Jaj, ne… Annyira csípem ezt a pasit, mint színész van karizmája, és azt pletykálják róla a rendezők, hogy azért szeretik nagyon, mert valahogy máshogy jár az agya, és olyan dolgokra képes egy szerepben, amire még a rendezők sem gondoltak. Itt sem az ő játékával volt gond, hanem az egész projekttel. Mindennel. Szóval, ha valaki látta (és tetszett neki) A Föld után című, szintén kis költségvetésű, néhol már viccbe forduló, műdíszletekkel forgatott filmet, az akaratlanul is hasonlítani fogja ezt ahhoz. És sajnos amaz nyer, minden téren. Le sem lehet írni, mennyi minden hibádzik itt, a rendezéstől a forgatókönyvig minden…
Az Utánunk a tűzözön gagyi remakje Én értem Jennifer Lopezt – illetve nem értem. Már nem szeretem tőle azokat a gagyi, futószalagon gyártott vígjátékokat, amikben régen játszott. Mert ezekben mindig olyan mesterkélt, nincs benne alázat. Ebben a filmben becsültem, hogy lejjebb tudta adni a külcsínt, nem parádézott végre full sminkben. Megadta az alázatot a szerepnek, és ez becsülendő. Látszik, hogy rengeteg munkát fektetett bele, gyakorolt, tanult, hogy eljátszhassa. Ugyanakkor minduntalan eszembe jutott az Utánunk a tűzözön, amiben Gina Davis olyan parádésan játszott el egy emlékeit elveszett bérgyilkost, hogy azta! Zsigerből. A történet is hasonló, néhol egyenesen másolt. A film forgatókönyve egy igazi katasztrófa, főleg az ... több»
Szokásos Nem tudok ötöst adni, de hármast se. Nekem személy szerint még mindig az első rész a kedvencem. Az valami olyat hozott a mozikba, ami nem volt előtte. Volt körsztori és a főhőssel értettem egyet mindenben. Valahogy volt mélysége és éle, az utána lévők nekem egy kaptafára mentek. A mostani, negyedik részben is láttam azt a hihetetlen profizmust, ahogy ez a stáb összedolgozott, együtt lélegzett, hogy létrejöjjön ez a film. Keanu Reeves profizmusa elvitathatatlan, elképesztő ez a fickó. Nekem kifejezetten tetszett a vak harcos karaktere. De valahogy megint olyan súlytalan lett. Nincs tétje számomra, és szerintem sok is ez a két óra harci jelentekből.Nincs mögötte egy jó és hihető történet. Mind... több»
Az év filmje Én úgy keltem fel a székből, hogy azta! Biztosan emlékezni fogok a filmre még tíz év után is. Szeretem a jó egyszereplős filmeket, főleg ha nem bugyuták.Nekem például a Sandra Bullockos sci-fi unalmas és gyenge volt, ez sokkal jobban megragadott.Szerintem kaptunk egy jó forgatókönyvet, egy lassan kibontakozó, jó történetet és egy remek színészi alakítást. Nem nagyon láttam mostanában ilyen jellegű filmet, az a rossz áradat, amit mozinak hívunk most, meg sem üti ennek a tizedét se. A zene kiváló, illik a filmhez, fokozza a hangulatot, együttműködik vele.Csak ajánlani tudom, aki szereti az egyszereplős, túlélős filmeket.Én logikailag mindig minden filmbe belekötök, de itt úgy érzem, azért 90 %... több»
Ne! Hol is kezdjem? Fél órát bírtunk belőle. Nekünk, akik a Die Hard korszakon nőttünk fel, vannak elvárásaink. Szerintem ez a baj. Itt a történet már az elején unalmassá vált, amit nem tudott egy akciójelenet sem visszahozni. Majdnem elaludtunk rajta, nem is érdekelt már fél óra után. Nem tudtunk izgulni rajta, és ez szerintem baj. Olyan semmilyen. A poénok laposak, unalmasak, szánalmasak.
Rossz Annyira rossz volt, hogy azt a fél órát is megbántam. Annyira béna a színésznő, amihez egy unalmas történetvezetés is társul, hogy nem is értem, miért megy moziba.
Repülő autók meséje Sokáig halogattuk párommal ennek a filmnek a megnézését, arra számítva, milyen rossz. Végül csak elérkezett az idő, és rászántuk magunkat. Milyen jól tettük! Mi már öregek vagyunk, rengeteg filmes tapasztalattal, és a hibái ellenére ez egy jól sikerült film volt nekünk. Nyilván nem fogja megváltani a mozis világot, de nekünk tetszett ez a pörgős lendület, igaz, kicsit hosszú volt a két óra, és rengeteg baki is volt benne, mégis egy idő óta ez a film maradt meg bennem legjobban. Szerintem annyi autó nincs Los Angelesben, mint amennyi itt felrobbant vagy felborult, és egy éles helyzetben rögtön megfogták volna az autót a tüskés lánccal, de akkor ugye hol lenne a sztori lényege. Igazán kihaszná... több»
Depresszív a köbön Hát, ha van valaki, aki annyira csodálta ezt a nőt, mint én, és aki a létező összes könyvet elolvasta róla, lehúzza, az én leszek most.
Nagyon depresszív. Nem baj ez, hiszen az élete sem volt csupa vidámság, itt mégis fojtogatott, holott azért nem volt ennyire rossz a helyzet. Vagy a színésznő nem jött be hozzá, pedig odatette magát, tényleg. Történelmileg is hibás. És egyáltalán nem éltek már semmilyen szexuális életet, amikor a fia már felnőtt volt, nem is találkoztak a férjével. Erzsébet 16-21-22 éves koráig négyszer szült, így megtagadta az együttléteket a férjével, mivel valahányszor együtt voltak, terhes lett. Sisinek semmi fogalma nem volt a szexről, nemhogy szexuális vágyai legyenek ... több»
Unalmas, gyenge Négy részt bírtunk megnézni, annyira unalmas, hogy kikapcsoltuk. Az alapötlet nagyon jó, ez filmben lehetett volna a legjobb. Ami még zavart, a főhős gyengesége, okos ember, mégsem próbál kiszabadulni, simán kijöhetne a szobából. És a szereplők játéka is gyenge. Nagyon szeretem Domhnhall Gleesont, de itt elveszik a játéka, vagy nincs is neki. A rövid játékidő miatt pedig nem tud kibontakozni a dolog sajnos.
Kill Bill remake butábban Jó film lehetett volna, de csak volna, ha komolyabban veszi magát. Túl sok poén, túl sok hervasztó unalmas szóváltás, néha szatirikus jelenetek.Örültem a szereplőknek, hogy ilyen módon is láthatom őket, és a hangulata is remek lett volna. Kár érte. Van az a pont, ahol túlmegy a poénos ábrázolás, és elúszik a tartalom. Másnapra már el is felejtem.
Unalom a köbön Hol bukott el ez a film? A forgatókönyvön és a sztorin. Unalmas, sablonos, és a főszereplők játéka rémes, kivéve természetesen Malkovichot. A többiek? Martin Lawrence? Ez valami vicc?
Nem tudom hova tenni Én sajnáltam ezt a filmet, mert a feszültség adagolásához és megmutatásához nagyon ért a rendező. Nagyon jó film lehetett volna belőle, ha komolyan vesz egy sztorit, nem tereli elvont irányba. Nekem a többi filmjével is ez a bajom, emészthetetlenek, hülyeségbe fulladnak. Ez most különösen abba fulladt, holott voltak nagyon izgalmas részei. Nem értem a túláradó pozitív kritikát se, ezek a filmek nem normál embereknek valók. Én is tanult vagyok és művelt, mégsem tudom őket befogadni, és hova tenni.
Hogyan fényezzük magunkat Azt látjuk, amit JLO szeretne, ha látnánk. Oroszlán jegyű emberként számára mindennél fontosabb a látszat, hogy mit látnak az emberek kívülről. Na, pont ezt láttuk itt is. Felkel az ágyból, minő meglepő, full sminkben, köpenyben fekszik reggel, miközben egy nyolc fős csapat már körül is nyalja. Átverés. Mindenki tudja, mennyit dolgozik, nem véletlenül lett ilyen sikeres. Mégis végig azt éreztem, mennyire megrendezett és mű az egész műsor. És még a lányát is bevonja, hiszen nagyszerű hangja van, naná, hogy fel fog lépni. De hol van a másik iker? Nem tudjuk. Egy-két megrendezett, mű családi ebéd. Magyaráz a profi táncosoknak, mintha azok nem tudnák, mit kell csinálni pontosan, pedig talán jobb... több»
Baba para Nekem tetszett, sőt sokkal kevesebbet vártam.Szeretem a megfelelően adagolt feszültséget egy filmben. Egy kifejezetten jól megtervezett babamodellt kreáltak, nagyon jól sikerült eltalálni, mikor milyen hatást látunk az arcán, illetve inkább a szemén. Ritka a jó paráztató, kicsit borzongatós, nem gagyi film. Egyszer ajánlott megnézni. Akkor is, ha tudjuk a végét, az oda vezető út a lényeg.Jobban szórakoztam rajta és jobban kikapcsolt, mint az Avatar 2 a moziban, és ez baj, az Avatar számára persze, mert ott volt nem egy 20 perc, amikor kifejezetten untam magam. Itt ilyen nem volt.
Sztori nélküli szegényes folytatás Hogy mi hiányzott ebből a filmből úgy igazán?Semmi, mégis minden: az eredeti emberi szereplők, a mimikájuk, a valóságuk. A történet számomra olyan semmilyen, szegényes hollywoodi puncs sztori lett. Valahogy elvesztett mindent, amit az 1. rész adott. Szegényes cselekménnyel hozzák vissza a főgonoszt. Elintézik 1 percben az egészet. Tök természetes, hogy visszahozzuk a főgonoszt valahogy. Ahelyett, hogy agyaltak és gondolkodtak volna egy új gonoszon, egy karizmatikus új figurán. Voltak ugyan új megoldások, rengeteg látványelem, mégis üres maradt. Nem tudtam sírni egyik főhősünk halálán, mert nem tudták elérni, hogy legyen jellemrajza, amit megsiratok. Sőt, ezt a részt holnapra el is felejtem,... több»
Nem bántam meg, sőt! Csak nemrég hallottam erről a filmről, viszont a trailere kíváncsivá tett. Nekem nagyon tetszett. Az újszerűsége, a forgatókönyv, a sztori. Nem, ez nem lesz egy Interstellar, de mégis elérte, hogy sírjak a végén, mert a 2 órás összevisszaság után bizony kiderül a lényeg is, a maga módján. Rengetegszer szimpatizáltam a főhőssel, mintha magamat láttam volna. Aki eddig Michelle Yeoh-t, vagy Yo-t nem ismerte volna, az most megismerheti, sőt most olyan oldalát mutatja meg, amit nem hittem el róla. Olyan briliáns színészi alakítást nyújt, amit Hollywood is megirigyelhetne. Olyan alázat van benne a szerepe iránt, amit ritkán láttam eddig. A lányát alakító színésznő és férjet játszó színész is kivál... több»
Végre egy thriller! Talán a 90-es és a 2000-es évek óta hiányoznak a jó thrillerek, amikre emlékezni fogunk még 10-20 év múlva is. Kifejezetten üdítő volt ez a film ilyen szempontból is. Úgy gondolom, szinte mindent kihoztak egy kis költségvetésű filmből, és ismét bebizonyosodott, hogy nem a pénz számít, hanem a jó forgatókönyv, a jó rendezés és a jó színészek. Ez egy jó film volt, meg fog maradni az emlékeimben. Az elmúlt években nem nagyon láttam hasonló jót. Végig féltem, hogy valami banális dolgon elcsúszik és lemegy gagyiba, de nem tette, végig megmaradt izgalmasnak és jónak.
61 65 (2023)
Annyira csípem ezt a pasit, mint színész van karizmája, és azt pletykálják róla a rendezők, hogy azért szeretik nagyon, mert valahogy máshogy jár az agya, és olyan dolgokra képes egy szerepben, amire még a rendezők sem gondoltak. Itt sem az ő játékával volt gond, hanem az egész projekttel. Mindennel. Szóval, ha valaki látta (és tetszett neki) A Föld után című, szintén kis költségvetésű, néhol már viccbe forduló, műdíszletekkel forgatott filmet, az akaratlanul is hasonlítani fogja ezt ahhoz. És sajnos amaz nyer, minden téren. Le sem lehet írni, mennyi minden hibádzik itt, a rendezéstől a forgatókönyvig minden…