elegendőek.
John Carney pörgős és vicces romantikus komédiája nem a savanyú kritikusoknak való, hanem nekünk, nézőknek. Amit ez a film tud, azt sok más hollywoodi komédia megirigyelheti. A remek rendezés mellett külön kiemelném a filmzenét és káprázatos képi világot. Minden romantikus lelkű nézőnek melegen ajánlom!
Értetlenül állok, hogy miért létezik ez a film. Egyáltalán nem hozza azt, ami elvárható lehetne ilyenkor egy háborús filmtől. Hogy amennyire csak lehetséges életszerűvé, és átélhetővé tenni a háború mindennapjait, tényszerűen mutatni, és megfosztani minden fölösleges többlettől. Ez a film elcsöppen önmagától és ettől egy kicsit szánalmas is lesz.
Nehezen barátkoztam meg Julie Delpy és Ethan Hawke szerelmespárjával, ami minden további kérdés nélkül lehet az én hibám, csak nem láttam az első részt, és anélkül ne volt annyira élvezhető a dolog. Úgyhogy ha valaki bele akarna csapni Linklater szerelmes trilógiájába, az mindenképpen haladjon időrendben. Én mondjuk nem kifejezetten értem, hogy mit szeretnek rajta az emberek, mert kicsit lapos, kicsit unalmas és eléggé vérszegény.
Egyetlen egy korszak van, amiben rossz ötlet megnézni: ha az ember kétségbeesetten egyedül van, és régóta, menthetetlenül elkerüli a szerelem... Ahogy megragadják a részletekben az ördögöt, tényleg megfacsarják az ember szívét. Ez a szép ebben a filmben, amit annyiszor próbáltak lemásolni a műfajban, de olyan, mint a Harry és Sally, kevés van, mert amit tényleg megcsíptek, mi a női és férfi viszony lényege.
Szaporodjatok, sokasodjatok, ahogy elvárják tőletek...a kormány a párt..., kár hogy a másik felében a film kicsit vérszegénnyé válik, és ebbe majdnem bele is hal...
Klasszikusnak számító romantikus film, de az igazság az, hogy soha nem volt ez a film annyira jó, mint amennyire sokat játszotta a tévé vagy mint amennyire ismert. A probléma az, hogy a film klisés, kissé unalmas és javarészt semmit mondó, komédiának viszont nem igazán nevezhető.
A Nem vénnek való vidék egy igen véres, igen kegyetlen, és igen unalmas film, amiben Javier Bardem sorral öli meg az útjába kerülő embereket, és fapofával keres egy pénzzel teletömött táskát. Nagyjából ennyi maradt meg belőle, amikor láttam, a többi részét igen nehezen tudnám felidézni. Nagyon nehézkesen rázódik bele az ember a hangulatba, ha nem tudja, hol és mikor játszódik a cselekmény, márpedig nem kötelező kutatómunkát végezni, mielőtt leülök filmet nézni, nem?
Szerintem nagy film A remény bajnoka, kicsit megható, kicsit borús, nyomasztó, de egyébként felemelő film, ami jellemző a világválság idején játszódó amerikai filmekre, amelyek még a nagyon rosszból is ki akarják hozni a jót. Ez a film inkább a női nézőknek kedvez, mintsem a férfiaknak, mert nem hiszem, hogy ők értékelnének egy ilyen főhőst. René Zellweger viszont, úgy tűnik, kajálta a dolgot.
40 Válás francia módra (2014)