Értékelések (1280)

2020. 07. 12.
Ékes példája a minőségi filmkészítésnek. Sötét, zord, nyers és nyomasztó boszorkány történet, nagyszerűen kivitelezve. Az pedig csak hab a tortán, hogy a végén dokumentarista jelleggel bemutatják az akkori boszorkány pereket, orvosi szemmel vizsgálva.
2020. 07. 10.
Szerethető meg aranyos film, de a történet olyan harmat gyenge hogy csak na. Persze főként a kissebb korosztálynak szól, de azért kicsit jobban oda figyelhettek volna a forgatókönyvre, akkor egész korrekt film lehetett volna belőle.
2020. 07. 10.
Egész jó, komor hangulatú horror,ami szépen ötvözi a misztikum és a folklór elemeit Ugyan nem egy the vvitch, de mindenképp szép próbálkozás a Svájciak részéről.

43 The Tripper  (2006)

2020. 07. 10.
Egy Könnyed és szórakoztató slasher. Nem a műfaj csúcsa de a horror szerelmesei nem fognak csalódni a hippikre vadászó, politikailag elfogult fickó történetében.

64 Fear, Inc.  (2016)

2020. 07. 10.
Vannak logikai hibák benne, nem minden derül ki száz százalékosan a végére, mégis egy tök jópofa és szórakoztató horror/vígjáték, ami mint horror (kínzások, home invasion vonal) és mint vígjáték is egész szépen működik.
2020. 07. 10.
Valószínűleg nem én, illetve nem az én korosztályom volt a célközönség, mert hiába bírom a jó animációs filmeket, ez nagyon nem talált be nálam. Persze kedves film, de minden eresetiséget és új mondandót nélkülöz,tipikus tucat mese.
2020. 07. 10.
Nagy baj nincs a filmmel, egyszer meg lehet nézni, de számomra rém unalmas és semmit mondó volt, párszor akarva - akaratlanul is sikerült bele aludnom. De nem baj, sok mindenről nem maradtam le úgy vélem.

65 Vampyres  (1974)

2020. 07. 06.
Vámpírok címen fut, azonban a filmben látható hölgyek nem a klasszikus értelemben vett vámpírok. Ugyan férfiakat csábítanak el és miután kiélték rajtuk nemi vágyaikat szépen megisszák a verüket. De semmi denevérré változás, semmi éles szemfog, kinezetüket tekintve sima (ám csinos) nők.
2020. 07. 05.
A film meglepően jól indít, meglepően szep cgi, jól elkapott hangulat, minden adott egy jó sci-fihez. Csak hogy a kezdeti bemelegítés után szép lassan leül a történet és minden eredetiséget nélkülözve folytatódik. Kár érte.

57 Dying Breed  (2008)

2020. 07. 05.
Végülis tudja azt, amit egy b-kategóriás slashertől elvárható. Semmi extra, nem egy kiemelkedő darab, de a hangulata rendben van, itt-ott egy két szép haláleset, a műfaj kedvelői nem fognak csalódni benne.

75 Anna  (2019)

2020. 07. 05.
Olyannyira tucatfilm, hogy az már - már fáj. Nem aztnondom, hogy Luc Bessontól valami világ megváltó dolgot vártam volna, de azért ennyire közhelyes, egy a millióból kém filmnél többre számítottam volna. Egyszer elég is volt.
2020. 07. 05.
Azért jók általában ezek a cápás trash filmek, mert a készítők szabad kezet kapnak, így azt csinálhatnak, amit csak akarnak. Azaz hatalmas őrültségeket, a egyre rálicitálva a többiekre. Jelen esetben viszont nagyon alacsonyra tették a mércét, ugyanis azon kívül, hogy a cápa egy mocsárban vadászik, semmi érdekességet nem tartogat. Azért egyszer meg lehet nézni.
2020. 07. 05.
Többet vártam tőle, de sajnos egészen gyenge es teljes mértékben felejthető film. Legalábbis így pár hét tavlatából én kb semmire sem emlékszem a cselekményből. Pedig jó kis kísérletet történetet is ki lehetett volna hozni belőle.
2020. 07. 05.
Nagyszerű film, ami tökéletesen bemutatja a világ működését. Jelen esetben az egyház a fő téma, illetve az, hogyan fertőzi meg a vallást a politika, a pénz és a hatalom. Lassú film, de (az A24 stúdió által megszokott) erős atmoszférával, nagyon jó színészi játékokkal és tökéletes kamera kezeléssel és képi világgal.
2020. 06. 28.
Élvezetes, szórakoztató, humoros és ötletes. Igazából mimden meg van benne, ami egy jó filmhez kell. Remélem folytatják még (a film vége alapján igen), sőt több hasonló retro alapanyagot is leporolhatna a gyártó.
2020. 06. 28.
Vérbeli kora kétezres évek eleji b horror hangulatot árasztó film. De nem rossz értelemben. Anno meg jó 15 éve láttam, talan még általános iskolás koromban, féltem is tőle akkoriban, így ha nem is túl mélyet, de hagyott bennem nyomot. Aztán nemrég jött az ihlet, hogy ideje újra megnézni, mennyit változott az idők során. Mai szemmel sokkal gagyibb volt, de igazán hangulatos, laza hangvetelű film.

76 Madeo  (2009)

2020. 06. 28.
Többet vártam volna a filmtől, de így is egy kellemes thriller. Helyenként kissé túl van húzva, a cselekmény sokszor megül és a vége sem üt akkorát. Viszont mint dráma teljes mértékben megállja a helyét.
2020. 06. 28.
Jó szívvel egy gyenge közepesnek nevezném a látottakat. Képi világ és az atmoszféra is rendben volt, de a történet és a kivitelezés már kevésbé. Sokszor úgy éreztem, hogy rengeteg az üres járat rész, sőt kimondottan unalmassá vált. A vége viszont korrekt volt, végre befigyelt a horror jelző is.
2020. 06. 20.
Nem egy korszakalkotó film, de az ilyen kommersz popcorn horrorokhoz képest egész korrekt darab, ami ahogy látom, kissé jobban alul van értékelve, mint indokolt. Alapötlet egész jó, a cselekmény izgalmas, a végső csavar is oké.

41 A házimaci  (2002)

2020. 06. 20.
Igazán jópofa film, aranyos karakterekkel és egész jó poénokkal. Persze túl sokat nem kell várni tőle, valószínűleg senkinek nem lesz a kedvence, de mindenképp kellemes kikapcsolódást fog nyújtani.