Egy nagyon jó, szórakoztató ifjúsági minisorozat, korabeli gyerekszínészekkel. Világ életembe zavart a fekete-fehér színvilág. Remélem, egyszer „színesítik” majd.
Ez az a film, amit sose tudtam hova tenni. Sötétebb téma, nem egy átlagos film.
Elég elvont dolgokkal operál. Többször láttam, de nem átlag nézőnek való az biztos.
Furcsa volt látni anno a kis részek mellett a mozifilmet. Gyerekként megtudtam nézni. Próbáltam nosztalgiából előszedni, de valahogy nem ment. Pedig a sorozatot imádom. Gyerekeknek való mese. Nem érdemes sokat várni tőle.
Szerintem Bud és Hill csúcspontja. Minden benne van, amitől híresek lettek. Ez a westernérzés nagyon jó alapot ad a filmhez. A forgatási helyszín zseniális. Tudtak újat mutatni és változtatni. Innentől már inkább szinten tudták tartani az alkotásaikat.
Minden téren tudott fejlődni a franchise, ami az újabb részein már nem igazán látható. Vicces, hogy Manfréd kapott barátnőt. Kaptunk egy zseniális testvérpárt is.
93 Utánam, srácok! (1975)