Egy könnyen kritizálható filmről van szó, hiszen gyerekeknek is készült és a felnőttek is megtalálhatják benne a könnyed, kalandos szórakozást, szóval kínál bőven támadási felületet. Én viszont megbecsülöm.
Hát nem is tudom. Statham után nehezen álltam át Skreinre, de az látszik, hogy nagyon igyekezett. A film pörgős, tele van akcióval, szóval sok panasz nem érheti, de valahogy számomra mégsem az igazi.
A karácsonyi romantikus filmektől mindig feláll a szőr a hátamon, de ez egy igencsak aranyos darab. Teljesen átjön a karácsony előtti szeretet-zsongás a vászonról. A szereplőgárda parádés – szinte az összes jó brit színész felvonul benne.
Családi konfliktusok kísérik végig az egész filmet, sokszor beszélnek valakinek a lelkére, amivel fokozni próbálták a drámaiságot, engem viszont nagyon idegesített, főleg, hogy nem oldottak meg semmit.
Ki ne tudna azonosulni bármelyik főszereplővel? Mindannyian érezhettük már azt, hogy fogjuk a legfontosabb dolgainkat, és megpattanunk, ahogy lehettünk már nagyon egyedül vagy érezhettük azt, hogy mi vagyunk a legszerencsétlenebbek. A Fel! pedig azt a vonzó lehetőséget kínálja fel, hogy csodák márpedig igenis léteznek, csak el kell őket érnünk. Az egyik legkellemesebb amerikai animációs film-csalódásom, ami valaha ért - nem gondoltam volna, hogy ilyen szépet is tudnak.
Ez a film egy közepes családi komédia akar lenni, és annak jó is. A történet nem hangzik nagyon eredetinek, az teszi igazán érdekessé, hogy valós események ihlették. A film nem különösebben vicces, de kedves és nyugtató. Scarlett Johansson észbontóan néz ki, bármilyen ruhát vegyen is fel. Matt Damon pedig illik a merész újrakezdő apuka szerepébe.
Aranyos kis családi komédia egy kis bosziról, aki okosabb szüleinél. Mint minden gyermek... A történet egyszerű és nemes. A karakterek természetesen túl vannak idealizálva, de ez bocsánatos bűn. Danny DeVito nem csak remek színész, de jó rendező is. Szerintem az ő karaktere volt a legviccesebb az egész filmben. Ez a kedves kis komédia könnyed szórakozást nyújthat az egész család számára.
Én megvettem! Nagyon hozták a dermesztő, bűntényszagú atmoszférát, a csillivilli belső terekkel és behavazott kinti világgal. És hát, a benne rejlő tanulság, amit mindenki levonhat magának egy ilyen esetből, amit így, ezüsttálcán szervíroznak nekünk.
Azt szeretem ebben a filmben, hogy bármilyen korban élvezhető. Szerettem gyerekként, szerettem fiatalként, és a gyerekeim is szeretik, mert nagyon tetszik nekik, hogy rajtuk kívül csak kevés gyerek ismeri. Amit nem igazán értek, mert egyébként egy elég általános érvényű és egyszerű filmről van szó, hogy ne csak megadott korosztályokhoz tudjon szólni. Tom Hanks pedig zseniálisan naiv és szerethető benne.
Nagyon kellemes kis film, annak ellenére, hogy érezhetően egy fiatalabb korosztályt céloz meg, de ez nem vesz le az értékéből, hogy érzelmekről és mindenki által megvívott csatákról szól. Kifejezetten ügyesre sikeredtek benne a karakterek és az élethelyzetek, a párbeszédek és a történet is, nem veszünk bele szereplők motivációiba és jellemfejlődésébe, hanem szép tisztán végig lehet követni, mi is történik pontosan.
Tim Burtonnel az a nagy bajom, hogy minden filmjét ugyanarra fűzi fel, és messziről megismerni a hangulatfestő elemeit, illetve a képi világát. Jó, ez még nem akkora baj, csak hogy ezt az egészet mindig beletömködjük valami halál/halott/mindmeghalunk tematikába, azt már annyira nem kedvelem. Mintha Burtonnél mindig Halloween lenne, se nyár, se Karácsony, se Húsvét. Mondjuk inkább Beetlejuice, mint egy hatalmas, fekete és döglött húsvéti nyuszi, az igaz.
Meryl Streep fantasztikusan játszik ebben a filmben, szerintem teljesen képes volt elkapni a vaslady karakterét. De ezen kívül sok más érdeme szerintem nincs ennek az alkotásnak. Eléggé egysíkú, sok szempontból problémás szerintem a történetvezetés, az, hogy mit és hogyan mutat be, arról nem is beszélve, hogy gyakran hatásvadász, aminek egy ilyen filmnek pont hogy nem kéne lennie.
Elég sablonos, érezni rajta, hogy nagyon arra törekedtek a készítők, hogy minél jobban hassanak a nézők érzelmeire. Van is egyfajta mély gondolatisága, és egy kis jó szándékkal még megindítónak és értéket képviselőnek is nevezhető, csak ne lenne annyira erőltetetten "karácsonyi".
Cuki, kedves, aranyos film az 50 első randi, pont olyan, amilyet egy hideg téli estén a forró csoki mellé választ magának az ember, hogy csempésszen a szívébe egy kis napsugarat. A film története nagyon szép helyen játszódik, amit már önmagában érdemes nézni egy kicsit, a viccesnek ígérkező alaphelyzetet pedig érzelmesen és meghatóan bővítik ki egy keserédes filmmé. Persze a katarzist azért megkapjuk.
Ahhoz képest, hogy egy német horrorról van szó, ez egy egészen jól megkomponált darab. Habár hozza azt a szárazságot és sivárságot, ami a német filmekre jellemző, de ebben a műfajban ez talán előny, mint hátrány.
47 Kardfog kapitány és a Lama Rama kincse (2014)