A Netflix és az HBO Go újabb és újabb tartalmai mellett egyre inkább érdemes magyar nyelvű kontentre vágyó tekintetünket az Amazon Prime Video kínálatára vetni, ugyanis az utóbbi időben elkezdődött a szolgáltató magyar lokalizációja. Az ütem még lassú, de akadnak már kellemes meglepetések, mint például az 1-2 éve elkészült Mr. Robot szinkron. Nemrég pedig ilyen kellemes pillanat volt az, hogy rögtön magyar felirattal is elérhetővé vált az Owen Wilson és Salma Hayek főszereplésével készült Bliss. A kérdés, hogy jól járt-e a magyar közönség egy ilyen “fizess elő”-beetetéssel. több»
Nyom az ideg? Stresszelsz? Akkor gyere és káromkodj együtt Nicolas Cage-ékkel a Netflixen! Jobban leszel, és közben még művelődsz is. A szitokszavak története sorozatkritika. több»
Zsenik. Lenyűgözőek, karizmatikusak és aggasztóan sok közöttük a bántalmazó. Olyat tettek le az asztalra, ami örökre megváltoztatta a világot. A rájuk irányuló vakító reflektorfény azonban nemcsak a róluk kialakított képünket torzítja, de olyan embereket szoríthat az árnyékába, akik aztán végleg ott ragadhatnak. Ez ellen próbál tenni az HBO idei dokumentumsorozata, mely a ‘90-es évek elején kezdődő Allen kontra Farrow vitát hivatott új nézőpontból megvilágítani. több»
Karantén van. Csend van. Kívül. Belül őrület. Nem érhetünk egymáshoz és nem hagyhatjuk el az otthonainkat. A halállal néz szembe, aki most élni mer, de ahogyan a Donnál ragadt hadifoglyok színházat csináltak, jelmezként szögesdrótot és az egyetlen szövetkabátjukat használva, a művészet ezúttal is utat talál magának a szenvedésben. Ahogyan a legújabb karanténmű, a Malcolm és Marie is próbálja. több»
A Netflixnek tagadhatatlanul bejött, hogy mindenféle könyves adaptációkat dobnak a streamingpiacra. Vegyük például Julia Quinn Bridgerton-családját, vagy Walter Tevis-adaptációt, A vezércselt. Nincs ez másként a George Key alkotta, 5 részes francia sorozattal sem, mely a 19. század végén gyorsan népszerűvé vált Arsène Lupin úri tolvaj történetére épül. Tagadhatatlanul zseniális választás volt a Lupinnal kezdeni a 2021-es évet. több»
Miután a szülők elutaznak hazulról, az otthonmaradó gyerek egy nagy bulit szervez barátainak és esetlegesen a környék egyéb fiataljainak. Egy akár mindennaposnak is mondható életszituáció ez, amit már számtalanszor viszont láthattunk a filmvásznon. De akkor mégis mi újat rejthet még ez a kiindulópont, és hogyan tud egy ártatlannak tűnő szilveszteri összejövetel tragikus véletlenek és rossz döntések sorozatával az összes jelenlévő halálával végződni? Többek között ezekre keresi a választ a Netflixre érkezett legújabb horror-vígjáték. több»
Az idehaza az HBO GO kínálatában elérhető Karantén meló az egyik első film, amelynek történetében megjelenik a koronavírus-járvány és annak mindennapokra gyakorolt hatásai. Kétségtelenül érdekes szituáció egy ilyesfajta filmet nézni, de nagyon reméljük, hogy a jövőbeni covid-filmek magasabb színvonalat ütnek majd meg. több»
A koreai filmipar nemzetközi szinten is meghatározó tényezővé nőtte ki magát az utóbbi húsz évben, de egy valami eddig hiányzott a repertorájukból: egy nagyszabású science fiction blockbuster. Ezt az űrt (nem szándékos szóvicc) kívánták betölteni Az űrsepregetőkkel, ami az ismert események következtében a nagyvászon helyett került a kisebb méretű tévékre, monitorokra. A látványvilág megteremtésében és szórakoztatófaktorban felveszi a versenyt nyugati társaival, ám akadnak fájó hiányosságai is. több»
A The Expanse ötödik évadára visszatért az a gyomorszorító izgalom és történetvezetési bravúr, amiért az első és talán még a második évadot is annyira szerették a rajongók, hogy a sorozat nem állt meg a némileg gyengébb harmadik felvonásnál, és nagyon jó, hogy ez így alakult. Kevesebb protomolekula, több személyes történet, még több tudományos apróság jellemezte ezt a szériát. Spoilermentes kritika. több»
A mai napig futó Simpson család és a kultstátusszal bíró Futurama alkotójának, Matt Groening új sorozatát, A kiábrándult királylányt hatalmas várakozás előzte meg 2018-ban. Ha a kritikusoknál és a hardcore Futurama rajongóknál nem is ugrotta meg a fantasyvígjátékmese az elvárásokat, de a maga nemében így is lelkes rajongótábort gyűjtött maga köré Bean, Elfo és Luci triója. A Netflix két évadot rendelt be, és jelenleg a 2. évad első felénél tartunk; ez alatt az idő alatt bőven kirajzolódott, mit is várhatunk a Disenchantmentből, vagy magyar keresztségben született címét használva, A kiábrándult királylánytól. több»
51 Boldogság/Mámor (2021)