
A végéig szerintem egész jó a film...a végéig. Nekem jobban tetszett volna a film, ha a végét nem is látom. Vagy maradtam volna kétségek között, vagy megpróbálom én kitalálni a végét. Csak azért 3 csillag, mert a végén kívül a többi mind hangulatában, mind az érdeklődés fenntartásában teljesen ok.
A látvány és az alapsztori, maga a felvezetés a helyszín tetszett. Néhol szemet kápráztatóak voltak a felvételek, de maga az "ok" amiért csinálta az úriember az nálam eléggé lehúzza a filmet.
Összességében tetszett. Feszült, izgalmas, gondolkodásra késztető film. Nem értek egyet azokkal, akik az apa indokán vannak felháborodva, hiszen pontosan el volt mondva, hogy mit és miért csinált. Sajnos a csattanó már jóval a befejezés előtt kitalál... Több
Igazán látványos film, a története is egész jól indul, de aztán átmegy a misztikus fantasy világába, aminek „élvezetét” el szoktam kerülni. Ez az irányváltás volt az egyik bajom, a másik pedig a film valóságos tengeri kígyós hossza. Nem számoltam, de... Több
A történetből többet is ki lehetett volna hozni. Sajnos ez nem egy erős triller, csalódást okozott, mivel az előzetesek nagyon jó fényben tűntették fel. Izgalmasnak nem mondható majdnemhogy egy síkú és kezdetleges. A potenciál benne volt és lehetett ... Több
Verbinski leggyengébb filmje. Egy két durvább jelenettől(fogfúrás, angolna beöntés) meg Gore egyéni húzásaitól eltekintve valami borzalmas. És ez a forgatókönyv sara. Ez a film bőven belefért volna másfél órába, ehelyett kapunk végtelen üresjáratokat... Több
Kellenek az ilyen témájú, hangulatú filmek is a moziba. Nem egy sablon sztori és a végkifejlett nekem se tetszett, de összességében nem egy rossz film.
Nagyon érdekes és izgalmas volt az alaptörténet is. Látványos film. Mondanivaló ugyan nincs de érdekes ahogy a régi legendákat elegyítették. Izgalmas és egyben beteg is volt sokszor a film, de ettől tartotta fel végig a feszültségkeltéssel a figyelm... Több
Borzalmasan vontatott és lassú film. Horrornak nem nevezném, nem volt ijesztő. Sajnáltam rá az időt, örülök ,hogy nem moziba láttam.
Nagyon izgalmas felvételek vannak a filmben, különlegesek a tájak, akár természetfilm jelenetei is lehetnének. A történet pár helyen sántít, de én kedveltem.
Vártam a nagy durranást a végén, de elég gyengécske befejezést kaptunk. Helyenként kicsit zavaros történet, nem túl kidolgozott szálak.
A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!
Lassan és higgadtan vezeti a nézőt egyre mélyebbre egy izgalmas műfaji kavalkádba, krimithriller, testhorror és még néhány sci-fi-elem is előkerül, hogy aztán egy groteszk és összecsapott befejezéssel teljesen kizökkentse. Dane DeHaan kissé hiteltele... Több
A film SZUPER. Őszintén bevallom, kb 3szor én ennek a filmnek nekifutottam, de valahogy soha nem bírt igazán lekötni, túlzásnak éreztem és lassúnak. Most adtam még egy esélyt neki és rá kellett jönnöm, hogy csoda szép a rendezés , csodálatos képi világ, a lassúság pont azért kell , hogy ki tudjuk ezt élvezni, a színészek hitelesek, a sztori pedig elég beteg ami érdekessé teszi ezt a 2 és fél órás filmet. Szóval ki kell várni azt a hangulatot amiben üt a film :)