A Cyberpunk 2077 című videojáték spin-off sorozata, a Cyberpunk: Edgerunners anime múlt héten debütált a Netflixen. A látványos és pörgős epizódokban igazi cyberpunk stílusban követhetjük végig hőseink harcát a túlélésért. Gonosz nagyvállalatok, hackerek és törvényen kívüli bűnözők üldözik egymást, miközben egymásra licitálva ültetik be a harci implantátumaikat testükbe és számolnak le egymással véres összecsapásokban. A sűrű cselekmény mellett a történet arra is keresi a választ, hogy ebben a disztópikus világban hogyan tudunk emberek maradni. A sötét jövőkép dacára van némi reménysugár. Spoilermentes kritika. több»
A hazai bemutatót követően szeptember 2-án az HBO Maxra is felkerült az Elvis, amely a rock’n’roll királya, Elvis Presley életét meséli el, rendhagyó módon a menedzsere, Tom Parker ezredes szemszögéből. Baz Luhrmann csillogó, sodró lendületű filmje a legenda karrierének közel húsz évét öleli fel, miközben az Amerika szerte bekövetkező kulturális és társadalmi változásokra is reflektál. Az eredmény felemás lett: az Elvis egy nagyszabású és látványos alkotás, tele remek színészi alakításokkal és dalokkal, ám ennek ellenére nem kerülünk közelebb Elvishez. Spoileres kritika. több»
Habár az anyaság témája a filmművészet egyik régóta jelenlévő, visszatérő toposza, a Hat hét megjelenése nem is lehetne aktuálisabb. Az utóbbi években világszerte a fiatal nők teste és a női princípium ilyen-olyan okokból ismét újult erővel vált az öregedő férfiak szellemi csataterévé, és a társadalmi egyeztetés totális mellőzésével képesek meghozni életszerűtlen törvényeket. Az élet védelmére hivatkozva. A gyerekvállalás kérdésköre azonban nem csak, és nem elsősorban nemzeti sorskérdés. Egy gyereket életben is kell tartani, fel kell nevelni, és nem csak a túléléséhez szükséges legalapvetőbb feltételeket biztosítani. A 18. CineFest Zukor Adolf nagydíjas filmje, a Hat hét egy tinianya személyes sorsán keresztül éppen ezt a komplex problémakört hivatott ábrázolni. De a szubjektív nézőponton túl egy picit a szociológia háttérbe is betekintést enged. több»
Kristina Buozyte és Bruno Samper (Eltűnő hullámok) író-rendezőpáros második közös filmje, a Vesper egy litván erdőbe helyezett disztópia, ami a legkilátástalanabb reménytelenségből mutatja meg, hogy remény mindig van. több»
Az Amazon The Boys című sorozata kellő iróniával, vérrel és vulgaritással, egy jó adag posztmodernizmussal fűszerezve a szuperhős műfajt, hamar belopta magát a nézők szívébe. Ezt a stílust viszi tovább a széria animációs spin-offja is, ami a Seven (a Hét) helyett sokkal inkább koncentrál a kisemberek életére és problémáira. Modern eleme ez a csinovnyik irodalomnak (azaz a fölösleges ember), ami groteszk módon mutatja be, mennyire jelentéktelennek érezheti magát az ember egy szuperhősökkel teli világban, ahol a Compound V minden probléma forrása és megoldása is lehet egyben. The Boys: Diabolical sorozatkritika. több»
Régen minden jobb volt! De napjaink tudománya annyi szörnyűségre kínál megoldást, milyen jó is, hogy most élünk! Ez a kétféle gondolkodás jellemzi a történelemhez való hozzáállásunkat. Nincs ez másként George Miller meséjében, a Háromezer év vágyakozásban sem, ahol egy jelenbéli és egy múltbeli alak cserél gondolatokat, érzéseket egymással, hogy felfedezzék a nagy közöst. Háromezer év vágyakozás kritika. több»
Az utóbbi évek nagy filmes nyertese Dél-Korea. Számos díj, valamint nemzetközileg is harsány kritikai és közönségsiker fogadta az olyan filmjeiket, mint a Gyújtogatók és Élősködők. Ha zsánerfilmekről van szó, elsősorban horrorjaikról ismerhetjük őket (pl. Vonat Busanba, Kokszongi sirató, Két nővér), de a Netflixnek köszönhetően már a sci-fi próbálkozásaik is eljuthattak hozzánk (Űrsepregetők, A nyugalom tengere). A disztópikus Squid Game-ről nem is beszélve. Most pedig megérkezett az Alienoid, ami a tipikus nyugati akció sci-fi blockbusterek kívánalmai szerint támad a nemzetközi mozivásznakra. Dél-Koreai új moziüdvöskéje pedig ennek megfelelően színes, zajos, vicces, robbanásos és fejkapkodósan tömény időutazásos katyvasz. több»
Ezen a ponton talán már senkinek nem kell bemutatni, hogy milyen karrierívet futott be Nicolas Cage. Az egykor a legnagyobb sztárok közt számon tartott színész először egyre gyengülő minőségű akciófilmek szereplőjévé vált, majd a ‘10-es évek elejétől fokozatosan csúszott egyre lejjebb és lejjebb. Bár az utóbbi évek terméséből felváltva akadtak vállalhatóbb, és direkt trash filmjei, A Disznó végre igazi kiugrási pontot jelenthet számára. Michael Sarnoski első nagyjátékfilmjében ugyanis Cage újra komolyan vehető alakítást nyújt, és a film is minőségi alkotás. Ráadásul most már magyarul is elérhető a Scream! felületén. több»
Lassan már nyomon követni is nehéz a Marvel és a Disney szuperhőskontent cunamiját, amibe ilyen mennyiség mellett könnyű belefáradni. Még azoknak is, akik amúgy vevők a témára. Kiutat csak azok a produkciók jelentenek, amik valamilyen szokatlan, önelemző, esetleg korszakidegen módon nyúlnak a szuperhumánokhoz. Az Amazont pedig e téren nem kell félteni, hiszen a The Boys és az Invincible vérbő, kritikus hozzáállása üde színfoltként tetszeleg a képregényfilmek tengerén. Épp ezért is fájó, hogy a Prime-ra érkező szuperhősfilmjük, a Szamaritánus nem képes felvenni a kesztyűt, és belesüpped a szürkeségbe. Pedig a nosztalgikus hangulatú filmnek lehetősége lett volna egyszerű, de érvényes gondolatok megfogalmazására is, de a felszínességet választotta. több»
73 Cyberpunk: Edgerunners (2022)