Egy erdőszéli családi ház mellett játszanak az ikrek, mikor anyjuk hazatér egy plasztikai műtét után, teljesen bekötözött arccal. A gyerekek alig ismerik meg, és egyre nő bennük a gyanú, hogy nem is az igazi anyjuk tért vissza.
(dulkap)
Egy erdőszéli családi ház mellett játszanak az ikrek, mikor anyjuk hazatér egy plasztikai műtét után, teljesen bekötözött arccal. A gyerekek alig ismerik meg, és egyre nő bennük a gyanú, hogy nem is az igazi anyjuk tért vissza.
(dulkap)A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!
Az a film, amelyik csak az utolsó fél órában dobja fel az egész produkciót, az nem egy jó film. Sajnos itt is ez történt. Nekem unalmas volt, iszonyat kevés a párbeszéd, így nagyon keveset lehet tudni a háttértörténetről, pl. azt sem tudjuk meg, hogy konkrétan milyen balesetre építkezik a film. A végén összeáll, hogy az anya miért viselkedett úgy, ahogy, bár a meztelenül az erdőbe rohanást nem igazán értem, talán ő is bekattant a kisfia elvesztése miatt. Egy erős közepes nálam, a csavar, illetve a gyerekek színészi játéka miatt.
Felkavaró, ijesztő, izgalmas film. Nekem nagyon tetszik a kopárság és a csend, a minimalizmus és a luxus, amely közepén szépen kicsírázik a tragédia.
Alacsony költségvetésű film. A történet 90 %-a egy házban játszódik és mindössze 3 szereplős. A kezdeti zavarosság az ikrek körül hamar kezd kitisztulni, ha egy kicsit is figyel a néző. Helyenként eléggé felkavaró, a nyugalom megzavarására alkalmas j... Több
Mintha egy Ulrich Seidl által rendezett filmet láttam volna. Ezt nem tudva néztem meg, pedig erős elhatározásom, hogy többet ettől az osztráktól nem nézek meg semmit. Kimondottan kamaradarab, egy ikerpárral (Lukas és Elias) valamint a majdnem végig egy kozmetikai műtét utáni bekötözött arcú nővel. Minimális dialógus, az ikrek folyton jelentőségteljes pillantásokat váltanak egymással (mindenki azt gondoljon, amit akar), a nő pedig mint egy kápó viselkedik a gyerekekkel. Steril berendezésű luxusvilla a semmi közepén, nagyon halvány utalás van arra, hogy halálos autóbaleset történt, amelyben az apa meghalt. Nagy előny, hogy nincs tele jumpscare jelenetekkel, viszont sok undorító, gyomorforgató mozzanat van helyette. Megnézését nem kifejezetten barátaimnak, vagyis türelmes, mindenre elszánt filmkedvelőknek ajánlom.
A film összbevétele 2 193 474 dollár volt (imdb.com).
Az alkotás operatőrét, Martin Gschlacht-ot választotta az Európai Filmakadémia bizottsága a legjobb operatőrnek 2015-ben.