Nem akárhogy fut az első évad, pörgős, hatásos, brutális, minden rész végén csattanóval. A második évadnál próbálnak váltani, második, sőt harmadik szálat indítani, nem bírja tartani a tempót a kezdeti rohanással. Meg lehet nézni.
Pörgős, poénokkal teli vígjátékként indul, pár rész után nagy része ezeknek elvész, ami nem is baj. Humoros a főnökasszony marad, jól is áll neki. Okosan, jól összerakott első évad után már sajnálom miért csak három készült. A második évad egy idő után összevisszaság, aminek a végét várom, hátha a következő jobb lesz. Elfáradt a harmadik évadra, látni is, itt a végé Sajnálatos… Olyan más lehetett volna, ha az első évad mintájára folytatták volna. Egyedül a főszereplő vinné a vállán, másoknak a stílusváltás nem vált előnyére. Nézhető egyébként, már csak azért is mert valami nem megszokott is van a bűnügyi sorozatban.
Nagyon dicsérhető sorozat lett volna, ha befejezik az első rablás után. Az, hogy evés közben jön meg az étvágy nem jelenti azt, hogy préseljünk még ki valamit, ami elrontja a nagy egészet. Így azzal az emlékkel búcsúzunk, hogy nem volt ez olyan jó, pedig dehogynem! Az eleje.
Akkoriban mindent vitt ez a sorozat, mai szemmel lehet kritizálni, de nem szabad. Gondosan megírt forgatókönyv, izgalmas évadok, szerethető karakterek, még a negatív hősök se gyűlölni való figurák. A kaland humorral párosul, aki látta, szívesen emlékszik rá. Gyerekeknek is kínálható sorozat, amit a kedvükért újra lehet nézni, és mikor belefelejtkezünk. Sajnáljuk, hogy vége és rájövünk, milyen jó is volt újranézni, bár nem mondjuk el senkinek.
69 Végtelen égbolt (2020)