A Star Wars VIII felrobbantotta a mozikat

Tömegek voltak kíváncsiak Star Wars - Az ébredő Erő folytatására, piszkosul nagyot kaszált a Disney.

A várakozásoknak megfelelően hatalmas volt az érdeklődés a Star Wars: Az utolsó Jedik iránt, mely minden idők második legerősebb mozis hétvégéjét produkálta. Az első helyet Az ébredő erő tartja 247,9 millióval. Rian Johnson filmjére csak a tengerentúlon 220 millió dollár értékben váltottak jegyet a mozizók, míg az összbevételek egyetlen hétvége után már meghaladják a 450 (!) milliót. A nézői visszajelzések igen pozitívak, de a kritikusok körében is sikert aratott az új SW mozi. A produkció 297 szemlézett cikket követően 93 százalékon áll a RottenTomatoes-on.

A dobogó második fokát a Blue Sky Studios animációs filmje, a hétvégén hazánkban is debütáló Ferdinánd szerezte meg, azonban a BSS stúdió eddigi leggyengébb nyitóhétvégéjével. A film mindössze 13,3 milliót produkált a kasszáknál, de világszerte azért tudott szépíteni, mivel az összbevételek tekintetében 110 millió felett hozott.

A harmadik helyen az immáron négy hete futó Pixar animáció, a közönség- és kritikuskedvenc Coco végzett, mely újabb 10 millióval gyarapította bevételeit, így már 450 milliónál jár világszerte.

További premierfilmek híján nem történt jelentős változás a top10-ben. Továbbra is erősen teljesít  Jacob TremblayJulia RobertsJoseph Gordon-Levitt és Owen Wilson filmje, Az igazi csoda, melyet az ötödik helyen alig lemaradva követ az Az Igazság Ligája. Beleszámítva, hogy mindkét film öt hete került a moziba, a DC nem fogja kitenni az ablakba az eredményeket. Az első tíz legmagasabb hétvégi bevételét produkáló film közé befért még a Megjött apuci 2, a Thor: Ragnarökés James Franco meglepetés sikerfilmje, a A katasztrófaművész

#10

76 Lady Bird  (2017)

(33) (16)

dráma | vígjáték

SkyShowtime

Christine „Lady Bird” McPherson teljesen olyan, mint az édesanyja, Marion, aki szeretettel teljes, makacs és egyben határozott is, és akivel állandóan nézetkülönbségeik... több»

$2,108,117    
#9

dráma | krimi | misztikus

HBO Max | Disney+ | Netflix | Telekom TVGO

Az Európát átszelő vonatút rejtélyes gyilkosság színterévé válik. Tizenhárom idegen reked összezárva a vonaton, s mindegyikük gyanúsított. Mindenkinek van múltja,... több»

$2,470,000    
#8

74 A katasztrófaművész  (2017)

(14) (13)

dráma | életrajzi | vígjáték

A katasztrófaművész Tommy Wiseau kultuszklasszikusa, A szoba forgatásába nyújt humoros, de kendőzetlen bepillantást. Ez az a produkció, melyet minden idők legjobb rossz... több»

$2,636,908    
#7

77 Thor: Ragnarök  (2017)

(62) (42)

akció | fantasy | kaland | sci-fi | vígjáték

Disney+

A Marvel Studios új filmjében Thort pörölyétől megfosztva bebörtönzik az univerzum túlsó felén. Az idővel versenyt futva próbál visszajutni Asgardba, és megállítani a... több»

$2,981,000    
#6

72 Megjött apuci 2  (2017)

(32) (4)

vígjáték

Brad (Will Ferrell) és Dusty (Mark Wahlberg) elérték a lehetetlent: barátok és apatársak lettek. Minden simán megy, amíg Dusty régi motoros, macsó faterja, Kurt (Mel Gibson) és... több»

$3,800,000    
#5

65 Az Igazság Ligája  (2017)

(41) (21)

akció | fantasy | kaland | sci-fi

HBO Max

Bruce Wayne tudja, hogy nem vonulhat vissza. A világnak szüksége van rá, és a hozzá hasonlókra, mert különben védtelen. Új szövetségese, Diane Prince segítségével csapatot... több»

$4,170,000    
#4

88 Az igazi csoda  (2017)

(40) (10)

családi | dráma

Egy új közösségbe bekerülni mindenkinek nagy kihívás – de van, akinek még annál is nagyobb. Auggie Pullman (Jacob Tremblay) jó fej, okos, kedves és már ötödikes, mégis most... több»

$5,400,000    
#3

90 Coco  (2017)

(53) (8)

animáció | családi | fantasy | kaland | misztikus | vígjáték | zenés

HBO Max | Disney+

A Coco történetének főhőse egy fiatal fiú, Miguel, aki annak ellenére, hogy családja több generációval ezelőtt rejtélyes okokból elhagyta a zenészi hivatás tradícióját,... több»

$10,025,000    
#2

82 Ferdinánd  (2017)

(23) (6)

animáció | családi | fantasy | kaland | vígjáték

Disney+

Mi dolga a világon egy bikának? Viadalokon való részvétel. És mire vágyik minden igazi bika? Természetesen arra, hogy végre a stadion közepén állhasson, a fűrészport... több»

$13,325,000    
#1

akció | fantasy | kaland | sci-fi

Disney+

A Star Wars: Az utolsó Jedikben a Skywalker saga folytatódik. Az ébredő Erő hősei a galaxis legendás alakjaival indulnak nagyívű kalandra, s közben nem csak az Erővel... több»

$220,047,000