A szuper nyomozós film átvált romantikussá, majd jön a csavar amire nem biztos hogy számítunk, de ezzel még nincs vége mert nehogy egy átlagos alkotás legyen.
Jó és nézhető alkotás, de csak annak aki kedveli a politikai témájú filmeket. Milyen eszközöket alkalmaznak a kampány során, ki tud jobban blöffölni és ki tudja átverni vagy éppen zsarolni a másikat.
Az ötlet jó volt, a megvalósítás kevésbé. Vontatott a története, érződik hogy egy skandináv szerű filmet szerettek volna készíteni hangulatában, de ez ne jött össze.
Maga a történet az átnevelő táborokkal nagyon érdekelt, de a film nem nyerte el a tetszésemet. Kicsit darabosnak éreztem, és maradt bennem hiányérzet a végén.
A zenék dobják fel a sorozatot, mert maga a story nem túl érdekfeszítő, nincs benne olyan, amit ne láttunk volna már. A szereplők játéka is csak közepes.
Ez a film is egy ikonikus darab, amit szinte mindenkinek látni kell, csak az ne nézze meg, aki nem szereti a jó zenével, tánccal fűszerezett romantikus filmet, amiben még történet is formálódik.
Érdekes és talán izgalmas is lehetne, de sajnos tele van sablonos megoldásokkal és a világ megmentésére szolgáló végső megoldás túl utópisztikus, de hatásos.
Vonatott volt a története. A két fiatal nagyon nem illett össze nekem, Asa túl gyerek. A szinkronhangokat se találták el. Az ötlet se az igazi. Zseni a gyerek, de azért az egész kapcsolata egy nagy hazugságon alapszik és nem őszinte a barátnőjével.
Lassan bontakozó események sorozata, végig azt várjuk, hogy hová tart a film és amikor azt gondoljuk sehová mégis csak kapunk egy lezárást. Biztos sokakat foglalkoztat a halál eljövetele és ezt szeretnék valami misztikus eseménynek, egy jobb eljövetelének beállítani, de hát a fény az alagút végén van.
Könnyed, jó szórakozást ígérő film, amin még nevetni is tudunk, pedig lehet, hogy nem illene, de hát ha egyszer olyan parodisztikus az egész. A vége nekem egy kicsit sok volt.
Egyszerű kis házasságtörőből mivé válik egy férfi és mit képes megtenni, hogy ez ne derüljön ki, de itt még csak az egyik fordulata a filmnek mert mi van az igazsággal? Mire számít a néző és mit kap cserébe, bár azt feltételezzük a valóságtól távol áll ez a történet, de ha belegondolunk ez nem is olyan biztos.
Egy realista film, amely hatással van a nézőre, mert mindenkiből más érzelmet vált ki, vagy elborzaszt és megdöbbent vagy érzéketlenné tesz a szenvedések láttán. Szerintem jó film főleg ha nem csak felületesen szemléljük, hanem meghalljuk az elhangzó igazságokat is.
Maga a film nem hatolt a bőröm alá. A története nekem nem volt túl koncentrált, de az érzékszervekre nagyon tudott hatni. A dalok, hanghatások, a látvány nagyon érdeke volt.
63 Jack Ryan: Árnyékügynök (2014)