Dühös idegenek Kevés jó sci-fi horror készül mostanában, főleg az idegenekkel kapcsolatos témában, az Extraterrestrial azonban némileg kárpótolt ezért.
Teljesen véletlen akadtam rá egy filmes fórumon, és meg kell mondjam, nagyon kellemes csalódás volt. Hangulat és látvány abszolút rendben, a színészi játék ugyan hagy némi kívánnivalót maga után, de a sztori annyira jó lett, és egy olyan merész befejezést kreáltak hozzá, ami magasan kiemeli a mezőnyből. Főleg a konteósok örülhetnek, de bátran ajánlom mindenkinek, aki egy jó sci-fi horrorra vágyik.
Vizes kísértethistória Szeretem a természetfelettivel foglalkozó alkotásokat, és a The Deep House alapsztorija kimondottan érdekes. Az elárasztott ház és kárhozott lakóinak története feszültséggel teli, és már az alapszituáció is nyomasztó, hiszen a búvárpalack jelentősen lekorlátozza a szereplőket mind mozgás, mind pedig az egyre fogyó levegő miatt idő szempontjából is.
Aki véres jeleneteket vár, az csalódni fog, itt leginkább a feszültségkeltésen van a hangsúly, és hát a látvány és az atmoszféra is tökéletes, azonban egy kicsit nagyobb merészséggel sokkal ütősebb film is születhetett volna. Egy próbát mindenképp megér a különleges helyszín miatt.
Kungfu izé Nagyjából olyan, mintha a Xena egyik epizódját áthelyezték volna Kínába, és kicserélték volna a szereplőket.
A harcjelenetek borzasztóan túltoltak és gagyik, és hát ez a zene sem passzol sehogy sem ehhez az egészhez. Nevetségesen túltolt erőszak, egy halom sztár és egy romhalmaz.
Egyszerűen pocsék.
Elgondolkodtató koncepció Hugh Grant élete talán legjobb alakítását hozza a pszichopata szerepében, és a vallásokkal kapcsolatos monológja elgondolkodtató és meglepő is egyben. Nagyon okos és hangulatos pszicho-thriller remek történettel.
Mi egyéb lehetséges még? Akár egy Access Bars oktatófilm is lehetne, amely bemutatja, hogyan használjuk ennek a holisztikus technikának a fő eszközeit: a kérdéseket.
Ámbár mindettől függetlenül egy friss, kedves, modern mese, és nem mellékesen a látványvilág is pazar.
Abszolút erőszakmentes és kellemes kikapcsolódás kicsiknek és nagyoknak egyaránt.
Pokoljárás Párizs alatt Kellemes Indiana Jones-kalandnak indul ezúttal egy női főhőssel, aztán szép fokozatosan metahorrorba fordul.
Zseniálisan játszik a te teremted a valóságod témával, miközben egy komplett pokoljárás szemtanúi lehetünk.
Kevesen fogják igazán érteni, határozottan rétegfilm, mindazonáltal látványos és hangulatos.
Bosszúálló kutyák Kellemes meglepetés volt számomra ez a koreai mozi. Kevés jó animal horror készül, és azok közül is sokat elrontanak az állatok megjelenítésével. Ebben az esetben azonban szó sincs erről. A CGI minőségi, az operatőri munka egészen kiváló mind vizuálisan, mind pedig hangulatkeltésben magasra tették a lécet. Az egyetlen negatívum a színészi játék, valahogy egyik sem volt kiugróan jó, bár ez lehet, hogy a faék egyszerűségű forgatókönyv számlájára írható.
Igazán látványos, hangulatos, bár én inkább sci-fi akciófilmnek nevezném, mint horrornak.
Minőségi szórakozás, a műfaj rajongóinak jó szívvel ajánlom.
Klasszikus kaland Ha valamihez, hát a kosztümös kalandfilmekhez nagyon jól értenek a franciák. Látványos, hangulatos, szépen fényképezett mozi, méltó feldolgozása a klasszikus történetnek.
Karácsonyi fantasy A Mikulással kapcsolatos téveszméimet egy pillanat alatt eloszlatta az a jelenet, amikor kisgyerekként a szentestét várva anyu, és tesómék egy emberként kiáltozták, hogy „gyere, itt a télapó!”, majd szegény fatert tolták elém mint mellékelt ábrát, aki semmit sem értett az egészből, csak borotválkozni szeretett volna, ezért sűrű, illatos, fehér szappanhab borította az arcát, mintha szakáll lenne.
Na ennyit a sanyarú gyerekkoromról, itt van viszont egy high-tech sci-fi fantasy, nem is tudom, micsoda, kicsit Tim Burtonre emlékeztető, némiképp komor vizuális hatásokkal, jó poénokkal és elképesztően klassz hangulattal, ami egy kicsit visszaadta nekem az elveszett télapós hangulatot. Dwayne Johnso... több»
Rút kiskacsa és AI Azon túl, hogy a vad robot egy vizuálisan lenyűgöző történet, A rút kis kacsa klasszikus meséjét helyezi át modernebb köntösbe, és bár igaz, hogy itt egy kis libáról van szó, akit egy robot nevel fel, mégis egy aranyos és megindító történetet kapunk az anyaságról, a szeretetről, mindenféle mellébeszélés és szájba rágás nélkül.
Kicsiknek és nagyoknak egyaránt kiváló és minőségi szórakozás.
Meta horror Én az első részt ugyan nem láttam, és nem is annyira kedvelem a slasher horrorokat, azonban ez a meta vonal érdekessé teszi, és ki is emeli az átlag horrormozik közül. Naomi Scott alakítása nemcsak hogy remek, de messze átlag feletti, talán a film végén felbukkanó szörnynek több képernyőidőt szántam volna, és a befejezésen is változtattam volna, valami pozitívabb végkifejlettel zártam volna a történetet.
Érzékeny gyomrúaknak nem ajánlott, rendkívül nyomasztó az atmoszféra, és extrém véresek, erőszakosak egyes jelenetek.
Felesleges folytatás Engem valahogy nem tudott megfogni, egyrészt, mert a vizuális effektusok úgy néztek ki, mintha az AI generálta volna, másrészt pedig a történetvezetés is elég furcsa, mert néha az volt az érzésem, mintha random jelenetek lettek volna egymás mellé dobálva. A poénok unalmasak, és kifejezetten idegesítő Venom magyar hangja és ahogy mindenbe belepofázik, amit természetesen csak Tom Hardy karaktere hall.
A filmvégi nagy akciójelenet látványos, de érdemben több pozitívumot sajnos nem tudok elmondani róla.
Cronenberg után szabadon Coralie Fargeat megírta és megrendezte valószínűleg az év, vagy talán az évtized egyik legmeghatározóbb zsánerfilmjét, amely csak látszólag testhorror. Valójában egy ember drámája, és a fogyasztói társadalom, azon belül is a média kíméletlen karikatúrája és kritikája is egyben.
Több elég komoly és kemény témát is boncolgat, kezdve a nők testképzavarától és annak mentális és fizikai hatásairól, a filmipar és a média kegyetlenségén át egészen a gyógyszeripar megkérdőjelezhető korrektségének a megvillantásával.
Elizabeth Sparkle (Demi Moore letaglózó alakításában) szembesül azzal, hogy bár rendkívül csinos nő, a showbiznisz világában már öregnek számít, és amikor kiteszik a szűrét, teljesen öss... több»
Borzalmasan unalmas Bár egy fokkal jobb a 2004-es verziónál, mégis azt kérdezem: miért kell 2024-ben kizárólag klisékre épülő vámpíros filmet forgatni? A főgonosz úgy néz ki, mint Marylin Manson kopaszon, és az egész valahogy vértelen, hogy stílusos legyek. Miközben King erőlködik a régi sztorikkal, az Abigail például százszor szórakoztatóbb. Erről csak le akartak húzni még egy bőrt, olyan is lett.
Okkult ügyek Bár első látásra kitűnik a tucat trancsírozós horrorfilmek közül, az Oddity nem találta fel a spanyolviaszt, csupán újragondolta a Temetetlen múlt című klasszikust.
Csavart egyet-kettőt a sztorin, megspékelte némi spiritualitással és okkultizmussal, más környezetbe helyezte, és voila', kész az igazi horrorszenzáció.
Mentségére legyen mondva, tényleg jó, az atmoszféra bekúszik az ember bőre alá, még akkor is, ha amúgy hidegen hagynak a szellemek, mert a végére garantáltan olthatatlan vágyat fogsz érezni, hogy elmenj egy szellemidéző szeánszra, mindazonáltal kínosan ügyelni fogsz arra is, hogy este legyen mindenhol elegendő fény a lakásban, és ezentúl ötvenszer is meggondolod, hogy randizz-e j... több»
Végre John Woo végre ismét elemében.
Lassított lőpárbajok, galambok, repkedő autók, látványos közelharcok, egyetlen hátránya, hogy kissé sablonos a sztori.
M.I. volt ez? Az emberiséget fenyegető mesterséges intelligencia még sosem volt ennyire béna, számomra a témában még mindig a Terminátor az etalon.
Ez az M.I. rafináltan keveri a lapokat, mint egy unatkozó háziasszony, valószínűleg éppen ezért szólalt meg női hangon. Nincs igazán súlya a történetnek, az izgalom minimális, a hangulat meg inkább hajaz valami menő high-tech tinifilmre, mint thrillerre.
Gyengécske és felesleges próbálkozás.
Gyenge remake A holló tipikusan az a film, amihez vétek volt hozzányúlni, nem is sikerült jól Rupert Sanders rendezése.
Először is, szerencsétlen Bill Skarsgard úgy néz ki, mintha a Bravo magazin egyszer használatos tetoválásaiból készített kupacba esett volna, és random ragadtak volna rá idiótábbnál idiótább tetoválások. A zenék valami rettenetesek, a szerelmi szál elnagyolt, a történet meg... hát... mentségükre legyen mondva, próbáltak összekalapálni valamit, de kissé kusza lett az összkép, és midőn szegény Ericet már másodszorra lökték ugyanazzal a mozdulattal lassítva a pocsolyába, már lehetett sejteni; itt bizony elfogytak az ötletek. Az öldöklések öncélúan véresek, az akciók ötlettelenek, és semmit ... több»
Klasszikus dark mese Alex Proyas mára kultstátuszba emelkedett alkotása sajnálatos és ironikus módon a főszereplő, Brandon Lee halálával (amit egy kellékfegyverben hagyott lőszer okozott) szorosan összefonódott, mintegy bizarr reklámot csinálva a halálból visszatérő, bosszúálló szerelmes történetének.
A holló az első képregényfilmek egyike, azok közül is a dark fantasy vizeire evező misztikus történet, tele érzelmekkel a legendás Bruce Lee fia révén egy kis harcművészettel és bitang jó hangulattal, ami köszönhető a színészeknek, a pazar látványnak és a kiváló soundtracknek.
Vizuálisan erős, remekbe szabott történet Brandon Lee felejthetetlen alakításával.
Bolond lottó Awkwafina nekem valahogy sótlan mint komika, nem is értem, miért erőltetik, hogy vígjátékokban szerepeljen, mert egyszerűen nem áll jól neki ez a stílus; számomra nagyjából annyira vicces, mint a fogkefém.
A film alapötlete azonban zseniális, és inkább tudtam volna elképzelni egy akció-thrillerként, mintsem ebben a formában.
Egyszer nézhető kategória.
61 Idegen látogatók (2014)
Kevés jó sci-fi horror készül mostanában, főleg az idegenekkel kapcsolatos témában, az Extraterrestrial azonban némileg kárpótolt ezért. Teljesen véletlen akadtam rá egy filmes fórumon, és meg kell mondjam, nagyon kellemes csalódás volt. Hangulat és látvány abszolút rendben, a színészi játék ugyan hagy némi kívánnivalót maga után, de a sztori annyira jó lett, és egy olyan merész befejezést kreáltak hozzá, ami magasan kiemeli a mezőnyből. Főleg a konteósok örülhetnek, de bátran ajánlom mindenkinek, aki egy jó sci-fi horrorra vágyik.