Felesleges folytatás Engem valahogy nem tudott megfogni, egyrészt, mert a vizuális effektusok úgy néztek ki, mintha az AI generálta volna, másrészt pedig a történetvezetés is elég furcsa, mert néha az volt az érzésem, mintha random jelenetek lettek volna egymás mellé dobálva. A poénok unalmasak, és kifejezetten idegesítő Venom magyar hangja és ahogy mindenbe belepofázik, amit természetesen csak Tom Hardy karaktere hall.
A filmvégi nagy akciójelenet látványos, de érdemben több pozitívumot sajnos nem tudok elmondani róla.
Cronenberg után szabadon Coralie Fargeat megírta és megrendezte valószínűleg az év, vagy talán az évtized egyik legmeghatározóbb zsánerfilmjét, amely csak látszólag testhorror. Valójában egy ember drámája, és a fogyasztói társadalom, azon belül is a média kíméletlen karikatúrája és kritikája is egyben.
Több elég komoly és kemény témát is boncolgat, kezdve a nők testképzavarától és annak mentális és fizikai hatásairól, a filmipar és a média kegyetlenségén át egészen a gyógyszeripar megkérdőjelezhető korrektségének a megvillantásával.
Elizabeth Sparkle (Demi Moore letaglózó alakításában) szembesül azzal, hogy bár rendkívül csinos nő, a showbiznisz világában már öregnek számít, és amikor kiteszik a szűrét, teljesen öss... több»
Borzalmasan unalmas Bár egy fokkal jobb a 2004-es verziónál, mégis azt kérdezem: miért kell 2024-ben kizárólag klisékre épülő vámpíros filmet forgatni? A főgonosz úgy néz ki, mint Marylin Manson kopaszon, és az egész valahogy vértelen, hogy stílusos legyek. Miközben King erőlködik a régi sztorikkal, az Abigail például százszor szórakoztatóbb. Erről csak le akartak húzni még egy bőrt, olyan is lett.
Okkult ügyek Bár első látásra kitűnik a tucat trancsírozós horrorfilmek közül, az Oddity nem találta fel a spanyolviaszt, csupán újragondolta a Temetetlen múlt című klasszikust.
Csavart egyet-kettőt a sztorin, megspékelte némi spiritualitással és okkultizmussal, más környezetbe helyezte, és voila', kész az igazi horrorszenzáció.
Mentségére legyen mondva, tényleg jó, az atmoszféra bekúszik az ember bőre alá, még akkor is, ha amúgy hidegen hagynak a szellemek, mert a végére garantáltan olthatatlan vágyat fogsz érezni, hogy elmenj egy szellemidéző szeánszra, mindazonáltal kínosan ügyelni fogsz arra is, hogy este legyen mindenhol elegendő fény a lakásban, és ezentúl ötvenszer is meggondolod, hogy randizz-e j... több»
Végre John Woo végre ismét elemében.
Lassított lőpárbajok, galambok, repkedő autók, látványos közelharcok, egyetlen hátránya, hogy kissé sablonos a sztori.
M.I. volt ez? Az emberiséget fenyegető mesterséges intelligencia még sosem volt ennyire béna, számomra a témában még mindig a Terminátor az etalon.
Ez az M.I. rafináltan keveri a lapokat, mint egy unatkozó háziasszony, valószínűleg éppen ezért szólalt meg női hangon. Nincs igazán súlya a történetnek, az izgalom minimális, a hangulat meg inkább hajaz valami menő high-tech tinifilmre, mint thrillerre.
Gyengécske és felesleges próbálkozás.
Gyenge remake A holló tipikusan az a film, amihez vétek volt hozzányúlni, nem is sikerült jól Rupert Sanders rendezése.
Először is, szerencsétlen Bill Skarsgard úgy néz ki, mintha a Bravo magazin egyszer használatos tetoválásaiból készített kupacba esett volna, és random ragadtak volna rá idiótábbnál idiótább tetoválások. A zenék valami rettenetesek, a szerelmi szál elnagyolt, a történet meg... hát... mentségükre legyen mondva, próbáltak összekalapálni valamit, de kissé kusza lett az összkép, és midőn szegény Ericet már másodszorra lökték ugyanazzal a mozdulattal lassítva a pocsolyába, már lehetett sejteni; itt bizony elfogytak az ötletek. Az öldöklések öncélúan véresek, az akciók ötlettelenek, és semmit ... több»
Klasszikus dark mese Alex Proyas mára kultstátuszba emelkedett alkotása sajnálatos és ironikus módon a főszereplő, Brandon Lee halálával (amit egy kellékfegyverben hagyott lőszer okozott) szorosan összefonódott, mintegy bizarr reklámot csinálva a halálból visszatérő, bosszúálló szerelmes történetének.
A holló az első képregényfilmek egyike, azok közül is a dark fantasy vizeire evező misztikus történet, tele érzelmekkel a legendás Bruce Lee fia révén egy kis harcművészettel és bitang jó hangulattal, ami köszönhető a színészeknek, a pazar látványnak és a kiváló soundtracknek.
Vizuálisan erős, remekbe szabott történet Brandon Lee felejthetetlen alakításával.
Bolond lottó Awkwafina nekem valahogy sótlan mint komika, nem is értem, miért erőltetik, hogy vígjátékokban szerepeljen, mert egyszerűen nem áll jól neki ez a stílus; számomra nagyjából annyira vicces, mint a fogkefém.
A film alapötlete azonban zseniális, és inkább tudtam volna elképzelni egy akció-thrillerként, mintsem ebben a formában.
Egyszer nézhető kategória.
Okos thriller Valószínűleg én vagyok fordítva bekötve de egyáltalán nem értek egyet a sok lehúzó kritikával. Sokan azért szapulták a filmet mert a rendező lányának szánt reklámnak vélték. Még ha erről is lenne szó, tegye mindenki a szívére a kezét, aztán pedig tegye fel magának a kérdést: -Hasonló helyzetben én nem ugyanezt csináltam volna ?
A hölgynek remek az ének hangja, és egész kellemesek a filmben elhangzott trackek, szóval szerintem ezzel semmi gond.
Remek a történet, jó a ritmusa és Josh Hartnett kiváló választás volt a szerepre. Őrületesen nagy fordulatokra nem kell számítani, de ettől függetlenül azért érhetnek bennünket meglepetések ahogy előre haladunk a cselekményben. Nekem a Kopogás a kunyh... több»
Ügyetlen egyveleg Vegyes érzelmeket keltett bennem egyrészt azért mert megvolt a hamisíthatatlan Alien hangulat, ha mást nem az atmoszférát Alvarez remekül eltalálta másrészt viszont a történet nem más mint az előző részek egyvelege méghozzá konkrétan komplett jeleneteket emeltek át a régebbi filmekből. Számomra a horror faktor is közepes egyáltalán nem ez a legijesztőbb és legvéresebb rész a franchiseból. A szereplők kétdimenziósak, a történet összecsapott, az egésznek valahogy olyan hatása van mintha gyorsan túl akartak volna lenni rajta. Hanghatások szempontjából és vizuálisan valóban rendben van és még azt is el tudták érni hogy a másolt jelenetek inkább tűnjenek tisztelgésnek a korábbi részek előtt, neke... több»
Kihagyott ziccer Egyáltalán nem volt annyira rossz, mint amennyire az előzetes kritikák beharangozták, és tény, hogy Cate Blanchett tépett tűzvörös frizurája eszelősen jó, azonban az alakításáról ezt már nem nagyon lehet elmondani. A videójátékot egyáltalán nem ismerem, így nem tudom mihez hasonlítani, az azonban tény, hogy rendkívül jól eltalálták az atmoszférát, a poénok egész jók, és az akciók is megállják a helyüket, a látvány azonban kicsit egy fapados Mad Max életérzést hozott elő belőlem. Mindent összevetve nem olyan rossz, mint amennyire beharangozták, de nem is ez lesz az év mozgóképes etalonja.
Pókmese Annak ellenére, hogy nem kapott túl jó véleményeket, nekem tetszett ez a produkció, a francia pókos filmnél mindenféleképpen jobban sikerült. Nem is igazán horror, hiszen van egy kis sci-fi beütés, és néhány kellemes poént is ellőnek, de ezen kívül sajnos nem egy nagy eresztés, főleg, hogy a trükkök valóban eléggé olcsó hatást keltenek. Egyszer azért érdemes megnézni.
Tömény ostobaság Hiába vonultat fel annyi sztárt, hogy akár három filmet is meg lehetne tölteni velük, az egész már túl erőltetettnek tűnik csakúgy, mint a Deadpool szájába adott, kimondottan trágár és öncélú poénok. A történet meglehetősen light, a látvány azonban, mint mindig, most is a helyén. Annak azért örültem, hogy nem várt karakterek is felbukkantak, és a stúdiócserére utaló poénok is megállták a helyüket, a Disney-től egészen szokatlanul meredek poénokat is bevállaltak, de mégis éppen a multiverzumos katyvasznak köszönhető, hogy túl sok mindent akartak belepréselni, és éppen ez lett a veszte.
Agyzsibbasztó nyomozás Will Ferrell humora egy külön kategória, és hát itt meglehetősen töményen kapunk belőle.
Az első tíz perc egy laza stílusparódiát sejtet, ami aztán átfordul egy irdatlan tömény „fárasztó humor”-fröccsé. Egymást érik az agyzsibbasztó poénok, néhol pedig az obszcén határát súrolva csordogál a történet. A nyomozós szál lehetett volna kicsit összetettebb, és Ferrer karakterén kívül túl sokat nem tudunk meg senkiről sem, valamint az akciók sem valami eget rengetőek, de egy nyár esti kikapcsolódásnak épp megteszi.
Retró hangulat Bevallom, sem Eddie Murphyt, sem pedig magát a Beverly Hills-i zsaru sorozatot nem igazán kedvelem, de azt kell mondjam, hogy remekül megidézték a nyolcvanas évek hangulatát, és egy korrekt negyedik részt dobtak össze remek színészgárdával.
Csalódások között Christopher Nolan sci-fi eposza vizuálisan mindenképpen hozta az elvárásokat, azonban hiába vonultat fel rengeteg nagyon-nagyon jó színészt, valahogy nincs meg az egyensúly a család drámája és a sci-fi vonal között, ráadásul a történet logikai bakik egész sorát vonultatja fel, ami azért egy ilyen nagyszabású produkciónál elég nagy baj. Elég csak a végére gondolni, ahol nem derül ki, hogy főhősünk hogyan került ki a fekete lyukból, illetve mi történt vele az idő alatt, amíg rehabilitálták, hiszen mire a lányával újra találkozik, ő már gyakorlatilag a halálán van. De persze az is elgondolkodtató, hogy a rendkívül fejlett intelligenciával rendelkező jövőbeli ötödik dimenziós verzióink intellige... több»
Ördögi Crowe Russell Crowe a viszonylag jól sikerült, A pápa ördögűzője után ismét egy démonos sztoriban szerepel, amelyben igaz, hogy csak egy lecsúszott alkoholista színész bőrébe bújva, de újra papot alakít.
Valahogy nem tudja a film eltalálni az alaphangulatot, hiszen míg a leszbikus lánya éppen azért kerül hozzá, mert egy meleg iskolatársa mellett kiállva bajba keveredik, addig a Crowe által alakított karaktert éppen egy pap becstelenítette meg még gyerekkorában, így aztán nem igazán tudni, hogy tulajdonképpen most akkor szeretnünk vagy gyűlölnünk kellene-e a melegeket, bár nem mintha bármelyik is hozzátenne valamit is az egyébként is gyenge sztorihoz. Feszültség szinte nulla, az effektek is hagynak... több»
Szürreális mese Már az ötletes főcímből tudni lehetett, hogy nem lesz egy egyszerű darab, és nem is hazudtolta meg magát a továbbiakban sem.
Egyszerre bizarr, fanyar és szürreális nyakon öntve némi humorral és elvont képi világgal. Kimondottan kellemes és egyben szokatlan élmény az egy kaptafára készült erőszakban tobzódó átlagmozik között.
Vannak hibái, de még így is erősen ajánlott.
Szörnyen lapos Akár még valami jó is kisülhetett volna az alapötletből, de a szörnyfilmbe oltott romantikus szál valahol elkeveredik ebben a szőttesben.
Vizuális megoldásaiban sem forradalmi, de azért még bőven élvezhető, azonban túl klisésre sikerült a posztapokaliptikus Szívtipró gimi imázs; egy mutáns óriásrovaroktól hemzsegő világban nem feltétlen a szerelemről csacsognék kóbor kutyákkal és félbeszakadt robotokkal, sőt egyáltalán nem is csevegnék velük, de hát nem én vagyok a főszereplő, na.
Érdekes és látványos, az biztos, de nincs ritmusa, sodrása, ami egy kalandfilmnél elengedhetetlen... lenne.
Egyszer nézhető.
71 Venom - Az utolsó menet (2024)
Engem valahogy nem tudott megfogni, egyrészt, mert a vizuális effektusok úgy néztek ki, mintha az AI generálta volna, másrészt pedig a történetvezetés is elég furcsa, mert néha az volt az érzésem, mintha random jelenetek lettek volna egymás mellé dobálva. A poénok unalmasak, és kifejezetten idegesítő Venom magyar hangja és ahogy mindenbe belepofázik, amit természetesen csak Tom Hardy karaktere hall. A filmvégi nagy akciójelenet látványos, de érdemben több pozitívumot sajnos nem tudok elmondani róla.