Anyám és más futóbolondok a családból

Második alkalommal néztem meg, és most is nagy hatással volt rám. Egy család életét követi végig a huszadik századon. Korabeli háborús felvételekkel igazán élővé vált a film. Szépen sikerült.

Sokkal jobb film is lehetett volna, mivel nem lett így nem is tudok semmi jót mondani rá. Nagy elvárásokat támasztottam a filmmel szemben lehet ez is az egyik buktatója a dolognak.

Talán inkább egy fényképalbum. Évszázadnyi emlékezet. Érdekes keverése az archív felvételeknek és a filmnek. A montázsokon – direkt – látható, hogy a szereplő nincsen ott, de a karaktere ott volt. Legelőször a Vígszínház egy régebbi darabja, az Össztánc ugrott be a filmről. Ahogyan a Vígszínház oldalán írják: „Korok változnak, évtizedek sűrűsödnek be a színpadon; és a táncterem zárt világába minduntalan betör a történelem.” Fekete Ibolya mozijában persze nem az ország, hanem egy család életét követhetjük a történelmen és a família erős asszonyának költözködésein keresztül. 92 éve alatt huszonhétszer költözött. Akkor és oda, amikor és ahová a sors vagy a helyzet kergette. Mint cseppben a tenger, úgy látható az életeken keresztül a magyar történelem. Remek színészek, erős alakítások. Érdekes rendezés, és nagyszerű fényképezés. Megható, felkavaró és elgondolkodtató dráma. Ajánlom!

Láttam már jobb családi/történelmi áttekintést Magyarország elmúlt századáról, egyet említek, a Napfény ízét, az a film sokkal tartalmasabb. Ez az események humoros oldalára próbál koncentrálni, de a humor egyáltalában nem jellemző a megidézett évtiz... Többedek magyar történelmére. A színészi játék sem annyira kiemelkedő, Ónodi Esztert pedig nehezen tudom elviselni. Az archív filmbejátszások jók, a legszellemesebben megoldott animáció pedig a trianoni határok kialakulásának jelenetsora. A szenilis nagymamát játszó lengyel öregasszony helyett találhattak volna magyart is.