/ dráma | romantikus | vígjáték
Drámai vígjáték, amelyben egy falu középosztálybeli lakóinak örömteli életét és egy fiatal ambiciózus férfi történetét követhetjük nyomon, aki egy közeli városba költözik, hogy megvalósítsa az álmát.
/ vígjáték
Montu inspiráló utazása, akinek a tanármunka csupán egy meló, semmi több. Viszont amikor minden, ami fontos neki, veszélybe kerül, beleértve szerelmét, azt kell csinálnia, amit sosem csinált előtte: tényleg tanítani.
James May főzőműsora sajátos látószögből mutatja meg a konyhai tevékenykedést.
Nedumaaran Rajangam "Maara" arra törekszik, hogy az egyszerű ember számára is elérhető legyen a repülés, eközben azonban számos ellenségre tesz szert, akik meg akarják hiúsítani nagyratörő tervét.
Tiziano Ferro őszinte és szívhez szóló története, aki Olaszország egyik leghíresebb énekese volt.
Gus és Dave paranormális események után kutatnak az Egyesült Királyságban, tapasztalataikat a közösségi médián keresztül az érdeklődő közönséggel is megosztják. Hamarosan azonban olyan összeesküvés nyomaira bukkannak, mely az egész emberiségre veszélyt jelent.
A nyolcrészes dokumentumfilm-sorozat beemutatja a spanyol katonai rendőrség küzdelmét az ETA-val.
/ dráma
Egy csipet szerelem, egy kis boldogság, ez kell az összetartás gombócához. Kövesd te is ezt a fantasztikus utazást az életben!
/ vígjáték
A 2006-os vígjáték folytatása, amely egy fiktív kazah televíziós újságíró, Borat valós kalandjait tárja a nézők elé.
Egy elit zeneiskola rövidesen borzalmak helyszínévé válik azután, hogy az egyik tanuló rábukkan egy halott társa régi naplójára.
Egy anya meg van győződve arról, hogy lánya barátja sötét titkokat rejteget, amelyek az ő múltjához is köthetők.
Egy titkos CIA-alakulat feladata az, hogy kordában tartsa a szuperhősöket - bármi áron.
Egy egyedülálló apa egy tragikus autóbaleset részese lesz, rövidesen pedig részt vesz egy olyan kísérletben, amelynek még szörnyűbb következményei lesznek.
Sakshi és férje egy fenomenális csellójátékos halálának körülményeit kutatják.
/ dráma
Martin Rauch, a kelet-német ügynök szembesül a berlini fal leomlásának kövekezményeivel.
Egy online találkozón megismerkedik néhány képregényrajongó fiatal. Az összejövetel azonban egy hatalmas szervezethez vezet, amely a világ megmentésén fáradozik.
A dokumentumfilm a demokrácia és a szabad választás helyzetét, és az annak elnyomására történő törekvések jelenségeit járja körül.
Betekinthetünk a Premier liga 2019/20 évadának kulisszái mögé.
/ dráma | romantikus
Egy középiskolás srác megtalálja azt, amit igazán szeretne csinálni, miután állást kap a suliújságnál.
A túlélőverseny résztvevőire a világ minden táján küzdelmes feladatok várnak.
Napjaink társadalmának szakértői és személyiségei fontos témákat boncolgatnak mexikói konyhafőnökök menüjének társaságában.
Egy drogkartel egykori tagjai a legvérfagyasztóbb történeteket mesélik el a kábítószer alvilágából.
Shakuntala Devi, a világhírű matematikus rendkívüli története. A film nemcsak a tudós zsenialitása előtt tiszteleg, hanem nőként és anyaként is bemutatja őt.
Juan Echanove társaságában ellátogathatunk Spanyolország legjobb éttermeibe, amelyek világhírnévre tettek szert.
A műsorban Gaffigan oda megy, ahol még sosem járt stand-upos: mindenhová. A világ körüli turné során új emberekkel találkozik, megkóstolja a helyi specialitásokat és megismerkedik a történelemmel. A tapasztalatokat egy előadásban tolmácsolja a helyieknek, majd továbbmegy a következő állomásra.
/ vígjáték
Simon egy gyógyszervállalat képviselőjeként járja be a vidéket, ahol egyre komikusabb és tragikusabb állapotokba botlik.
Egy FBI ügynöknek, akit halottnak nyilvánítottak, vissza kell szereznie a családját, az identitását, az egész életét. Ráadásul gyilkosságal is vádolják, így önmagát is tisztáznia kell a vádak alól.
/ thriller
Wayne Addison, egy veterán CIA ügynök visszatér Mexikóvárosba, hogy szembeszálljon az ország legnagyobb drogdílerével, Rafael Bautistával.