Rólam

Szólj Be a Papnak - blog és kocsmamisszió

2017 februárjában kezdődött el a tevékenység, három debreceni keresztény gyülekezet összefogásával. A kezdeményezés célja egyfajta "kocsmai evangelizáció", hogy alkalmat adjanak főleg olyanok számára, akik nem járnak templomba és gyülekezetbe, hogy a saját életük nagy kérdései kapcsán megismerkedhessenek a hagyományos, bevett egyházak képviselőinek (személyes) álláspontjával, és találkozzanak a hittel, Jézus Krisztus üzenetével. A rendezvények egyszerre szolgálják a hitéleti ismeretterjesztést és a vitakultúra fejlesztését, valamint fórumot biztosítanak a legaktuálisabb társadalmi kérdések széleskörű, interaktív megvitatásának.

Ehhez a tevékenységhez kapcsolódva indult el a blogunk, amely keretében a keresztény élet legváltozatosabb témáiból szemezgetünk. 2018-ban elindítottunk egy filmkritikai rovatot, amelynek a célja, hogy a filmek "hagyományos" kritikáján túl összevessük azok üzenetét a keresztény hit tanításaival. Elsősorban a frissen megjelent mozifilmeket vizsgáljuk műfajtól függetlenül és emellett alkalmanként már régebbi, népszerű filmeket is előveszünk, hogy minél jobban szélesíthessük azt a látókört, amivel egy filmet értelmezni lehet. Nem szeretnénk senkinek a saját világnézetét megingatni, azonban a közös gondolkozás sokunkat előrevihet és olyan kérdéseket vethet fel, amelyek talán csak egy hangyányi lépéssel, de előre mozdítják a világunkat.

 

https://szoljbeapapnak.blog.hu/

 

2021. 08. 18.
Elgondolkodtató és humoros
A sztori nagyon érdekessé válik, ahogyan a film behozza a pszichológiai vonalat. Virsinszki Zoli (Szkiton) zseniálisat alakít benne, Sándor Péterrel nagyon ügyesen játsza... több»

69 Genezis  (2018)

2019. 11. 03.
Elképzelni az elképzelhetetlent
Zseniális érzékenységgel mutatja be a borzalmakat a film. Zseniális színészi teljesítmény egy igazi művészi filmbe öntve.... több»
2019. 11. 03.
Teljesen idegen a kortól, gyenge fikció
A mai női ideált szerette volna bemutatni a film, de nem értem miért pont az ókori Palesztinába kellett ehhez elkalauzolni a nézőt.... több»
Az apáca (2018)
A jelenés (2018)
Alfa (2018)
Genezis (2018)