Sajnos, kilógok a sorból, hiába a nagy nevek, nekem ez nem tetszett. Azt leszámítva, hogy néha vontatott is volt, a film fő hibájának azt tartom, hogy én egyáltalán nem ismertem meg jobban a zeneszerzőt se zeneileg, se magánemberként. Csak egy léha, ide-oda csapongó, túlzottan gesztikuláló, fura mimikájú Bernsteint (vagy inkább Bradley Coopert) láttam, az érzelmeiről, a magányáról, a depressziójáról semmit nem tudtam meg. Az utolsó „részegen diszkózok a fiatalokkal, mert én se vagyok még öreg” jelenet meg még tett rá egy lapáttal, teljesen felesleges volt, mert agyonvágta a jó befejezést. A feleség, Felicia ábrázolása sokkal kidolgozottabb volt, köszönhető ez Carey Mulligan kifinomult játéká... több»
Lassan kibontakozó, remek film az élet nehézségeiről. Nem kendőz, nem szépít, tárgyilagosan mutatja be Sara és a hozzá közel állók viszonyát, amely az idő során csiszolódik, formálódik. Érdekes, hogy a szemünk előtt szinte tolakodóan mindig ott van nagy pocak, és tudomást se veszünk róla, mint ahogy Sara sem, mert annyi más irtózatos teher nehezedik rá. Csak végén, a szívhang hallgatása közben döbben rá, és el is sírja magát: „Bocsáss meg! Elfelejtettem, hogy odabent vagy!” Hiszen a kis jövevény lenne az életében a legfontosabb, de szinte mindent egyedül kell megoldania. Végül rendeződni látszanak a dolgok. Aki szereti a lassú lefolyású, életszagú történeteket, annak szívesen ajánlom!
Az első 15 percben majdnem abbahagytam, mert céltalannak, semmitmondónak éreztem az egészet. Jobban tettem volna, később se lettem boldogabb. A női féltékenység fura, zavaros köntösbe öltöztetve. Nem nyerte el a tetszésem.
Valami jó kis izgalmas, félelmetes filmet szerettünk volna nézni a lányommal, aki nagy rajongója a thrillereknek velem együtt. Sajnos, ez nem igazán jött be. Az alapötlet nagyon jó, adva van egy süketnéma lány, a csend hatalma nagyon erős volt, és a színésznő zseniálisan adta át némán is az érzelmeket. Csak az ő játéka miatt tartottunk ki végig. A gyilkos addig volt kicsit félelmetes, amíg le nem vette az álarcát. Aztán az el- s visszajárkálása kezdett idegesíteni. Olyan volt, mintha lenne valami listája, és elmenne megnézni, mert elfelejtette, hogy mit kell csinálnia. Szóval inkább untuk, mint féltünk tőle. Csak a főszereplő hölgy játéka tartotta bennünk a lelket, ő remekül küzdött végig. F... több»
Fura volt visszatekinteni az első Covid-hullámra, jobban felzaklatott most, mint amikor éppen dúlt körülöttem mindenfelé. Akkor még sötétben tapogatóztunk, és nem fogalmazódott meg bennem ennyire a félelem. Nagyon rossz érzés volt látni, ahogy az ápolószemélyzet tehetetlen volt a felszerelések, a szakszerű intézkedések, a segítségnyújtás elmaradása miatt. Jodie Comer remek színésznő, zseniálisan hozta azt a belső harcot, amely dúlt Sarah-ban.
Na, megint felébredt bennem az erkölcscsősz. Sok véleményt elolvastam, miután megnéztem a filmet, de nem osztom azt a nézetet, hogy a feleség egy áldozat, bár a film is ezt sugallja. Ezt a szerepet (az odaadó, szolgáló nő szerepét) ő választotta magának, talán mintegy vezeklésként, ki tudja, Freud bácsi a megmondhatója. Aztán fellázadt, mert megunta a hálátlan szerepet. Elnyomottnak érezte magát. Pedig ő maga ajánlotta fel a férjének az elején, hogy ír helyette. Mivel tudta, hogy nőként esélye sincs, ő is jól járt, mert az írásai így eljutottak az olvasóhoz, a férje pedig megkapta a hőn áhított sikert. Ez egy titkos alku volt két nem teljesen tiszta lelkű ember között, akik jól kiegészítetté... több»
Bevallom, nekem tetszett a film. A cím is passzol. Ez egy beteg lélek története, akinek egész életét megnyomorítja a gyermekkori trauma. Először persze, én is thrillerként kezdtem nézni , aztán rájöttem, hogy a történet elmegy pszichológiai irányba, csak az elején kicsit megvezeti a nézőt. Itt a film inkább a következményekre helyezi a hangsúlyt. Egy rendkívül súlyos társadalmi problémát feszeget, amelyről nem beszélünk, elhallgatunk. Rákerestem, és elborzadtam, hogy milyen súlyos terhet raknak rá a szülők az ún. "helyettesítő gyermekre", aki sose fogja pótolni a hiányzó nővért vagy bátyot. Ugyanakkor a gyász feldolgozása nem történik meg, s a szülők ridegsége, titka iszonyatos rombolást t... több»
Ez az egyik legszebb, legkedvesebb "sírós" filmem, ha szomorú vagyok, csak előveszem, és jól kisírom magam, elejétől végéig potyognak a könnyeim, és utána megkönnyebbülök. Többször meg kell nézni. Először nem értettem, és nagyon haragudtam a főszereplő srácra, hogy milyen bunkó. Aztán, persze, mindenre fény derül. Sokszor feldolgozott történet, de mégse válik unalmassá, nem veszíti el a szépségét. A főszereplő leányzót (Zhou Dongyu) nem igazán kedveljük, de nem is az a cél, azt hiszem, a gyász folyamatát akarja bemutatni az ő érzésein keresztül a film, és hát közben nemigen érezhetjük jól magunkat. Nagyon megindító, amikor a riadtsága, a fájdalma végül utat tör, és artikulátlan hangokat ad k... több»
Írhatnék okosságokat, elemezhetném, hogy miért művészi a film, és talán így is van. Mégis végig csak egy érzés kerített hatalmába, és minden más gondolatot kitörölt az agyamból: ez a film rendkívül NYOMASZTÓ!!
Ez film nem tudott megnyerni magának. Egy cseppnyi érzelmet nem tudott kicsikarni belőlem. Nem igazán tudom, mit akart kifejezni a rendező, de túl sok volt benne a megkeseredett ember, mindenki csak önmagát sajnálta, és ez nagyon lehangoló volt. Laiát sem tudtam megkedvelni, sajnos. A sok komorság, a csontvázemberkék, illetve a túlzott szexábrázolás netán a végítéletre utalt, hogy még a pestist is belekeverték? Csak sejtéseim vannak róla.
Vigyázat, biztosan sírni fogsz! Egyik kedvenc japán filmem. Szívfájdító, csodálatos alkotás a szeretet erejéről állat és ember között. Ritkán sírok, de ehhez nagyon sok zsebkendőt elhasználtam, és közben megszakadt a szívem.
53 Chanson douce (2019)