Egykutya

A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!

A történet középpontjában négy egykori kollégiumi barát – három nő és egy férfi – áll, akik évek után újra találkoznak, hogy együtt töltsenek egy estét. A házigazda, Patika (Döbrösi Laura) meghívja Nórát (Bakonyi Alexa), Vicát (Tenki Dalma) és Hondát... Teljes kritika

Nagyon erős a hangulata, amit a négy karakter közti dinamika generál, egyszerre fájdalmas, vicces, sokszor kíméletlenül őszinte. A dialógusok élesek, a fordulat nem fullad klisébe, sőt sokszor meglep, hogy Deák Kristóf mennyire jól tartja a feszültsé... Többget egy ilyen “egy térben” felállással. Ha valami komolyabb filmélményt akarsz, de közben nem szeretnéd hogy túl szürreálissá váljon, ez tökéletes.

Olvastam a filmről egy cikket, hogy az év magyar vígjátéka. Ezt elég erős kijelentésnek tartom. Milyen lesz akkor a többi? A történet eléggé lagymatag, a szereposztás nem lenne rossz, de nem tudott magával ragadni a film. Néhány elmosolyodáson kívül ... Többtöbbet nem váltott ki belőlem. Sokszor kicsit fárasztóak és unalmasak voltak a párbeszédek. A zömében zárt térben játszódó történet eléggé összenyomta a sztorit. A legvégén a csattanó azért tetszett. Deák Kristóftól eddig minden bejött, ezt most nekem kevésbé.

Az Egykutya számomra tipikus példája annak, amikor egy film túlságosan akar művészi lenni, de közben teljesen elveszíti a nézőt. Az egész alkotás olyan, mintha egy hosszan elnyújtott kamaradarabot néznénk, amit valaki véletlenül bekapcsolt a tévében éjfél után. Egy maroknyi ember beszélget egy szobában, látszólag fontos dolgokról, de valójában semmi új vagy érdekes nem hangzik el. Az érzelmi mélység helyett csak ürességet és feszengést éreztem, mintha egyik szereplő sem tudná, mit akar mondani. A film vizuálisan is sivár, semmi dinamika, semmi szín, semmi, ami életet vinne bele. Mintha direkt az lenne a cél, hogy a néző is ugyanannyira kimerüljön, mint a karakterek. És ez a legnagyobb baj, hogy nem gondolkodásra késztet, hanem egyszerűen elszívja az energiát. A magyar filmeknek szükségük lenne lendületre, humorra, egy kis fényre, nem pedig ilyen lehangoló, zárt világokra, ahol a párbeszédek sehová sem vezetnek. Értem, hogy az alkotók valami őszintét akartak mondani az emberi kapcsolatokról, de ez most félrement. Az Egykutya nem mély, csak fárasztó és az ember a végére nem meghatódik, hanem fellélegzik, hogy végre vége lett. Egyvalami tetszett benne: Honda (Tóth Károly), aki a sajnos elhunyt Babicsek Bernátot juttatta az eszembe egész végig.

A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!

Az Egykutya számomra hatalmas csalódás volt. Deák Kristóf neve miatt valami friss, eredeti, érzelmileg megfogó magyar filmet vártam, ehelyett kaptam másfél órányi lehangoló, vontatott beszélgetést, ami inkább érződött színházi próbának, mint valódi mozifilmnek. Az egész történet egy lakásban játszódik, ahol néhány ember beszélget, de sajnos sem a dialógusok, sem a karakterek nem tudtak annyira érdekelni, hogy lekössék a figyelmemet. A film hangulata végig nyomasztó, és nem az a jó értelemben vett drámai feszültség, hanem az a fajta, amitől az ember csak azt érzi, hogy bárcsak vége lenne már. Tisztelem, hogy próbált mély témákat boncolgatni , a múlt, barátság, megbánás, kiüresedett életek, de ez a kivitelezés egyszerűen nem működött. A magyar társadalom szerintem most pont nem ilyen depresszív filmekre vágyik, annyi gond és feszültség van amúgy is a mindennapokban, hogy a mozi inkább menedék kéne legyen, nem pedig újabb lelki teher. Hiányzik belőle minden könnyedség, humor vagy valódi érzelmi csúcspont. Őszintén, jobb lenne, ha a magyar filmesek inkább visszatérnének a vígjátékhoz vagy az élettel teli történetekhez, mert az Egykutya túl komor, túl statikus, és sajnos végtelenül unalmas film lett.

Sajnos nem tudok egyetérteni a sajtóban megjelent kritikákkal: ez egy gyenge film. A szereplők személyisége, problémáik végtelenül klisések: találkozik a zárkózott, a naiv, a cinikus és a materialista. A cinikus karakter sztárfestőként való bemutatása például szintén nagyon fantáziátlan. A film nagy fordulata egy hatalmas közhely. A szereplők pedig hiteltelenül reagálnak rá. A párbeszédek végig életszerűtlenek, mesterkéltek, kiszámítottak. A film nagy kérdése, hogy miért éljünk, egy végtelenül steril kontextusban jelenik meg. Az emberek ezt a kérdést nem ilyen laboratóriumi formában szokták feltenni. Aki ezt írta, az sejtésem szerint nagyon kevés élettapasztalattal rendelkezik. Hajdu Szabolcs kamaradrámái már inkább közelítenek a külvilághoz...

Deák Kristóf legújabb rendezése tipikusan az a film, amitől egyszerre szorul el az ember szíve és fájlalja az oldalát a nevetéstől. Egyszerű a történet, viszont a karakterek hihetetlenül mélyek tudnak lenni, talán épp ez is lenne a lényeg: mindegyikü... Többk másképp viszonyul az élethez, egyikük szkeptikus és csalódott, a másik sikeres, de magányos, a harmadiknak fontos a közösség, a negyedik pedig a múlt terheivel küszködik. Nem mondom, hogy tökéletes, de ami nálam teljesen betalált, azok a remekül megírt dialógusok és a hangulatos képi világa az egésznek. Rendkívül őszinte filmes alkotás, nekem történetesen ez a műve tetszik eddig a legjobban a rendezőnek.

Az első kb. 45 perc nagyon vicces, pörgős, izgalmas! Utána a "bejelentés" ütős, és szerintem nagyon leviszi a filmet. Onnantól vannak még jó poénok, de az alpári, trágár szövegek nagyon szánalmasak, szekunder szégyenérzet beindul. Sajnos az alkotók m... Többég mindig azt hiszik, hogy akkor jó a szöveg, ha minél alpáribb. Ebből ki kellene már nőni. Jól összerakott film, tetszett a képi megjelenítés. Jók a világításnál a be nem tartott szabályok. Az effekt sávon valami egyszer elcsúszhatott, mert a vihar/eső hangja bal oldalról jött, tudván a képek alapján, hogy az ablak a jobb oldalon van.

Vegyes érzéseim vannak a filmmel kapcsolatban, a témafelvetés és a mondanivaló tetszett, de a karaktereket és a párbeszédeket túl direktnek találtam.

A filmről semmit sem fogok írni, mert erre kértek az alkotók a filmben. A főszereplő, Döbrösi Laura, valami rendkívülit alakít ebben a filmben; talán az ő karaktere volt az egyik legnehezebb. A másik három szereplőt is vétek lenne nem megdicsérni, ők is fantasztikusak voltak. Ilyenkor látszik, hogy a párbeszéd és a színészek bármit elvisznek a hátukon. Nagyon jó poénok vannak a filmben, és a dráma is egyre erősödik benne egészen a film utolsó percéig.

Annyira idegesítettek a kusza trailerek, hogy majdnem kihagytam. Nagy hiba lett volna! Be kell ismernem, tényleg nem véletlen, hogy nem árulnak el a sztoriról szinte semmit... én sem fogok. Persze nem tökéletes film, és nem is mindenkinek fog tetszeni, de kit érdekel! Akit elkap, azt nagyon el fogja találni, és tényleg egy élmény. Rég láttam ilyen megilletődött arcokat szembejönni a mozi végén.

Nemrég megnéztem az Egykutya c. filmet és összességében tetszett. Egyszerre volt vicces és komoly, ami miatt végig lekötött. A történet nagyon emberi, tele olyan helyzetekkel, amiket akár a való életben is láthatnánk. A szereplők jól játszanak, főleg Bakonyi Alexa, aki nagyon hiteles volt a főszerepben. Tetszett, hogy a film nem próbál túl sokat, inkább egyszerűen mutatja be, hogyan viselkednek az emberek, amikor betelik a pohár. A film tempója kicsit lassú volt néha, de ez nem zavart, mert minden jelenetnek megvolt a maga hangulata. A zene és a képek is jól passzoltak a történethez, és segítettek átélni a feszültebb pillanatokat. Szerintem az Egykutya egy olyan film, amit érdemes megnézni, mert őszinte és elgondolkodtató, de közben teljesen hétköznapi is.

Szerintem az Egykutya az a fajta film, ami még úgy is hat, hogy tudod, mire számítasz, de akkor is betalál. Jó, hogy nem próbál mindent megmagyarázni, hogy hagy kérdéseket maga után. A színészek nagyon odateszik magukat, főleg Döbrösi Laura és Bakonyi Alexa, nagyon hitelesek a karaktereik.

Nekem vegyes érzéseim vannak. Imádom, hogy a film mer nagyot kérdezni: milyenek vagyunk rég nem látott barátokkal, mit tűrünk el, mit takargatunk, mit jelent szembe nézni a múlttal. Viszont időnként úgy jött, mintha túlságosan direkt lenne, nincs elé... Többg finom utalás, és az előadás színházi gyökerei annyira benne vannak, hogy nem sikerült teljesen “lefölözni” a darabosságot.