Emma és Böbe egykor orosz nyelvet tanítottak, 1989 után azonban kénytelenek angolra váltani, s az esti iskolában tanultakat már másnap át is adják diákjaiknak egy budapesti iskolában. Tanári bérük azonban annyira alacsony, hogy nem tudnak saját lakást kivenni, ezért évek óta egy pedagóguszszállás kis szobáján osztoznak. A helyzetük nem egyedi, több száz tanártársuk él hasonlóan szerény körülmények közt. Emma takarítással próbálja kiegészíteni a jövedelmét, míg Böbe egy szórakozóhelyen keresi az igazit, miközben lassan prostituálódik. Emma viszonyt folytat az igazgatóval, románcuknak azonban nincs jövője, ugyanis a férfinak esze ágában sincs elhagyni a családját. Egy dologban mindkét tanárnő biztos, ragaszkodnak tanári állásukhoz, mert falusi lányként nehezen küzdötték fel magukat a tiszteletnek örvendő pozícióba. Csakhogy az életük kedvezőtlen fordulatot vesz. Böbét letartóztatják, elkeseredésében megpróbál véget vetni az életének, Emma pedig magára maradva küzd tovább.
/ dráma
Takó doktor Budapest 1945-ös ostromakor életét veszti. Fia alig emlékszik rá, de egykori holmijaira nagyon vigyáz. A fiú képzeletében apja egy hős, és egyre több élményt talál ki magának. Egészen az egyetemig ezek a gondolatok kísérik. Ott azonban találkozik Annival és ráébred, a nehézségeiben már nem számíthat apjára.
Egy átmulatott éjszaka után Kelepei Jenő elhatározza, hogy beköltözik a Mutter bordélyházába, ám mindent felforgat édesanyja látogatása. A főnökasszony mindent megtesz, hogy leplezze édesanya előtt a valóságot, a hodályt pedig úrilányok panziójává alakíttatja.
Egy hatvanas éveiben járó titokzatos mozdonyvezető hirtelen halála után a feleség, a szerető és törvénytelen lánya, és sok más kétes karakter a férfi múltjából szeretné megtudni, mégis ki volt az a férfi, akit szerettek. Majd meghalnak azért, hogy megtudják: melyiküket szerette igazából a férfi, és hogy hol rejtegette eddig kettős életének fantasztikus gyümölcsét. Hőseink halálos küzdelmeik során egy szatirikus komédia kellős közepén találják magukat, amelynek bűnös gyökerei a nyolcvanas évekig, a szocialista kor záró évtizedéig nyúlnak vissza. (Forgalmazza: Big Bang Media)
/ romantikus | vígjáték
András és Lilla már öt éve vannak együtt. András forgatókönyveket ír televíziós sorozatokhoz, Lilla pedig egyetemi tanársegéd. Minden rendben megy közöttük, beköltöznek új lakásukba, és úgy tűnik, semmi sem vethet gátat a boldogságuknak. Valami azonban talán mégsincs rendben. Mintha hiányozna az a bizonyos szikra a közös életükből. Lilla esküvőre és babára vágyik, míg András ... nos, nem igazán tudja, mit is szeretne.
/ romantikus | vígjáték | zenés
Egy excentrikus, de zseniális séf (Bereczki Zoltán) étterme a csőd szélére kerül. A bank által kiküldött hitelelbíráló (Balla Eszter) meghódítása az egyetlen út a hőn áhított hitel megszerzésére, ám ő távolról sincs elájulva a nárcisztikus szakács hókuszpókaitól. Azonban - mint oly sokszor - most is közbeszól a szerelem... Mi az édes, romantikus gasztrovígjáték receptje? Végy egy marcona sztárséfet, adj hozzá egy gátlásos könyvvizsgálólányt. A szívüket főzd puhára és hosszan kavard a félreértéseket. Fűszerezd őket az elmúlt évtizedek legízletesebb slágereivel, egy csipetnyi szteppel és sok tánccal. Melegen ajánljuk! A romantikus, mai történetben olyan slágereket hallhatunk, mint a Nem leszek a játékszered, Szeretlek is meg nem is vagy a Hadd főzzek ma magamnak.
/ dráma | romantikus
A New York árnyai című drámában három fekete férfi életébe nyerünk bepillantást, akik a boldogulás útját keresik. Bennie bárokat látogat és állandóan csalódnia kell barátaiban. Hughes énekes szeretne lenni, azonban csak az éjszakai mulatókig jut el. Lidia pedig beleszeret egy fehér férfiba.
1977-ben egy fiatal amerikai táncos, Susei Bannion Berlinbe költözik, hogy csatlakozzon egy világhírű tánctársulathoz. Érkezését követően a társulat egyik tagja rejtélyes körülmények között tűnik el, ám Susie-nak a megfeszített munkatempó miatt nincs ideje gondolkodni. Miközben a társulat szigorú vezetőjének kezei alatt szárnyra kap thetesége, összebarátkozik egy másik táncossal, Sara-val, aki szerint van valami sötét és nyomasztó titok a társulat múltjában. (Cinetel)
/ vígjáték
Futbólia minisztertanácsa elhatározza, hogy megszerzi az országnak a világhírű magyar csodacsatárt. Duca tengernagyra bízzák az akció végrehajtását. A magyar csapat éppen Svájcban játszik, Duca tehát odautazik embereivel. A labdarúgókat két nyugaton élő magyar - Bruno és Jóska - követi a szállodába, hogy töltőtollakat adjon el nekik. Véletlenül őket is lefényképezik, s Duca tengernagy Jóskát raboltatja el. A szerencsétlennek döntő mérkőzésen kell játszania, a dolog botrányba fullad, s a szurkolók már-már forradalmat robbantanak ki.
/ akció | dráma | romantikus | thriller
Négy, nagyon eltérő jellemű és vérmérsékletű rendőr összefog, hogy felszámolják a kábítószer kereskedelmet a 70-es évekbeli Spanyolországban.
/ dráma | romantikus
Malcolm elismert filmrendezőként dolgozik. Gyönyörű barátnőjével, Marie-vel él együtt, és miután hazérnek a férfi legújabb filmjének bemutatójáról, nehéz és hosszú éjszakának néznek elébe. Mialatt ugyanis az első kritikák megjelenésére várnak, néhány dolog kiderül a kapcsolatukról, és ez próbára teszi egymás iránti érzéseiket.
Aldous Huxley azonos című, egy disztópikus jövőről szóló könyvének adaptációja.
/ dokumentum | zenés
A dokumentumfilm a kultikus Gyllene Tider zenekar legsikeresebb korszakát mutatja be.
/ dráma
A rehabilitációra szoruló drogfüggő Ben váratlan hazatérése árnyékolja be a Burns család karácsonyát. Anyja bizalmat szavaz neki, ám csakhamar ráébred, hogy múltbeli tettei továbbra is kísértik fiát. A következő 24 óra örökre megváltoztathatja a család életét.
Fegyveres tizenévesek csoportja tartja rettegésben Nápoly lakóit. Egyetlen dolgot szeretnének, bármi áron pénzhez jutni. Halált megvető bátorsággal szerzik meg a hatalmat a városnegyedek felett, még a törvény erejétől sem riadnak meg. Az életük a tét, mégis hadba szállnak, bár tudják, hogy a végső küzdelemben alulmaradnak.
Anna negyven év körüli családanya, akinek minden perce, ideje, mozdulata és a pénze is be van osztva. Próbál egyensúlyozni a család, a munka és a magánélet között úgy, hogy a kimerültség, a monoton rutin és a szürke hétköznapok egyre jobban maguk alá gyűrik - ennek ellenére mégis úgy érzi, hogy minden nap a lehető legjobbat kell nyújtania. Ám egyszer csak szöget üt a fejében egy gondolat, hogy férje számára már nem a család az első... Szilágyi zsófia első nagyjátékfilmes rendezésének premierje a Cannes-i Filmfesztiválon volt, ahol díjat is nyert. A Magyar Filmalap Inkubátor programjának keretében megvalósult alkotás azóta számos rangos fesztiválon bizonyított és gyűjtött be díjakat. (Vertigo Media)
A 13 éves Caterina kénytelen maga mögött hagyni szülővárosát, de úgy érzi, a hatalmas Róma elnyeli őt.
Ismerd meg az alvás titkait, hogy még kipihentebb és energikusabb lehess a mindennapokban!
Carter James próbál hazajutni a kutyájához, de egy halálos találkozás arra kényszeríti, hogy körbe-körbe átélje ugyanazt a napot.
Egy légiszerencsétlenség következtében a Sarkvidéken ragadt férfi a végsőkig bízik a túlélésben. A megmentésére küldött helikopter azonban lezuhan, ezért végzetes döntést kell hoznia. A jéggel és hideggel dacolva elindul a bázis irányába, vagy vár az újabb mentőalakulatra.
Történet egy fiúról, aki mindent megtesz, hogy leküzdje önbizalomhiányát, és felül tudjon kerekedni az egzisztenciális válságon.
/ dráma
Marinak nagy tehetsége van ahhoz, hogy elcsábítsa a férfiakat. Laci jóhírű zongorista, aki miután megismeri a lányt, mindent és mindenkit otthagyva kezd bele, hogy Mariból híres énekest faragjon. Azt viszont nem tudja, hogy a lány még mindig szereti férjét, a süketnéma Jánost. Különös szerelmi háromszög alakul ki.
Az óceán világa lenyűgöző és lélegzetelállítóan gyönyörű. Ali Tabrizi ezt a világot tárja fel, egyúttal azonban azt is megmutatja, mennyi kárt is okoz benne évről évre az emberiség.
/ dráma | romantikus | történelmi
Megismerhetjük Mauro Larrea és Soledad Montalvo szerelmi történetét az 1800-as években; a sorozat éveket ölel fel, és nagyvárosokon keresztül kalauzolja el a nézőket, mint például London, Kuba vagy Mexikó.
Egy iskola problémás gyerekeknek, ami egy régi kolostor mellett, egy megközelíthetetlen helyen van a hegyekben.
Tiziano Ferro őszinte és szívhez szóló története, aki Olaszország egyik leghíresebb énekese volt.
Gus és Dave paranormális események után kutatnak az Egyesült Királyságban, tapasztalataikat a közösségi médián keresztül az érdeklődő közönséggel is megosztják. Hamarosan azonban olyan összeesküvés nyomaira bukkannak, mely az egész emberiségre veszélyt jelent.