Kinga Kecskeméti

Egy igazi, szerethető babysitter
Sokszor választok cím alapján, hát ez a magyar cím tényleg egy rémálom, majdnem elvette a kedvemet a film megnézésétől. Maga a történet semmi különös, a szokásos gyanús férj, gyanús barát, eltűnt nők, fura pszichológus esete, diák lányunk magánnyomozásba kezd, s a kissé kiszámítható végkifejlet. No meg helyzetek jócskán teletűzdelve hibákkal. Amiért nekem mégis emlékezetes marad, az a kislány és a babysitter közvetlen, őszinte kapcsolata. Ahogyan önfeledten nevetgéltek, játszottak, nagyon tetszett, ritkán látni ilyen természetes alakításokat. Ezért kapja a három csillagot tőlem.

Amikor a vagyon az úr
Az én házam, a te házad, az ő háza – mindenkit csak ez motivált a filmben. Thrillernek kissé könnyű volt, nem voltak benne mély rettegések, de rossznak se lehet mondani. Legjobb fazon az ápolónő volt, először azt hittem, kicsit flúgos – vagy igen? :)

Tündérkirályfi és az ő démonjai
Ha már nem volt szerencsém a filmekkel, gondoltam, jöjjön egy sorozat, s két nap alatt „ledaráltam”. Vannak hiányosságai, nem is kevés, valahogy mégis megfogott a történet. Már az is tiszteletreméltó, hogy egy nagy magyar író (Móricz Zsigmond) Erdélyről szóló történelmi művéhez nyúltak, ami nem kis rizikó. Mondom a hiányosságokat: 1. Kicsit megmásították a regényt, egy fél mondat utal mindössze arra, hogy Palotsai Annának tetszett volna Bethlen, nem volt viszonyuk. Az író a következő könyvben Báthory Annát említi több helyen mint lehetséges szeretőt, s bizonyos történelmi források is erre célozgatnak. Az utolsó részben Palotsai Anna nincs ott a hintóban a fejedelem mellett a tragikus jelenet... több»

A lehetetlen küldetés
Én már az első percben éreztem, hogy nem leszünk jóban, de hősiesen kitartottam pontosan 40 percig. Aztán feladtam, ez nem az én Elvis-filmem. Se a történet, se a főszereplők nem tudtak rabul ejteni. Sajnálom. Dicsérem az igyekezetet, többen is megpróbálták már több-kevesebb sikerrel, de Elvis személyisége szerintem annyira magas polcon ül a lelkünk színpadán, hogy ő igazából egy lehetetlen küldetés.

Egyszer talán megnézem
A tegnapi nap nekem az abbahagyott filmek sorozatát jelentette, pedig ez nagyon nem jellemző rám. Lehet, csak rossz volt a hangulatom, vagy kedvezőtlen a csillagállás, vagy csak egyszerűen rosszul választottam. Úgy kezdődött, hogy egy teljesen más filmet kerestem, a Talán egyszert, de ezt dobta a gép. Megerősítem, nagyon ritkán hagyok abba filmeket (sorozatokat inkább), de ezt sajnos, vagy nem, feladtam a 28. percnél. Nem volt vele semmi bajom, csak egyszerűen nem tudott lekötni. Valamikor talán adok neki még egy esélyt.

Megrendezett katasztrófa
Senkit sem akarok lebeszélni a filmről, de nekem ez nem jött be. Az első perctől valami furcsa idegesség lett úrrá rajtam, na nem az izgalmassága miatt, hanem mert furán untam, nem tudtam magamat beleélni a történetbe. Folyton egy szó járt a fejemben: „Megrendezett!”, és nem tudtam tőle szabadulni. Amikor a repülőszerencsétlenség megtörténik, hihetetlenül látványos, bravúrosan megoldották, de ezt se éreztem természetesnek. Kezdtem úgy érezni magamat, mint egy thrillerben. Először nem is kapcsoltam, hogy ez az Életben maradtak újragondolt változata. Nekem az sokkal jobban tetszett (ha lehet ilyet egy tragikus katasztrófafilmre mondani) az egyszerűsége, a kezdetlegessége ellenére is. Úgyhogy, ... több»

Fuss a győzelemért!
Si-wan az egyik kedvenc színészem. Az ügyefogyottnak látszó, félénk tekintetű kisfiú álarca mögött egy keményfejű, konok, harcedzett szellem lakozik. Ezek miatt tökéletes választás volt erre a szerepre. Remek film, megindító, néha a könnyeimmel küzdöttem. Mozivásznon egy maratonfutás nem igazán izgalmas téma. De a koreaiak nagyon értenek hozzá, hogyan tartsák bennünk a feszültséget, hogyan fokozzák a drámaiságot, ugyanakkor az apránként adagolt finom humor sem maradhat el. Igaz történet alapján.

Csak élvezd a perceket, és ne gondolj semmire!
Már többször is láttam, nem lehet megunni. Meseszép tájak, régi, ódon épületek, hangulatos utcácskák és a csodálatos, gyönyörű Diane Lane, aki mosolyával még ragyogóbbá teszi a napsütötte toszkán tájat. Egyszerűen beragyogja a szívünket. Ezt látni kell, érezni, nem könnyű ezt a csodás hangulatot szavakkal leírni.

Láttam már sok elképesztő filmet, de valahogy mindegyikben találtam valami hajszálvékony fogózkodót a mentségre. Hát ebben nem! Számomra ez egy nagyon beteg film volt, csak azért nem hagytam abba, mert reménykedtem valami apró pozitívumban. A pengés jelenetnél majdnem hátast dobtam, ráadásul több verzió is megfordult az agyamban, hogy ezt most miért csinálja. Vagy a mosdóban a fiúval való „játszadozás”. Az is egy teljesen beteg elme szüleménye. Vagy az üvegpohár összetörése, milyen gonosznak kell ahhoz belül lenni, hogy valakinek ilyesmi az eszébe jusson? Nem lehet minden vétket a szeretetével megfojtó anya számlájára írni. Egy intelligens, művelt 40-es felnőtt nőről van szó, aki teljes tud... több»

Az év utolsó filmje
Az év utolsó óráiban még megnéztem ezt a remek filmet. Több mint kétórás volt, de mégsem éreztem hosszúnak, mert a krimi és a közben kibontakozó családi dráma ötvözete végig izgalmassá tette. A szereplők remekül játszottak, az utolsó jelenet váratlan és meglepő volt. Azt hiszem, ezzel a filmmel jól zártam az évet. Boldog új évet kívánok Mindenkinek!

Mire gondolt a rendező?
Az esélytelenek nyugalmával néztem végig a filmet, mert belőlem nem azt váltotta ki, amit kellett volna. Nekem az első perctől kezdve nem volt szimpatikus a csábos mosolyú, jólfésült James Spader, mert valahogy végig olyan kifejezéstelennek éreztem a tekintetét. Lena meg amennyire gyönyörű volt, legalább annyira szomorú is, egyáltalán nem éreztem őt a nagy intrikusnak, avagy a végzet asszonyának, inkább egy meg nem értett, unatkozó feleségnek, aki ráadásul lelkileg sérült. Esküszöm, néha meg is sajnáltam. Nem értem, egyáltalán mit is akart a rendező ezzel az egésszel, számomra nagyon férfipárti színezete volt a filmnek. Úgy látszik, a nőkből meg csak két fajtát ismer, a hűséges, odaadót, aki... több»

A kevesebb néha több!
Nagyon szerettem volna szeretni ezt a filmet, de nem igazán sikerült. Annyi mindent sűrítettek bele, hogy elveszítette a szépségét. Kár érte!

Apró gyerekkorom egyik kedvenc filmje. Bár az első negatív élményem is hozzá fűződik: életemben először hazudtam. Az idősebb nézőknek, gondolom, megvan az, hogy ülünk a sötét moziban az állandóan nyikorgó, billenthetős, fából készült székekben, ami sokszor odacsípte a ruhánkat. Na, most engem a film közepe táján annyira el kezdett rázni a sírás Buncsuk miatt az égő karámban, hogy nem bírtam visszafojtani, és hangos zokogásban törtem ki anyu mellett. Közben kiabáltam, hogy: „Segítség, odacsípte a szék a kisujjamat!”, és direkt oda is csíptettem, másnapra be is lilult a helye. Nem akartam, hogy tudják, egy ló miatt sírok, persze, így visszagondolva szerintem mindenki tudta. Kicsit megmosolyog... több»

Valami könnyedet akartam nézni, gondoltam, Meryl Streep neve elég garancia lesz rá. Végül is az lett. Nekem tetszett, ahogy a téma drámaiságát ellensúlyozták, főleg Meryl poénjaival. Először hezitáltam, hogy abbahagyom, mikor megláttam a színésznőt a rockbandával énekelni, valahogy nem éreztem elég meggyőzőnek az egészet. Aztán jött egy pillanat, amikor MS utánaszólt a lányának, ahogy az megy fel a lépcsőn, csak a nevét mondta halkan, elhalóan, de abban minden benne volt, a szeretet, a fájdalom, az aggódás. Na, innét már teljesen lekötött a film, Meryl Streep ebben a szerepben is lubickolt, remekül felvette az egyszerű, de vagány rocker csaj és a szorongó, titokban aggódó, kicsit ügyefogyo... több»

Életem egyik legmegrázóbb filmélménye. Nem találtam magyar felirattal, így nyersen néztem meg, talán így még megrázóbb volt. Mire képes az ember, és mennyire nem ismeri önmagát?! A sors tragédiája, hogy a főszereplő színésznő, Lee Eun-ju pár hónappal a film bemutatása után öngyilkosságot követett el.

Kim Ji-hoon nagyon tetszett benne, a film nem annyira, a sok szeretkezésben nem éreztem érzelmet, pedig elvileg erről szólt a film. A végén a „szerelmi postaláda” nekem nevetséges volt.