Szellemekkel suttogó Bár az eredeti novellát nem olvastam, a film meglehetősen lightosra sikerült. A bajba került főhősnek szellemek segítenek, láttunk már ilyet. A sorozatgyilkosról semmi sem derül ki azon kívül, hogy szereti a rémisztő maszkokat, és utálja a gyerekeket.
Majdhogynem unalmas, bár kétségtelenül erős atmoszférával bíró thriller.
Ünnepi mészárlás Eli Roth filmjei sosem voltak könnyen emészthető darabok, főleg a gyakran öncélú erőszak ábrázolás miatt, és a legtöbb alkotásáról elmondható, hogy az erőszakon kívül különösképpen nem szóltak semmiről.
A Hullaadásnak sincs világmegváltó sztorija, azonban a társadalomkritikus felhangok elég szembetűnőek, hiszen a cselekményt kiváltó alapkonfliktus egy hatalmas pofon a black fridayen keresztül az amerikai kultúrának főleg, hogy az egyik legnagyobb ünnepükből csinál mészárszéket.
Patrick Dempsey számomra meglepő választás volt, bár kiemelkedő alakítást nem nyújtott sem ő, sem a többiek. Gyomorforgató jelenetekből ezúttal sincs hiány, azonban vannak üresjáratok, amit a néhol felbukkanó fekete h... több»
Szerelmi performance Alauda Ruiz de Azúa rendezése hála az égnek messzire elkerüli a tipikus szerelmes filmek kliséit, hiszen már az alapszituáció sem hétköznapi, miszerint Javier (Álvaro Cervantes) az első csókkal együtt egy látomással is gazdagabb lesz, azaz előre látja a közös jövőt.
Egy napon aztán a legjobb barátja barátnőjében véli megtalálni, akit keres, azonban egy idő után a kapcsolat elveszíti intenzitását, mert Javier mindent tud már előre... Végül aztán kibékül a barátjával, aki újra visszatalál a lányhoz, Javier pedig egészen váratlanul ott talál szerelmet, ahol egyáltalán nem is kereste.
A könnyedség és humor éppen úgy áthatja, mint az a finom mediterrán érzelemvilág, ami annyira jellemző a spanyol... több»
Felejthető soft horror A 2021-es Willy mesevilága Nicolas Cage-el nagyjából ugyanez a sztori, csak az sokkal, de sokkal jobban sikerült.
Unalmas, cseppet sem ijesztő, horrornak nehezen nevezhető alkotás.
Hogy M.I. van? Az Alkotó egy meglehetősen kaotikus romantikus sci-fi, annak minden nyűgével, bár a látvány helyenként egészen pofás, de valahogy nem áll össze kerek egésszé, egészen pontosan azért nem, mert a rendező sem igazán tudta, mit is akar elmesélni. Emberek és M.I., jók és rosszak, no és persze a romantikus szál megspékelve egy nagy adag morális fröccsel a szeretetről végletekig giccses és nyögvenyelős keretek közé szorítva. Lehetett volna belőle klasszikus, így viszont csak egy érdekes és közepesen látványos próbálkozás.
Hindu démonosdi Démonos horror van már éppen elég, ezúttal érdekes lehetett volna a hindu kultúrkör, de sajnos megmaradt a klisék ismételgetésénél. Különösebben a látvány sem erős, kapunk néhány unalmas jumpscare-t, és inkább emlékeztet egy lightos tini horrorra, mintsem egy komolyan vehető alkotásra, pedig az alapötlet rengeteg lehetőséget rejtett magában, kár, hogy nem éltek vele.
Koreai bosszú A koreai akciófilmek többnyire a kiemelkedő harci koreográfiának és a nyers stílusnak köszönhetik egyediségüket, és mindezekből itt is kapunk, bár a játékidőhöz mérten nem túl sokat.
Tipikus bosszúmozi.
Harmadik típusú zúzás Brian Duffield filmje nálam kétségkívül az év nagy meglepetése.
Elképesztően jó érzékkel hozta össze az alien és a home invasion zsánereket egy brutális sci-fi horrorban. Nem tököl, az első 15 perc után beindul, és egy percre sem ül le a sztori, nem veszít a lendületből.
Kaitlyn Dever zseniális a főszerepben. Azt hiszem, talán egyetlen párbeszéd van az egész filmben, ám ez a fiatal színésznő csupán a mimikájával és testbeszédével tökéletesen átad minden rezdülést.
Vizuálisan nagyon erős, egyrészt kiválóak az effektek, remek az atmoszféra és a lények kidolgozása, valamint a kis szürkék újragondolása már-már H. R. Giger őrülten zseniális és beteg művészetére emlékeztetnek. Az i-re a pontot a h... több»
FPS buli Ilya Naishuller nem találta fel ugyan a spanyolviaszt mégis ez sokkal élvezhetőbb mint mondjuk a Doom filmes adaptációja pedig az aztán FPS a javából, mégis egy tucatakciófilm lett belőle.
A Hardcore Henry sem fogja a történet szempontjából megdolgoztatni az agytekervényeinket, ellenben ha megszokjuk a GoPro kamerák által okozott heveny agyrázkódás feelinget egészen pofás high-tech ámokfutás kerekedik belőle, a telekinézisre képes főgenya karaktere pedig egyenesen telitalálat.
Sharlto Copley láthatóan élvezi megannyi karakterét, Tim Roth felbukkanása értelmetlen de remek, a többiek meg elég haloványak viszont néha egészen őrületes akciókat láthatunk kérdés mindez mire elég ?
Hát ez ?! Az első tíz percet bírtam megnézni így csak erről tudok véleményt írni.
A borzalmasan rossz színészi játék és a csapnivaló rendezés mellé nagyjából katasztrofális operatőri munka és leginkább semmilyen atmoszféra van még a "csomagban".
Érdektelen, nézhetetlen.
Gótikus horror a tengeren Bár a műfajon belül semmi újat nem tud felmutatni, a kivitelezést látva mégis elégedetten csettintettem.
A Universal Studios úgy látszik, egyre komolyabban gondolja a klasszikus szörnyfilmek újraértelmezését, és hát a szörnyuniverzum újabb darabja kivételesen jóra sikerült.
A futószalagon gyártott agyatlan horrorfilmeket simán lekörözi mind hangulat, mind látvány terén. Bár a történetvezetés meglehetősen komótos, végre valóban egy olyan természetfeletti horrort láthatunk, ami tényleg félelmetes, ráadásul a filmtörténelem talán egyik legvisszataszítóbb Drakuláját is megkapjuk. A Dreamworks csapata mindig garancia a pazar vizuális effekteket tekintve, most sincs másként. Itt nincs egyetlen poé... több»
Látványos semmitmondás Riccardo Chemello filmje egyrészt azért volt számomra meglepetés, mert idejét sem tudom, mikor láttam olasz horrort, másfelől pedig azért, mert a kezdő képsorok azonnal a képernyő elé szegeztek.
Erős fantasy-beütés, pazar látvány... ami aztán egy kicsit sablonos sztorivá formálódik. Nincsenek kiugró színészi teljesítmények, a történet sem tartogat semmi meglepetést, és a félelem-faktor is javarészt hiányzik, mindezeket egyedül a valóban pofás vizuális elemek és a hangulat kompenzálja, de sajnos nem annyira, hogy másodjára is érdemes legyen belevágni.
Kár érte, mert ha megmaradt volna a bevezetőben felvázolt stílusnál, nagyot szólt volna.
Kihagyott ziccer.
Ethan Gadot A sztori kísértetiesen hasonlít a Mission: Impossible legutóbbi részére, és jó néhány klasszikus kémfilmből is lopott ötleteket, így majdnem unalomba fulladt, azonban a látvány teljesen rendben van, és hát Gal Gadot már megint (vagy még mindig?) iszonyúan szexi.
Női Ethan Huntként fut, lő, ugrik, autósüldöz, ejtőernyőzik, bunyózik, miközben döglenek utána a férfiak, szó szerint, és átvitt értelemben is.
Korrekt akciófilm, Gal Gadot pedig egyszerűen fantasztikus, jelenléte kárpótol minden hiányosságot. A Netflixtől meglepően jó mozi.
Korkép vagy Kórkép ? Greta Gerwig filmje egy óriási poén, ha a reklámkampány felől közelítjük meg, ugyanis a többség valószínűleg egy habos-babos, übercuki élőszereplős mesére számított, ehelyett azonban egy vizuálisan végletekig túltolt társadalomkritikát fogalmaz meg, elképesztően jó humorral és brilliáns színészi játékkal megfűszerezve.
A látvány valami egészen elképesztő, a színes, csilivili játékvilág a szürrealitás határát súrolva idézi meg az olyan klasszikusokat, mint a Mátrix vagy akár a 2001: Űrodüsszeia, hiszen ezek ikonikus jelenetei valamilyen formában visszaköszönnek, többnyire pazarul fárasztó humor kíséretében.
Sokan találták úgy, hogy pusztán egy jól sikerült és igen drága feminista kampányfilm ... több»
Kínos komédia Dean Craig hiába írta a forgatókönyvet és rendezte is ezt a filmet, ennek ellenére (vagy éppen ezért?) sajnálatos módon erősen középszerű lett, pedig ezzel a szereplőgárdával egy remek fekete komédia is lehetett volna belőle.
Kathleen Turnert nagyon jó volt újra látni, de a rövid játékideje és a béna forgatókönyv nem hagyta kibontakozni a karakterét. Anna Faris nagyszerű komika, viszont most ő sem igazán találta a helyét, egyedül Toni Collette hozta a tőle elvárható magas színvonalat. Egyetlen nézésével egy komplett gondolatmenetet ki tud fejezni, egyszerűen zseniális színésznő, viszont még ő sem tudta megmenteni ezt a kínos és néhol ízléstelen agymenést. Kár érte, volt benne potenciál.
Ethan Hunt újra akcióban A legújabb kaland első részét Christopher McQuarrie vezényelte le, és nem is akárhogyan.
Ha akciófilm, akkor Tom Cruise szériája számomra még mindig etalon.
A Bond-filmekhez hasonlóan most is egy frappáns kezdéssel indít, aztán a majd két és fél órás játékidő alatt nem is veszít ebből a lendületből. A sztori ezúttal a mesterséges intelligencia öntudatra ébredése körül forog, és éppen emiatt nem is egyértelmű, hogy ki az igazi főgonosz; az entitásnak nevezett a.i. vagy pedig Ethan Hunt egy régi ellenfele, aki alaposan összekuszálja a szálakat.
Pom Klementieff számomra nagy meglepetés volt, A galaxis őrzőiből ismert színésznő ezúttal egy profi bérgyilkost alakít igen meggyőzően, azt viszont s... több»
Asztrális bukta Patrick Wilson nemhogy a filmet, de saját magát is rendezte. Nem tudom, hogy ennek köszönhető-e, vagy annak, hogy egyszerűen nem jó rendező, de ez lett az eddigi leggyengébb rész. Az asztrális utazásról ennyire unalmas filmet valószínűleg még soha az életben nem csináltak. Sajnos ennek a résznek annyi köze van a horrorhoz, mint Tarzannak a férfidivathoz. A téma elcsépelt, a megvalósítás szájbarágós, unalmas és fapados. Ehhez a melóhoz James Wan kellett volna.
Ló-stílus Jackie Chan szerintem az a harcművész, akinek egy-két filmjét még az is szereti, aki egyébként nem vonzódik ehhez a zsánerhez. Nem elsőként, de egyedi, csak rá jellemző módon ötvözte a humort a kung-fuval, és igazából ettől lett sikeres. Na meg persze a mérhetetlen profizmusa, elszántsága és harcművészeti jártassága miatt. Ez a film egy kicsit róla is szól, hiszen anno Bruce Lee oldalán kezdte kaszkadőrként, majd az évek során saját kaszkadőriskolát hozott létre. Többek közt arról is híres Chan mester, hogy a Guiness rekordok könyve szerint szinte az összes csontját eltörte már a forgatásokon. A Ride On kissé visszafogottabb, mint az eddigi filmjei, de tény, hogy hatvankilenc évesen is bravú... több»
Ez meg mi volt? Először is, Matthew Broderick (nem tudom hogy szándékosan-e, de) úgy néz ki az apuka szerepében, mint egy kiégett szoftpornós. A főszereplő pedig inkább hasonlít egy tizenhárom éves kisfiúra, mintsem a felnőttlétet kóstolgató férfira, így aztán meglehetősen szürreális, ahogy a Jennifer Lawrence által alakított kissé szabados nőszemély próbálja őt becserkészni. Öncélú meztelenkedés, nem működő poénok és kínosabbnál kínosabb pillanatok váltogatják egymást. Érthetetlen, milyen célból készült, hacsak nem találták fel a párkapcsolati sci-fit, mert a valósághoz aztán nem sok köze van.
Kungfuzó istenek Marc Dacascos nagy kedvencem, kár, hogy itt most csak mellékszereplő. Famke Janssen hozza a tőle elvárható szintet, Sean Bean pedig, hát igen, már megint meghal. Az első háromnegyed lendületes, az akciókoreográfiák átlagon felüliek, és a látvány is, csak egy-két alkalommal döcögős a cgi. A végére azonban kifárad, ellaposodik, talán tizenöt perccel hosszabb is lett a kelleténél. Ettől eltekintve azonban kellemes harcművészeti fantasy.
71 Fekete telefon (2022)
Bár az eredeti novellát nem olvastam, a film meglehetősen lightosra sikerült. A bajba került főhősnek szellemek segítenek, láttunk már ilyet. A sorozatgyilkosról semmi sem derül ki azon kívül, hogy szereti a rémisztő maszkokat, és utálja a gyerekeket. Majdhogynem unalmas, bár kétségtelenül erős atmoszférával bíró thriller.