Bár a Hobbs és Shaw a bevételi lista élén nyitott, a Universal nem lehet maradéktalanul elégedett a kezdéssel.
60,8 milliós hétvégi bevétellel nyitott a Hobbs és Shaw, melyet kimagaslóan sok, összesen 4253 vásznon mutattak be a tengerentúlon. A stúdió ennek ellenére óvatos becslésekkel várta a hétvégét, de ha mélyebben a számok mögé pillantunk, azt láthatjuk, hogy közel másfél évtizede nem kezdett ilyen gyengén egy Halálos iramban franchise-hoz tartozó film.
A Halálos iramban 8 2017-ben 98 millióval nyitott, ami közel 40 millióval több, mint amit a Jason Statham és Dwayne Johnson nevével fémjelzett akciófilm produkált. Ha pedig a franchise korábbi nyitóhétvégéit összevetjük a végleges bevétellel, úgy a befolyt összeg tekintetében a Hobbs és Shaw kb. 140 millióig juthat, amivel csak a hetedik lesz a széria eddigi kilenc filmjéből. A filmet a kritikusok vegyesen fogadták, ami 58 százalékos értékelést jelent a RottenTomatoes kritikaaggregátor portálon, azonban a nézői értékelés ugyanitt 90 százalékon áll! Ami a nemzetközi piacot illeti, a 120 milliós végösszeg a globális piacról elég erősnek számít.
A dobogó második fokát a Disney klasszikus adaptációja, Az oroszlánkirály szerezte meg 38,2 millióval, ami három héttel a premierjét követően is kimondottan impozáns összeg, különösen annak fényében, hogy a nézők világszerte már 1,19 milliárd dollár értékben váltottak jegyet a filmre.
Quentin Tarantinonak sem lehet oka a panaszra, a múlt héten a rendező legjobb premierhétvégéjét produkáló Volt egyszer egy Hollywood múlt heti premierje után ismét dobogós, ehhez ezúttal 20 millióra volt szüksége.
A Hobb és Shaw mellett egyetlen stúdió sem rukkolt elő országos premierfilmmel, így az elmúlt hetek alatt összerázódott mezőnyben kevés változás történt. A nyár nagy sikerfilmjei továbbra is hétről-hétre magabiztosan hozzák a számokat, a Pókember – Idegenben a negyedik, a Toy Story 4 az ötödik helyet szerezte meg, de továbbra is top10-es helyezett a közel három hónapja futó Aladdin.
A top10-es listát és a pontos összegeket idelent találjátok.
64 Annabelle 3 (2019)
(21) (10)
Ed és Lorraine Warren spirituális életútja során rengeteg ereklyét gyűjtött, mind a gonosszal van fertőzve. Ezek közül a legádázabb a hírhedt Annabelle baba. Véres... több»
Szereplők: Vera Farmiga, Patrick Wilson, Madison Iseman, Mckenna Grace, Steve Coulter
75 Aladdin (2019)
(37) (22)
családi | fantasy | kaland | musical | romantikus | vígjáték
Disney+
Aladdin egy tiszta szívű utcai suhanc Agrabah városából, aki arról álmodik, hogy egyszer kitörhet a nyomorból. Egy napon erre lehetősége is adódik, amikor a szultán gonosz... több»
Szereplők: Will Smith, Alan Tudyk, Naomi Scott, Frank Welker, Kamil Lemieszewski
66 Préda (2019)
(23) (3)
akció | dráma | horror | katasztrófafilm | thriller
TV-ben (Moziverzum, csütörtök 01:33)
Haley Kellert, Florida tehetséges úszóját a testvére, Beth figyelmezteti a közelgő veszélyre, a Wendy hurrikán ugyanis egyre nagyobb pusztítást végez az országban. A lány... több»
Szereplők: Kaya Scodelario, Barry Pepper, Colin McFarlane, Ross Anderson, Morfydd Clark
76 A búcsú (2019)
(7) (10)
Cinego
A kínai származású Billi New Yorkban töltötte gyermekkora nagy részét, ezért sokkal erősebben kötődik Amerikához, mint a továbbra is a kínai szokások szerint élő szülei. A... több»
71 Yesterday (2019)
(23) (5)
fantasy | musical | romantikus | vígjáték | zenés
Max
A film egy felvetésre keresi a választ: mi lenne, ha a Beatles egy szempillantás alatt kitörlődne az emberiség emlékezetéből és kultúrájából, és te lennél az egyetlen, aki... több»
Szereplők: Robert Carlyle, Kate McKinnon, James Corden, Lamorne Morris, Himesh Patel
84 Toy Story 4 (2019)
(24) (11)
73 Pókember – Idegenben (2019)
(35) (16)
Max
Pókember számára nincs megállás, úgy tűnik, hősünk sosem lazíthat. Miközben a falmászó többször bizonyította, hogy egymaga képes megszabadítani a világot az... több»
Szereplők: Tom Holland, Jake Gyllenhaal, Samuel L. Jackson, Jeff Bridges, Marisa Tomei
83 Volt egyszer egy Hollywood (2019)
(61) (40)
Max | TV-ben (HBO 3, csütörtök 01:33)
Nem könnyű az állástalan színészek élete a hatvanas évek végén. Hollywood kíméletlenül átalakult; új vezetők, korábban ismeretlen elvárások, s mindezek fejébe már a nők... több»
Szereplők: Leonardo DiCaprio, Al Pacino, Brad Pitt, Quentin Tarantino, Margot Robbie
73 Az oroszlánkirály (2019)
(30) (30)
animáció | családi | dráma | kaland | musical
Disney+
Az afrikai szavannák királyának, Mufasának fia születik, akinek az a sorsa, hogy átvegye apja helyét a trónon. Csakhogy a király testvére, a korábbi örökösnek számító Zordon... több»
Szereplők: Seth Rogen, Chiwetel Ejiofor, Donald Glover, James Earl Jones, Alfre Woodard
68 Halálos iramban: Hobbs és Shaw (2019)
(21) (10)
Luke Hobbs az amerikai Diplomata Biztonsági szolgálat főnöke, Deckard Shaw pedig egykori brit elit kommandós, és veszettül utálják egymást. Ám most mégis közösen kell... több»
Szereplők: Jason Statham, Dwayne Johnson, Ryan Reynolds, Helen Mirren, Idris Elba