Michael Keaton egy igazán népes családból küzdötte fel magát Hollywood élvonalába. Már gyerekként is ő volt a hét testvérből álló család középpontjában, igazi showmannek született, aki otthagyta az egyetemet is, és előbb fagylaltárusként, majd stand-upsoként dolgozott, volt technikus a tévében, de végül Los Angelesben kötött ki.
Los Angelesbe való költözése után hamar rámosolygott a szerencse Michael Keatonra, és pár kisebb szerep után már az ikonikus 2 Oscar-díjas Ron Howard Éjszakai szolgálat című filmjében játszott, melyet követően több alkalommal is együtt dolgozott a direktorral.
Ekkor még inkább humoristként tekintett rá Hollywood, és az igazi áttörést Tim Burton rendezése, a Beetlejuice - Kísértethistória hozta meg számára, melyet követően nem volt megállás a csúcsig. Előbb jött a Denevérember és annak folytatása, majd a kilencvenes években olyan sikerfilmek következtek, mint a Sok hűhó semmiért Kenneth Branagh rendezésében, a Közös többszörös és Quentin Tarantino kultfilmje, a Jackie Brown.
Az ezredfordulót követően kevesebb figyelmet kapott, és a korábbi nagy sikereit nem tudta megismételni, de továbbra is aktív maradt, de az igazán nagy visszatérés 2014-ig váratott magára.
Ekkor került a mozikba Alejandro González Iñárritu 4 Oscar-díjas filmje, a Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje), egy évvel később pedig egy újabb többszörös díjnyertes dráma, a Spotlight: Egy nyomozás részletei következett. Remekelt a 2016-os McDonald’s-filmben, Az alapítóban és ő volt Pókember nemezise a Hazatérésben is. Most pedig világszerte milliók várják, hogy a DC Flash című filmjében újra magára öltse Batman jelmezét.
Bár számos különböző műfajú filmben bizonyított, a nagy díjak eddig elkerülték, és Oscarra is csak egyetlen alkalommal jelölték a Birdmanben nyújtott alakításáért.
Köszöntsük most a 71 éves színészt 10 legjobb, felejthetetlen filmjével, galériánkban pedig egy átfogó képes összeállítást is készítettünk a pályafutásáról.
68 Mint a kámfor (1998)
(8) (9)
dráma | krimi | romantikus | thriller | vígjáték
TV-ben (AMC, csütörtök 01:33)
A zseniális bűnöző ismertetőjegye, hogy sosem kapják el. Ez nem áll Jack Foley bankrablóra, akit már háromszor is lecsuktak. Esze ágában sincs azonban letölteni büntetését,... több»
Szereplők: Samuel L. Jackson, George Clooney, Jennifer Lopez, Michael Keaton, Don Cheadle
72 Éjszakai szolgálat (1982)
(2) (4)
Charles ugyan felsőfokú végzettséggel rendelkezik, mégis úgy érzi, hogy a hullaházban vállalt munkájában találja meg a nyugalmat. Ez a nyugalom azonban nem tart sokáig, hiszen... több»
Szereplők: Kevin Costner, Michael Keaton, Henry Winkler, Shelley Long, Shannen Doherty
77 Pókember: Hazatérés (2017)
(42) (32)
HBO Max
Kamaszodni eleve nem könnyű, és Peter nem arról híres, hogy feltalálja magát. Nagyon vicces srác, mégsem tartozik a nagymenők közé. Nappal. Éjszaka azonban övé a nagyváros,... több»
Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Gwyneth Paltrow, Jennifer Connelly, Marisa Tomei
76 Beetlejuice - Kísértethistória (1988)
(15) (6)
HBO Max
Adam (Alec Baldwin) és Barbara Maitland (Geena Davis) egy kedves és nyugalmas pár, akik halálos autóbalesetüket követően végre szeretnének örök nyugalomra lelni vidéki... több»
Szereplők: Michael Keaton, Winona Ryder, Alec Baldwin, Geena Davis, Sylvia Sidney
83 Jackie Brown (1997)
(23) (17)
Ordell, a fegyverkereskedő úgy dönt, befejezi illegális ügyleteit, és nyugdíjba vonul, hogy kiélvezze a vagyonát. Egy utaskísérőt, Jackie Brownt bízza meg, hogy csempéssze haza... több»
Szereplők: Pam Grier, Robert De Niro, Quentin Tarantino, Samuel L. Jackson, Michael Keaton
82 Denevérember (1989)
(28) (40)
Bruce Wayne kettős életet él. Nappal egy milliomos playboy szerepét játssza, éjszaka pedig a bűntől szennyezett Gotham igazságosztó lovagja. A Denevérember kilétére mindenki... több»
Szereplők: Jack Nicholson, Michael Keaton, Kim Basinger, Jack Palance, Billy Dee Williams
87 A chicagói 7-ek tárgyalása (2020)
(8) (7)
dráma | thriller | történelmi
Netflix
Hét ember története, akiket különböző vádakkal állítottak bíróság elé az 1968-as chicagói Demokrata Párti konvenciót övező tüntetéssorozat kapcsán. Az... több»
Szereplők: Joseph Gordon-Levitt, Eddie Redmayne, Michael Keaton, Sacha Baron Cohen, Frank Langella
84 Spotlight: Egy nyomozás részletei (2015)
(67) (4)
Netflix
A Boston Globe új főszerkesztőt kap, aki azonnal mozgósítani kezdi a lap újságíróit. Feladatul tűzi ki a firkászoknak, hogy derítsenek fel egy korábbi esetet, mely során... több»
Szereplők: Mark Ruffalo, Rachel McAdams, Michael Keaton, Stanley Tucci, Liev Schreiber
83 Sok hűhó semmiért (1993)
(10) (4)
dráma | romantikus | vígjáték
A napsütötte Dél-Itáliában, míg szünetelnek a csaták, lángra lobbannak a szívek. Don Pedro, Aragónia hercege és csapata megjött a csatából, hogy Leonato vidéki kúriáján... több»
Szereplők: Denzel Washington, Keanu Reeves, Emma Thompson, Kate Beckinsale, Michael Keaton
82 Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje) (2014)
(138) (32)
Riggan Thomson (Michael Keaton) hajdanában nagy hírnévnek örvendett a The Birdman filmekben nyújtott alakításának köszönhetően. A stúdió a franchise negyedik részét tervezi,... több»
Szereplők: Emma Stone, Edward Norton, Zach Galifianakis, Michael Keaton, Naomi Watts