Befejeztem a sorozatot végre-valahára. Kicsit döcögősen ment, mert voltak benne meseszerű, hihetetlen dolgok ( mint pl.a betegség könnyű lefolyása). Pedig a téma nagyon érdekes és újszerű volt, csak nem volt tökéletesen kidolgozva. Kim Soo-Hyun nagyon nagy kedvencem, de hiába a mindenünnen jövő áradozás, ami szerintem inkább csak a jóképűségének szól, én most őt kicsit másodhegedűsnek éreztem. Kim Ji-Won egyszerűen kiragyogott a csapatból a maga természetes egyszerűségével, hol a keménységével, hol a finomságával, minden érzelmet elhittem neki. Méltán érdemelte meg a "királynő" nevet.
Messziről elkerültem mindig ezt a filmet, mert nem kedvelem a bohócokat.Most már tudom, hogy kár volt. Nagyon nagy hatással volt rám, ugyanakkor nem tudnám jól megfogalmazni, hogy milyen érzéseket váltott ki belőlem. Joaquin Phoenix olyan magas fokon brillírozott, hogy nem tudtam se szánni, se gyűlölni, valami sokkal összetettebb érzést váltott ki belőlem. A villogó, éjsötét tekintete félelmet keltett, ugyanakkor vékony alakjával, lobogó, fekete hajával A hollóra (Brandon Lee) emlékeztetett, ahogyan rohan a végzete felé. Zseniális alakítás, a film pedig erősen elgondolkodtató, hogy mi rejtőzhet az emberek lelkének mély bugyraiban.
Különleges Nagyon érdekes, különleges, misztikus hangulatú film, tele baljóslatú, félelmetes dolgokkal.
Már a kezdő képsorok felcsigázták az érdeklődésemet: az idilli kép, ahogyan a híd tetején az ifjú indián eteti a szájából a madarat, majd elengedi, és ugyanakkor az ember által végzett iszonyatos rombolás: hatalmas házsorok dőltek össze, mint a kártyavár. A szabadság és a teljes kiszolgáltatottság érzése. Jó érzéke volt a rendezőnek (Michael Wadleigh) a tökéletes kezdéshez...
Bár a film besorolása: horror, thriller, ugyanakkor én személy szerint nagyon örültem neki, hogy nem ment át folyamatos véres horrorba, pedig a könnyű lehetőség adott volt. Szerencsére a rendező a nehezebb utat választotta.
Talá... több»
Jobbra számítottam Sajnos, nem ez lesz a vasárnap estém fénypontja.
A címe olyan figyelemfelkeltő volt, hogy már régóta meg akartam nézni. Akár jó is lehetett volna, de ez csak klisék egymásra dobált halmaza lett. Annyi mindent bele akartak sűríteni a történetbe, hogy kifejteni semmire se jutott igazán elég idő (gázolásos baleset, árvaházi szenvedések, örökbefogadás, leszbi lány, „testvérszerelem”, agyi neuróma és a többi.)
A legnagyobb problémám pedig a szerelmes pillanatok időzítésével volt, a rendező sokszor elsiette a dolgokat, és így nézőként nem kaptam meg a várt hatást.
A csúcs az volt, amikor szegény lányt meg akarják erőszakolni, aztán hopp, két perc múlva boldogan átadja magát az első szex gyönyörén... több»
Nagyon jó! Rövid, tömör, félelmetes és igaz! Íratlan aranyszabály, hogy régi, avagy használt tükröt soha ne vigyél be a házadba, mert az előző tulajdonosok negatív energiái, betegségei, szerencsétlenségei stb. lakozhatnak benne. Ezt mondja a babona, a feng shui, a népi megfigyelések, na meg a saját józan eszem. De tudjuk, hogy már Éva is elcsábult az almafa láttán, hát ez a naiv, fiatal lány hogy ne csábulna el. Pedig jól öltözött, szép a lakásuk, elvileg mindene megvan, de mégis kell neki ez a nyamvadt, kirakott tükör is, mert ingyen van. (Átvitt értelemben jó példa arra, hogy ebben az elanyagiasodott világban minden kell nekünk, mindent meg akarunk szerezni.) Pedig ez nem egy egyszerű tárgy, amit csa... több»
60 éve készült – Az örök fekete tulipán emlékére Tegnap egyszerűen egyik filmhez se volt kedvem, amire rákerestem, aztán csak úgy elém toppant gyerekkorom egyik nagy kedvence. Gondoltam, egy percre belenézek, és szépen jól ott is ragadtam.
Kb. vagy 40 éve láttam, de ez a film semmit sem veszített a varázsából.
Szórakoztató volt, jókat derültem az aranyos beszólásokon, főleg Plantin úrén (Francis Blanche), amiket anno gyerekfejjel észre se vettem.
Akkoriban csak a délceg fekete tulipánt bámultam tátott szájjal, nagy szemekkel. Én még kicsi voltam ahhoz, hogy a szívemet elrabolja, inkább olyan akartam lenni, mint ő, a szuperül kardozó, titokzatos megmentő. Az biztos, hogy anyukám és kb. 128 millió nőtársa halálosan szerelmes volt Alain Delo... több»
Bár a két főszereplő zseniálisan alakított, úgy érzem, ők vitték el a vállukon az egész történetet. Én a film első felét eléggé untam, később kezdett csak lekötni, ahogy formálódott a barátságuk, és a két pápa személye előtérbe került. Ezért csak három csillagot tudok rá adni.
Mindennek ára van Jóval több egy egyszerű romantikus filmnél, kőkemény lélektani dráma. Nincsenek szimpatikus hősök és gyűlöletes ellenségek, mert mindhárom főszereplő története egy-egy tragédia, mindhármójukat szeretem, megértem és sajnálom egyszerre.
Hiába keresem a választ, nincsen jó megoldás. Én is anya vagyok, és utólag hiába tudom a végkifejletet, lehet, hogy én is így döntöttem volna az elején, ahogyan Isabel (Alicia Vikander). Hiszen teljesen úgy tűnt, hogy ez a baba Isten ajándéka a sorozatos szenvedések után, és nincsen senkije.
Az ember álmában sem gondolna ilyen bonyolult következményekre.
Hiába agyalok, Tom, a férj (Michael Fassbender) se dönthetett másképp halvány ellenérzése ellenére sem, iszo... több»
Előítélet nélkül Majdnem kihagytam a fura címe miatt, aminek aztán mégis fontos jelentősége lesz. Remek, de nehéz film, időt kell rá szakítani. Nem is a történetek a lényegesek, hanem az érzelmek, amelyek nagyon erősek, hol finoman megtorpannak, hol nagyon erősen jelen vannak, s ezáltal mi sem kerülhetünk ki a hatásuk alól. Három vadidegen ember, akik kortól, nemtől függetlenül szinte azonnal átérzik egymás sorsát, magányát, akik feltétel nélkül megbíznak egymásban, és támogatják egymást sokszor szinte szó nélkül, csupán csak szeretettel. Előítéletek nélkül. Nagyon tetszett, a színészek pedig zseniálisan alakítottak. Érdemes megnézni, teljesen egyetértek az előző hozzászóló bejegyzésével.
Nagyon kedvelem a koreai filmeket. Sajnos, erről ezt nem tudom elmondani. Évekig tologattam, ismerőseim odavoltak érte, a legszörnyűbb koreai filmnek titulálták. Számomra inkább idegesítő volt az egész, és volt olyan perc is, hogy majdnem elaludtam. (Jó, bevallom, a nyelvkivágósnál nem néztem oda.) Teljesen másra számítottam. Sorry, de nekem nem jött be.
Tökéletes alkotás, el sem hiszem, hogy 1950-ben készült.
Fekete-fehér film, amely színessé válik a hömpölygő érzelmektől.
Egy percre sem hagyott unatkozni, sodort magával, mint egy szélvihar.
Nem tudtam, mi a valóság, kinek higgyek. Valahol mindenkinek megvolt a maga igaza...
Végül az esőcseppek és egy új élet hangja a film végén minden bűnt elmosott.
Kurosawa zseniálisat alkotott...
Erős idegzet és jó adag befogadóképesség kell a látottakhoz, nem mindenkinek való film. De alkotásként tökéletes, szívszorító, kegyetlen és megbotránkoztató is egyben. A színészek jól játszottak, főleg Eddie Redmayne (Tony) és Julianne Moore (Barbara), a férj (Stephen Dillane) kicsit háttérbe került később. Egy problémám volt, hogy én kicsit sajnáltam Tonyt a filmben, mert azt hittem, hogy a szülők zsarnoksága váltotta ki belőle ezt az egészet. De később utánaolvastam a történetnek, és kicsit összezavarodtam, mert a valóságban sokkal kegyetlenebb figura volt, lehet, hogy már születésétől kezdve ott lappangott benne a sötét énje (netán örökletesen-e, nem tudom), és a szülők viselkedése csak r... több»
Érzelmek érzelemmentesen A téma, bár a szokásos hármas felállás, de mégis érdekes volt különleges vonalvezetése által. Csak, sajnos, nagyon lassú, pedig én hozzá vagyok szokva a lassú filmekhez. Az első egy órában nem sok mindent tudtam meg, nagyon lassan peregtek a percek. Onnantól kezdett érdekes lenni, s a férj részéről iszonyatosan bátor lépés volt ezt a „vagy mindent, vagy semmit” meglépni. De az volt a legnagyobb bajom, hogy én egyik szereplővel sem tudtam azonosulni, nem láttam semmilyen érzelmet sem az arcukon, sem a lelkükben, bár értettem a rendező szándékát. Sajnos, nem tudtak hozzám közel kerülni.
Talán csak a gyönyörű zene és tánc, ami érzelmileg kifejező volt számomra. Csupán ennyi.
Dilemma Sokkal gyengébb filmekre is adtam már könnyedén négyest, de ez a film annyira jól kezdődött, hogy a végére tökéletes megoldást akartam.
A 4 csillagot csak Eddie Redmayne és Tom Sturridge tökéletes játéka miatt adom meg. A történet nagyon izgalmas, valami mégis hiányzott nekem.
Némi csalódást éreztem a végén.
Végig gondolkodásra, agyalásra késztet, két megoldás létezik:
1. Nigel a hatalmába kerítette Alexet, és végig ő irányít, az „örökkévalóságon” túl is.
2. Kitaláció az egész, és minden csak Alex monológjaira épül. Eddie Redmayne annyira ártatlan tekintetű és titokzatos is egyben, hogy lehetetlen róla bármit is megállapítani.
Tom Sturridge tekintete pedig olyan érzéketlen és félelmet keltő,... több»
A történet érdekes volt, különleges világot ismerhettünk meg. Egy baj volt a filmmel, túl sok volt a két óra, lassan haladt, vontatottnak tűnt. A háromnegyedénél már majdnem feladtam, de végül érdemes volt kivárni a végét. Nagyon eldurvultak a dolgok a kezdeti finomságok ellenére. Háát mit mondjak, nem szeretnék egy ilyen zseni matektanárt magamnak.
79 Testvérek (2009)