Zseniális Tele van popkulturális elemekkel és utalásokkal, emellett rettentően vicces, kérdem én, melyik másik gyerekmesében vannak csövesek és csóró családok? :D Egyszerűen 21 évesen még mindig az egyik olyan sorozat, amit bármikor megnézek Maxon. Remélem, előbb-utóbb kijön a mozifilm is idén.
Egy akciódús harmadik rész Én imádom ezt a részt is, nyilvánvalóan a színvonal esett, és ez leginkább a cápákon látszott meg sajna, de én nekem nagyon bejött ez a vízi világ helyszín. Jól kihasználták a helyszínt és a karaktereket. Bárcsak igényesebben csinálták volna meg.
Mi más kéne még? Nagyon sznobságnak tartom, amikor egy JÓ slashert lehúznak, mikor tényleg tucatszámra készüűlnek a f*sabbnák f*sabb alkotások. Ez nem az, remek színészgárda, remek forgatókönyv, és feszült tempó. A vége meg egyszerűen hab a tortán.
Egy szomorú történet Mindenképpen említésre méltó film ez, mesterműnek nem mondanám kifejezetten, viszont nagyon jól volt ábrázolva a tanárnő. Meghökkentő betekintést nyerhettünk egy fura és deformált nő agyába, akinek konkrétan csak egy rohadt retkes pszichológusra lett volna szüksége, ezáltal én csak sajnálni tudtam.
Ryan Murphy zseniális sorozata, amit hanyagol Az első 5 évad zseniálisan volt felépítve. Még a 6. évad is elég jó volt, de utána számomra lejtmenet az egész. Tisztára eltűnt a sorozat stílusossága és egyedisége. Hova tűntek a nagyszerű outfitek? És a remek helyszínek? A Delicate is remeknek tűnt, végre visszatalált a gyökereihez, de ismét beleesett a lyukba, csak éppen nem nyuszit kergettek, hanem egy fáradt befejezést. Kim K-re meg panaszotok ne legyen, mert rohadt vicces volt, és jól hozta a karakterét. Kedvenc évadaim.: 3-1-5-2.
Sajnos ez el lesz felejtve Sajátos kis misztikus tini horror a 2009-es Forget Me Not, azonban néha kissé erőltetettnek éreztem. Szerintem simán újranézhető, persze évente 1-szer.
Átlagos gyerekmese Konkrétan semmi extra nem volt, ami nem is volt baj, mert egy semmilyen film volt. Sablon karakterek, klisék hátán, vannak ennél tr*gyább filmek. Nem bántam meg, hogy megnéztem, elég lightos volt, de elég is volt egyszer.
Hangyányival jobb Nekem ez jobban tetszett ez a rész, itt a szereplők érdekesebbek és kedvelhetőbbek voltak, plusz a cselekmény is jobban volt felépítve, nem mellesleg az egész társaság története is, ahogy kibővítették.
Plusz a vége elég erős lett.
Remélem, csak egy rémálom Mindenképp elismerést érdemelt a film az ötlete miatt. Eli Roth remek rendező is lehetne, ha több stílust vinne filmjébe, és ezt úgy értem, hogy a képi világa szerintem lehetne kicsivel sajátosabb. Na mindegy, amúgy fog ez még rémalmokat okozni, mert felkavaró volt az erőszak benne. Nem egy nagy alkotás, de legalább érdekes.
Egy remek slasher sorozat Imádom az eredeti Pretty Little Liarst. Viszont ennek köze sincsen hozzá, ami nem is baj, de a cím választást nem értem. Egyedül a pszichológus köthető össze az eredeti sorozattal, de amúgy meg ez egy igazi Péntek 13.- és Sikoly-féle horrorsori, ami remekül diktálja a tempót, plusz az első évad fináléja? Terhesen menekülni a gyilkos elől? Ki talál ki ilyet? Mármint ez nagyon menő, mert ilyet még nem láttunk. Remélem, megér még egy harmadik évadot, mert megérdemelné.
Tökéletes állatos horror Én szerintem Andrew Trauckinál senki sem tud jobb állatos horrorfilmet csinálni. A The Reef és a Black Water kezet foghat egymással, mert mind a kettő remek film, és nem hollywoodi protekciós f*stenger, mint amilyeneket csinálnak (khm, Préda).
Remek volt a film, izgalmas, és a krokodil is csak dicséretet érdemel. Mert nem használtak CGI-t.
Egy állatos horror Nagyon tetszett minden benne, egyedül a CGI krokodil, amit szépen megcsináltak, de kicsikét komikusra sikeredett, ahogy azt az előző kommentelő is írta. Ezen kívül csak dicsérni tudom a filmet, mert izgalmas volt és feszült.
Igazi tindézser l’amour Pozitívumok: remek hangulat, képi világ, zenék, színészi játékok
Negatívumok: fura forgatókönyv, tisztázatlan a gyilkos indítéka és kiléte (konkrétan semmit se kapunk meg róla)
Nekem nagyon tetszett a film, olyan mindennapian mutatja be ezt a borzalmas dolgot, hogy gyilkos jár a városban. Újranézős számomra valamiért, pedig aztán ez a film tényleg semmi extra.
Egy unalomig ismételt izzadságszagú álom Természetesen, a vidéki plázában Mucsaröcsögén felfedezi főszereplőnket az idolja, a példaképe, majd szintén roppant eredeti mód történnek a dolgok, és egy sablonos szerelmi háromszöget is kapunk, ami nem is lehetne sztereotipikusabb... plusz heteronormatív. Nyilván egy csont vékony meleg srácról szól a story, a többi meleg benne meg izmos. xd Hiszen más nem lehet egy meleg srác, csak vékony vagy izmos, ha máshogy néz ki, az már szóra se érdemes. Egyszóval f*s volt ez a sori.
Méltó folytatás Minden tetszett benne, sokkal nagyszabásúbb történetet szabtak neki, de szerencsére nem ment át totális hihetetlenségbe, hanem újabb borzalmakat tártak elénk, mely sokáig kísérti majd nézőit. Csak azért kapott 4 csillagot, mert itt több tipikus sablon, idegesítő karakter volt, ami nekem nem tetszett, de ez legyen a legnagyobb baj. :)
33 Gumball csodálatos világa (2011)
Tele van popkulturális elemekkel és utalásokkal, emellett rettentően vicces, kérdem én, melyik másik gyerekmesében vannak csövesek és csóró családok? :D Egyszerűen 21 évesen még mindig az egyik olyan sorozat, amit bármikor megnézek Maxon. Remélem, előbb-utóbb kijön a mozifilm is idén.