Rémmese a vadnyugaton Talán egyetlen hasonló western-horrort láttam, a Daniel Craig nevével fémjelzett Cowboyok és űrlények címűt, ami egészen jó móka jelen filmünkhöz képest.
A Burrowersen nagyon érződik az alacsony költségvetés, ami főleg a CGI minőségén tetten érhető, pedig a lények egészen jól sikerültek, de sajnos a rettenetes vágás miatt nem igazán lehet őket szemügyre venni. Horrorként jobban működött volna, ha merészebben nyúlnak a témához, mert alapvetően a történet nem rossz, és a mélabús western hangulat is megvan hozzá, bár tovább rontják az összképet a középszerű párbeszédek és a nem túl acélos alakítások. Mindezek ellenére egyáltalán nem rossz egy próbát azért megér, vannak ennél sokkal nagyobb figy... több»
Újgenerációs szellem-mozi Számomra a jó horror nem az agyatlan hentelésről szól, szeretem, ha van sztori, és jelen esetben a klasszikus szellemidézős vonalat emelték valami egészen új szintre.
Sikerült maximális realizmussal nyúlni a témához (ezt azért tudom így kijelenteni, mert holisztikus terapeutaként találkoztam már pár érdekes dologgal), és hála az égnek, az elcsépelt kliséket is sikerült vagy elkerülni, vagy pedig a Z generáció igényeihez mérten átalakítani, így aztán éppen csak annyira misztikus, amennyire horror, mert inkább nevezném afféle tanulmánynak; mégpedig arról, miért ne piszkáld a szellemek világát, ha halvány lila gőzöd sincs a témáról.
Könnyen a túloldalon találhatod magad, mint a mellékelt ábra i... több»
Elveszett remények Zack Snyder iszonyúan jól komponál akciójeleneteket, és a látványra sem lehet panasz, de sajnos a Rebel Moont agyoncsapja a pocsék dramaturgia. Idétlen párbeszédek és innen-onnan összelopkodott ötletek tengerében talán csak Sofia Boutella erőteljes alakítása javít valamit az összképen.
Sajnos, ez elég gyengén muzsikál...
Véres mese Az animék között is kuriózumnak számít virtuóz vizuális megoldásaival, mindamellett rendkívül hangulatos, a történet remek, a párbeszédek nem különben, az akciójelenetek pedig az élőszereplős filmeket is megszégyenítik.
Minden ízében tökéletes.
Burkolt erőszak reklám Simon Cellan Jones rendezése egy pörgős és tényleg vicces akciókomédia is lehetne, ha nem éreztem volna azt, hogy tulajdonképpen egy szépen becsomagolt erőszakreklám, aminek az volna burkoltan a mondanivalója, hogy nyugodtan nyírj ki bárkit, akár a fiadat vagy a nagyapádat is, mert hát a világ már csak ilyen.
Mark Wahlberg és Michelle Monaghan közt egyébként van kémia, jó párost alkotnak, csakúgy, mint a két főgonoszt alakító Maggie Q és Ciarán Hinds. A poénok tényleg jók, látványos, izgalmas, de kissé ügyetlenül leplezi, hogy tulajdonképpen éppen arról szól, ami ellen annyira tüntetni akar.
Posztapokaliptikus dráma Ez az első film, amiben Julia Roberts kifejezetten ronda. Nem tudom, hogy szándékosan-e, vagy sem de egyetlen filmjében sem tűnt ennyire taszítónak, és nem kifejezetten arra gondolok, hogy egy meglehetősen tüskés karaktert alakít.
Ennek ellenére (vagy éppen ezért) a legjobb mondatokat is az ő szájába adta a rendező, bár az a film végére sem derül ki, hogy mi volt a mondanivaló.
Éppen az egyik monológ fogalmaz meg egy igen erős társadalomkritikát, miközben a baljós atmoszféra remek hangulatot teremt.
Tulajdonképpen nem tudjuk meg pontosan, mi is történik, az idegen inváziótól a terrortámadásig bármi szóba jöhet, annyira jól van tálalva a sztori egészen a feszültnek szánt tetőpontig, ami viszo... több»
Szellemekkel suttogó Bár az eredeti novellát nem olvastam, a film meglehetősen lightosra sikerült. A bajba került főhősnek szellemek segítenek, láttunk már ilyet. A sorozatgyilkosról semmi sem derül ki azon kívül, hogy szereti a rémisztő maszkokat, és utálja a gyerekeket.
Majdhogynem unalmas, bár kétségtelenül erős atmoszférával bíró thriller.
Ünnepi mészárlás Eli Roth filmjei sosem voltak könnyen emészthető darabok, főleg a gyakran öncélú erőszak ábrázolás miatt, és a legtöbb alkotásáról elmondható, hogy az erőszakon kívül különösképpen nem szóltak semmiről.
A Hullaadásnak sincs világmegváltó sztorija, azonban a társadalomkritikus felhangok elég szembetűnőek, hiszen a cselekményt kiváltó alapkonfliktus egy hatalmas pofon a black fridayen keresztül az amerikai kultúrának főleg, hogy az egyik legnagyobb ünnepükből csinál mészárszéket.
Patrick Dempsey számomra meglepő választás volt, bár kiemelkedő alakítást nem nyújtott sem ő, sem a többiek. Gyomorforgató jelenetekből ezúttal sincs hiány, azonban vannak üresjáratok, amit a néhol felbukkanó fekete h... több»
Szerelmi performance Alauda Ruiz de Azúa rendezése hála az égnek messzire elkerüli a tipikus szerelmes filmek kliséit, hiszen már az alapszituáció sem hétköznapi, miszerint Javier (Álvaro Cervantes) az első csókkal együtt egy látomással is gazdagabb lesz, azaz előre látja a közös jövőt.
Egy napon aztán a legjobb barátja barátnőjében véli megtalálni, akit keres, azonban egy idő után a kapcsolat elveszíti intenzitását, mert Javier mindent tud már előre... Végül aztán kibékül a barátjával, aki újra visszatalál a lányhoz, Javier pedig egészen váratlanul ott talál szerelmet, ahol egyáltalán nem is kereste.
A könnyedség és humor éppen úgy áthatja, mint az a finom mediterrán érzelemvilág, ami annyira jellemző a spanyol... több»
Felejthető soft horror A 2021-es Willy mesevilága Nicolas Cage-el nagyjából ugyanez a sztori, csak az sokkal, de sokkal jobban sikerült.
Unalmas, cseppet sem ijesztő, horrornak nehezen nevezhető alkotás.
Hogy M.I. van? Az Alkotó egy meglehetősen kaotikus romantikus sci-fi, annak minden nyűgével, bár a látvány helyenként egészen pofás, de valahogy nem áll össze kerek egésszé, egészen pontosan azért nem, mert a rendező sem igazán tudta, mit is akar elmesélni. Emberek és M.I., jók és rosszak, no és persze a romantikus szál megspékelve egy nagy adag morális fröccsel a szeretetről végletekig giccses és nyögvenyelős keretek közé szorítva. Lehetett volna belőle klasszikus, így viszont csak egy érdekes és közepesen látványos próbálkozás.
Hindu démonosdi Démonos horror van már éppen elég, ezúttal érdekes lehetett volna a hindu kultúrkör, de sajnos megmaradt a klisék ismételgetésénél. Különösebben a látvány sem erős, kapunk néhány unalmas jumpscare-t, és inkább emlékeztet egy lightos tini horrorra, mintsem egy komolyan vehető alkotásra, pedig az alapötlet rengeteg lehetőséget rejtett magában, kár, hogy nem éltek vele.
Koreai bosszú A koreai akciófilmek többnyire a kiemelkedő harci koreográfiának és a nyers stílusnak köszönhetik egyediségüket, és mindezekből itt is kapunk, bár a játékidőhöz mérten nem túl sokat.
Tipikus bosszúmozi.
Harmadik típusú zúzás Brian Duffield filmje nálam kétségkívül az év nagy meglepetése.
Elképesztően jó érzékkel hozta össze az alien és a home invasion zsánereket egy brutális sci-fi horrorban. Nem tököl, az első 15 perc után beindul, és egy percre sem ül le a sztori, nem veszít a lendületből.
Kaitlyn Dever zseniális a főszerepben. Azt hiszem, talán egyetlen párbeszéd van az egész filmben, ám ez a fiatal színésznő csupán a mimikájával és testbeszédével tökéletesen átad minden rezdülést.
Vizuálisan nagyon erős, egyrészt kiválóak az effektek, remek az atmoszféra és a lények kidolgozása, valamint a kis szürkék újragondolása már-már H. R. Giger őrülten zseniális és beteg művészetére emlékeztetnek. Az i-re a pontot a h... több»
FPS buli Ilya Naishuller nem találta fel ugyan a spanyolviaszt mégis ez sokkal élvezhetőbb mint mondjuk a Doom filmes adaptációja pedig az aztán FPS a javából, mégis egy tucatakciófilm lett belőle.
A Hardcore Henry sem fogja a történet szempontjából megdolgoztatni az agytekervényeinket, ellenben ha megszokjuk a GoPro kamerák által okozott heveny agyrázkódás feelinget egészen pofás high-tech ámokfutás kerekedik belőle, a telekinézisre képes főgenya karaktere pedig egyenesen telitalálat.
Sharlto Copley láthatóan élvezi megannyi karakterét, Tim Roth felbukkanása értelmetlen de remek, a többiek meg elég haloványak viszont néha egészen őrületes akciókat láthatunk kérdés mindez mire elég ?
Hát ez ?! Az első tíz percet bírtam megnézni így csak erről tudok véleményt írni.
A borzalmasan rossz színészi játék és a csapnivaló rendezés mellé nagyjából katasztrofális operatőri munka és leginkább semmilyen atmoszféra van még a "csomagban".
Érdektelen, nézhetetlen.
Gótikus horror a tengeren Bár a műfajon belül semmi újat nem tud felmutatni, a kivitelezést látva mégis elégedetten csettintettem.
A Universal Studios úgy látszik, egyre komolyabban gondolja a klasszikus szörnyfilmek újraértelmezését, és hát a szörnyuniverzum újabb darabja kivételesen jóra sikerült.
A futószalagon gyártott agyatlan horrorfilmeket simán lekörözi mind hangulat, mind látvány terén. Bár a történetvezetés meglehetősen komótos, végre valóban egy olyan természetfeletti horrort láthatunk, ami tényleg félelmetes, ráadásul a filmtörténelem talán egyik legvisszataszítóbb Drakuláját is megkapjuk. A Dreamworks csapata mindig garancia a pazar vizuális effekteket tekintve, most sincs másként. Itt nincs egyetlen poé... több»
Látványos semmitmondás Riccardo Chemello filmje egyrészt azért volt számomra meglepetés, mert idejét sem tudom, mikor láttam olasz horrort, másfelől pedig azért, mert a kezdő képsorok azonnal a képernyő elé szegeztek.
Erős fantasy-beütés, pazar látvány... ami aztán egy kicsit sablonos sztorivá formálódik. Nincsenek kiugró színészi teljesítmények, a történet sem tartogat semmi meglepetést, és a félelem-faktor is javarészt hiányzik, mindezeket egyedül a valóban pofás vizuális elemek és a hangulat kompenzálja, de sajnos nem annyira, hogy másodjára is érdemes legyen belevágni.
Kár érte, mert ha megmaradt volna a bevezetőben felvázolt stílusnál, nagyot szólt volna.
Kihagyott ziccer.
Ethan Gadot A sztori kísértetiesen hasonlít a Mission: Impossible legutóbbi részére, és jó néhány klasszikus kémfilmből is lopott ötleteket, így majdnem unalomba fulladt, azonban a látvány teljesen rendben van, és hát Gal Gadot már megint (vagy még mindig?) iszonyúan szexi.
Női Ethan Huntként fut, lő, ugrik, autósüldöz, ejtőernyőzik, bunyózik, miközben döglenek utána a férfiak, szó szerint, és átvitt értelemben is.
Korrekt akciófilm, Gal Gadot pedig egyszerűen fantasztikus, jelenléte kárpótol minden hiányosságot. A Netflixtől meglepően jó mozi.
Korkép vagy Kórkép ? Greta Gerwig filmje egy óriási poén, ha a reklámkampány felől közelítjük meg, ugyanis a többség valószínűleg egy habos-babos, übercuki élőszereplős mesére számított, ehelyett azonban egy vizuálisan végletekig túltolt társadalomkritikát fogalmaz meg, elképesztően jó humorral és brilliáns színészi játékkal megfűszerezve.
A látvány valami egészen elképesztő, a színes, csilivili játékvilág a szürrealitás határát súrolva idézi meg az olyan klasszikusokat, mint a Mátrix vagy akár a 2001: Űrodüsszeia, hiszen ezek ikonikus jelenetei valamilyen formában visszaköszönnek, többnyire pazarul fárasztó humor kíséretében.
Sokan találták úgy, hogy pusztán egy jól sikerült és igen drága feminista kampányfilm ... több»
58 Burrowers - A felszín alatt (2008)
Talán egyetlen hasonló western-horrort láttam, a Daniel Craig nevével fémjelzett Cowboyok és űrlények címűt, ami egészen jó móka jelen filmünkhöz képest. A Burrowersen nagyon érződik az alacsony költségvetés, ami főleg a CGI minőségén tetten érhető, pedig a lények egészen jól sikerültek, de sajnos a rettenetes vágás miatt nem igazán lehet őket szemügyre venni. Horrorként jobban működött volna, ha merészebben nyúlnak a témához, mert alapvetően a történet nem rossz, és a mélabús western hangulat is megvan hozzá, bár tovább rontják az összképet a középszerű párbeszédek és a nem túl acélos alakítások. Mindezek ellenére egyáltalán nem rossz egy próbát azért megér, vannak ennél sokkal nagyobb figy... több»