Megismerkedhetünk a szuperhős eredetével, aki olyannyira elkötelezte magát a béketeremtés mellett, hogy az erőszaktól sem riad vissza. Újra találkozhatunk Békeharcossal és mehtudhatjuk, ki ő pontosan, hála James Gunn írásának és rendezésének ebben a nyolcrészes sorozatban. Több híres színésszel is találkozhatunk majd a produkcióban, ami 2022-ben debütál az HBO Maxon.
Rendező: Brad Anderson, James Gunn
Szereplők: Jason Momoa, Viola Davis, Nicholas Hoult, John Cena, Nathan Fillion
/ Sorozat / dokumentum
A karbantartók munkája sosem volt ennél izgalmasabb. Az egyik csapat egy kaliforniai felvonón dolgozik, a másik Montrealban javítja a metrót.
Rendező: Randy Frykas, Ryszard Hunka
Szereplők: Kevon Cronin, Randy Frykas, Jamie Brown, Ryszard Hunka, Jeff Peeler
/ Sorozat / dokumentum
A dokumentumfilm-sorozatban megismerkedhetünk a számtalan módszerrel, ahogyan az állatvilág és a természet a színeket hasznosítja.
Rendező: Sally Thomson, Nick Green
Szereplők: David Attenborough, Joerg Wiedenmann
Egy fiatal sztár felhasználja egy 90-es évekből ismert lánybanda zenéjét egyik számában, amivel lehetőséget ad a csapatnak, akik annak idején csak ezzel az egy dallal futottak be, hogy újra a slágerlistákra kerüljenek.
Rendező: Kim Gatewood, Katherine Cunningham-Eves
Szereplők: Jimmy Fallon, Neil Flynn, Stephen Colbert, Talia Balsam, Tina Fey
/ Sorozat / akció | dráma | háborús | kaland | romantikus | történelmi
A Vikingek című, nagy sikerű sorozat folytatása, ami 100 évvel később játszódik. Nyomon követhetjük Leif Erikson, Freydis, Harald Hardrada és Hódító Vilmos, Normandia királyának kalandozásait.
Rendező: Niels Arden Oplev, Steve Saint Leger
Szereplők: David Oakes, Annabelle Mandeng, Mark Huberman, Pollyanna McIntosh, Jóhannes Haukur Jóhannesson
/ Sorozat
Majdnem 30 évvel azután, hogy a The Real World valóságshow-ban szerepeltek, a "hét idegen" visszaköltözik a New Yorki-i lakásba, ahol minden elkezdődött. A nézők újra találkozhatnak a sorozat első évadának szereplőivel, és ismét szemtanúi lehetnek, mi történik, ha már nem illedelmesek egymással, és felüti rút fejét a valóság.
Szereplők: Scott Wolf, Daniel Sassa, Tami Roman, Heather B., Rebecca Blasband
/ Sorozat / dráma | történelmi
Märtha hercegnő története, aki a második világháború tragikus történései közepette a hazájáért és a házasságáért is harcolt.
Rendező: Alexander Eik, Janic Heen
Szereplők: Kyle MacLachlan, Sofia Helin, Tobias Santelmann, Jon Ranes, Søren Pilmark
/ Sorozat / vígjáték
Három felnőtt testvér története, akik rádöbbennek, mennyire más anyagi helyzetben élnek, mint a többiek.
Rendező: Peter Atencio
Szereplők: Topher Grace, Karla Souza, Lidia Porto, Sasheer Zamata, Jimmy Tatro
Egy félreeső szigeten egy közösség csodaszerű eseményeket és ijesztő ómeneket tapasztal, miután egy karizmatikus, titokzatos fiatal pap érkezik a településre.
Rendező: Mike Flanagan
Szereplők: Zach Gilford, Henry Thomas, Rahul Kohli, Hamish Linklater, Michael Trucco
A sorozat kilenc stresszes életű városlakót követ nyomon, akik egy wellness-központban szeretnének kikapcsolni, és megtalálni az utat egy jobb élethez. Viszont ennek a kilenc idegennek fogalma sincs arról, mi van készülőben.
Szereplők: Nicole Kidman, Melissa McCarthy, Michael Shannon, Samara Weaving, Luke Evans
A társadalomtól elvonultan élő volt CIA-tiszt menekülni kényszerül, amikor rájön hogy, meg akarják ölni.
Rendező: Steve Boyum, Jason Ensler
Szereplők: Jeff Bridges, John Lithgow, Amy Brenneman, Jessica Harper, Joel Grey
Amikor egy szombat délutáni kirándulás az édesanyjával a bevásárlóközpontban hirtelen erőszakba torkollik, egy sodródó fiatal nő elképzelése anyjáról örökre megváltozik.
Rendező: Minkie Spiro
Szereplők: Toni Collette, Terry O'Quinn, Jessica Barden, David Wenham, Jacob Scipio
Egy pusztító influenzajárványt követően egy csapat túlélő megpróbálja újraépíteni a civilizációt és egy új világot teremteni, miközben ragaszkodnak ahhoz, amit elveszítettek.
Rendező: Jeremy Podeswa, Helen Shaver
Szereplők: Gael García Bernal, Mackenzie Davis, David Cross, Himesh Patel, Maddy Martin
Egy olyan világban, ahol létezik a mágia, csak néhányan képesek használni. Moiraine öt fiatal férfival és nővel találkozik, ami egy veszélyes, egész világra szóló kalandot indít útjának. Robert Jordan könyvei alapján.
Szereplők: Rosamund Pike, Hayley Mills, Olivia Williams, Fares Fares, Sophie Okonedo
/ Sorozat / dokumentum
Roy Peretz, Liel és Eytan az alkudozás mesterei. Afrikai zálogházukban megállás nélkül gyakorolják a mesterséget, hogy a legjobb ajánlatokat kapják Dél-Afrika műremekeire.
Rendező: Ed Worster
Szereplők: Irene Bower, Solly Mabasa, Baruch Peretz
/ Sorozat / dráma
Kilenc nő története, akik nem egyidősek, ugyanabban az épületben élnek Párizsban, de nem feltétlenül ismerik egymást.
Rendező: Emma de Caunes
Szereplők: François Berléand, Marie Bunel, Philippe Katerine, Sarah Suco, Aïssa Maïga
Miután a Sárkánylovag belefutott egy sárkányba és a hercegnőbe, aki saját küldetésen vesz részt, olyan eseményekbe bonyolódik, amelyeknél súlyosabbat el sem tudott volna képzelni.
Szereplők: Robert Englund, Tony Todd, Dwight Schultz, Dee Bradley Baker, Doug Bradley
/ Sorozat / dokumentum
Megismerhetjük Esztergom, Magyarország volt fővárosa páratlan történelmét és sokrétű műemlékeit.
Rendező: Imre Ildikó
/ Sorozat / dokumentum
A dokumentumfilm-sorozat betekintést enged a kulisszák mögé. Megtudhatjuk, hogyan forgatták a Marvel univerzum legnagyobb filmjeit, sorozatait. Az első rész a Wandavision sorozattal foglalkozik.
Rendező: Jac Schaeffer
Szereplők: Paul Bettany, Elizabeth Olsen, Randall Park, Kat Dennings
/ Sorozat / dokumentum | dráma | kaland
A Karib-tenger valódi kalózai a világ kincseit fosztogatják, és meglepően működőképes társadalmat tartanak fenn.
Szereplők: Derek Jacobi, Robert Ryan, Kevin Howarth, Derek Gibbons, James Oliver Wheatley
/ Sorozat
Tíz profi kutyafodrász vesz részt egy versenyen, ahol kedvenceiket kell átalakítaniuk a feladatoknak megfelelően. A nyertes 100 000 dollárt vihet haza.
Szereplők: Rebel Wilson, Bill Dixon, Charlotte Freeman-Hall, James Connelly, Cat Raven
/ Sorozat / animáció
Egy alternatív történelemben, Japánban játszódó sorozat. 1931-ben, a Meiji korszak 64. évében járunk. A Tokugawa sógunátus sosem tűnt el, és Meigi császár nem kapta vissza a hatalmat. Megismerhetjük a Nue csapatot, akik a sógunátus nevében dolgozó kivégző osztag. Az ország felfedezett egy új energiaforrást, aminek köszönhetően az Edo korszak és a modern technológia keveredik egymással.
Rendező: Susumu Kudo
Szereplők: Ayasa Itô, Chikahiro Kobayashi, Suzuko Mimori
/ Sorozat / dokumentum
Megismerkedhetünk Európa legészakibb országainak gyönyörű tájaival, az ott élők kultúrájával és természetközeliségével. A végtelen vadon és jégmezők az eddig látott leglélegzetelállítóbb felvételeken tárulnak elénk.
Rendező: Xavier Lefebvre
Szereplők: Marc Arnaud
/ Sorozat / dokumentum
Namíbia érintetlen tájait követhetjük figyelemmel a vadászkalandok közben.
/ Sorozat / vígjáték
Bill Burr a műsorvezetője a műsornak, melyben humoristák jönnek-mennek.
Rendező: Steven Feinartz
Szereplők: Bill Burr, Rosebud Baker, Chase Bernstein, Brenton Biddlecombe, Mark Ellis
Monica négy hónap kóma után felébred, és semmire sem emlékszik az elmúlt évekből. Férje és szeretője időközben titokzatos körülmények között meghaltak. Stefano, Marco testvére segít neki összerakni a múlt kirakósait.
Rendező: Michele Soavi
Szereplők: Vittoria Puccini, Flavio Parenti, Stefania Rocca, Carmine Buschini, Camilla Semino Favro
A sorozat Rohan Kishibe alakját mutatja be, aki egy híres manga-rajzoló, és több realizmust szeretne adni munkáihoz. Ezért világkörüli útra indul, hogy az emberek életéből inspirálódjon. Ehhez különleges képességét használja, amivel képes olvasni mások gondolataiban, és átírni a személyiségüket, illetve viselkedésüket.
Rendező: Kazutaka Watanabe
Szereplők: Issei Takahashi, Marie Iitoyo, Mirai Moriyama, Tomoya Nakamura, Fuga Shibazaki
/ Sorozat / dokumentum
Jamie Oliver mentora, Gennaro Contaldo és jó barátja, Antonio Carluccio híres szakácsok, akik több mint 40 év után visszatérnek hazájukba, Olaszországba, hogy feltérképezzék, hogyan és miként változott a kultúra és a gasztronómia.
Szereplők: Antonio Carluccio, Gennaro Contaldo, Andy Boag, Andy Hoare, Neil Whippey
/ Sorozat / dokumentum
Mike Brewer és Ed China visszaemlékeznek az öt legjobb autófelújításukra és eladásukra. Felkeresik a járgányokat új gazdáiknál, hogy megnézzék, hogy megy a soruk.
Háromkörös, három felvonásos akadálypálya-verseny sok stratégiával és döntéssel, hogy a versenyzők állóképessége minél gyorsabban elfogyjon.
Rendező: Chris Stott, J. Rupert Thompson
Szereplők: John Cena, Camille Kostek, Nicole Byer, Lee Dawn Hershey, Pamela Price
Egy gyors törlet és egy DNS-teszt, hogy megtaláld genetikailag tökéletes párodat. Tíz évvel azután, hogy a tudósok azonosítottak egy gént, amit csak egy emberrel osztunk meg a világon, milliók teszteltették magukat, hogy megtalálják a tökéletes szerelmet. Most öt másik ember is találkozik a párjával. De még a lelki társak is hordoznak titkokat, amelyek sokkolóak és halálosak is.
Rendező: Jeremy Lovering, Catherine Morshead
Szereplők: Stephen Campbell Moore, Simone Kirby, Zoe Tapper, Dimitri Leonidas, Lois Chimimba
/ Sorozat / romantikus | vígjáték
A szerelem keserédes a fiúnak, aki beleszeret szomszédjába és gyerekkori barátjába. A lassan felnőtté cseperedő fiatalok barátsága örökre megváltozik.
Rendező: Seo Min-jung
Szereplők: Joo Yeon So, Kim Yo-han, Hoi-Hyeon Yeo, Hye-Jo Cho, Jung Jin-Hwan
/ Sorozat / dokumentum | krimi
A dokumentumfilm családi felvételek, bírósági iratok, rendőrségi bizonyítékok és sosem hallott hangfelvételek segítségével mutatja be a vádakat Woody Allen ellen, akit szexuális bántalmazásért jelentett fel a lánya, Dylan. Ezt követően megismerkedhetünk azzal a bírósági üggyel is, amit a gyermekek elhelyezését illetően folytattak, illetve Mia Farrow fogadott lánya, Soon-Yi és Woody Allen kapcsolatába is betekintést nyerhetünk. Mindezekkel együtt pedig szembesülünk a traumákkal, melyeket az ezt követő években a család elszenvedett.
Rendező: Kirby Dick, Amy Ziering
Szereplők: Mia Farrow, Ronan Farrow, Dylan O'Sullivan Farrow
Egy konzervatív közösségben egy csapat középiskolás felfedezi saját szexualitását. Ez próbára teszi meggyőződésüket az erkölccsel, élettel, szerelemmel és családdal kapcsolatban.
Rendező: Daniel Barnz, Channing Godfrey Peoples
Szereplők: Martha Plimpton, Justice Smith, Sam Trammell, Patricia De Leon, Nathan Stewart-Jarrett
/ Sorozat / életrajzi
Megismerkedhetünk Kurtág György, világhírű zeneszerző, zongorista és tanár életével, gyermek- és felnőttkorával és az életúttal, ami a zene szeretetével volt kikövezve.
Rendező: Domokos Moldován
/ Sorozat / valóságshow
Sokszor hallottuk már a kijelentést, miszerint az esküvő költségein akár egy házat is vehetne az ifjú pár. De vajon megálltunk-e valaha, és elgondolkodtunk rajta?
Egy feltörekvő, fiatal country énekes megtalálja a bandát, amit eddig keresett, amikor dadusként kezd dolgozni egy muzikális családnál. A családfő egy igazi, vén cowboy, akinek öt gyermeke lép a nyomdokaiba.
Rendező: Leslie Kolins Small, Kelly Park
Szereplők: Eddie Cibrian, Katharine McPhee, Janet Varney, Eric Balfour, Kirrilee Berger
Walter Blackett kereskedő és felesége, Sylvia, valamint gyermekeik, Joan és Monty luxusban élnek, távol Európa problémáitól. De semmi sem olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik, főleg, amikor Blackett partnerének a fia udvarolni kezd a lányának, és a titokzatos kínai menekült, Vera Chiang bűvkörébe esik.
Rendező: Tom Vaughan
Szereplők: Charles Dance, Colm Meaney, Luke Treadaway, Jane Horrocks, David Morrissey
/ Sorozat / családi
A szakácsmesterség sok tanulást igényel, ezért Gofrincs és Mocsi nekivágnak a világnak, hogy megtanulják a szakma csínját-bínját. Michelle Obama is segítségükre van az úton, miközben rengeteg tudást szereznek egyes kultúrákról és a gasztronómiáról.
Szereplők: Michelle Obama
/ Sorozat / krimi
A sorozat Atlanta különösen kegyetlen és szörnyű bűncselekményeit deríti fel. Ezek közé tartozik a hasbalőtt férfi esete, aki a mentősöktől kért segítséget a benzinkúton. Miután belehalt sérülésébe, a gyilkossági csoportnak kellett kiderítenie, mi történt pontosan. Megismerkedhetünk annak a nőnek az ügyével is, akit az ágyában lőttek agyon, miután férjhez ment. Ezekhez hasonló ügyeket old meg a Fulton megyei ügyészség és az atlantai gyilkossági csoport.
Szereplők: Brian Scott Gilmore, Donovan Price, Tyra Haag, Cassandra Hollis, Grace Asher
/ Sorozat / dokumentum | történelmi
A műsor a feudális Japán háborúit és csatáit mutatja be, amikor hataloméhes hűbérurak versengtek, hogy az ország egyeduralkodóivá váljanak.
Szereplők: Hiro Kanagawa, Masami Kosaka, Hayate Masao, Masayoshi Haneda, Wilfred Lee
/ Sorozat / animáció | családi | dokumentum | kaland
Találkozhatunk a Szellem klub lakóival, akik egész Los Angelesben kalandoznak, szellemekkel készítenek interjúkat, problémákat oldanak meg és megtanulják a város történelmét.
Rendező: Ako Castuera, Elizabeth Ito
Szereplők: August Nuñez, Blue Chapman, Daysha Ligeon, Honor Calderon, Kirikou S'hai Muldrow
/ Sorozat / dokumentum
Gunter Gabriel 1997 óta a Magdeburg hajón élt, melyet halálát követően eladtak. A vevők, Olli Schulz és Fynn Kliemann szeretnék kipofozni, és a kreatív munkát elősegítő visszavonulásra alkalmassá tenni. Hiszen egy hajó felújítása nem lehet drága mulatság, csak egy kis festék és lakk kell hozzá... Az új tulajdonosok azonban rövid időn belül rájönnek, hogy elképzelésük megvalósításához kicsit többre lesz szükségük.
Szereplők: Fynn Kliemann, Olli Schulz
Franck zenei videókat rendez, most azonban beszivárog egy veszélyes környékre Dél-Franciaországban, hogy kamerára vegye Tonyt, a karizmatikus és kiszámíthatatlan bandavezért, aki rappel, és szeretne betörni a piacra. Miközben a drogdílerek rejtett világát veszi kamerára, belekeveredik egy véres bandaháborúba.
Rendező: Ange Basterga, Nicolas Lopez
Szereplők: Idir Azougli, Jean-Toussaint Bernard, Abdramane Diakite, Mohamed Boudouh, Sébastien Houbani
/ Sorozat / dokumentum
Emmy-díjas dokumentumfilm-sorozat, ami igaz képet fest világunkról a média és a sajtó szemével.
Szereplők: Alzo Slade, Isobel Yeung, Seb Walker, Krishna Andavolu, Hind Hassan
Spongyabob és barátai gyermekkorával ismerkedhetünk meg, amikor a nyári táborban medúzákra vadásznak, tábortüzeket raknak és a Yuckymuck tóban úszkálnak.
Szereplők: Lori Alan, Bill Fagerbakke, Rodger Bumpass, Carolyn Lawrence, Mr. Lawrence
/ Sorozat
Tizenkét idegen munkáját követhetjük figyelemmel, akik egy tó partján találkoznak, hogy 20 nap alatt építsenek egy hidat a szigetre, ami 250 méter távolságra van tőlük.
Szereplők: James McAvoy, Billie Dee Gianfrancesco, Rick Murray, Christina Cammarota, Pete Dadds
/ Sorozat / dokumentum
A dokumentumfilm-sorozat feltárja előttünk az űrkutatás fontos pillanatait és legújabb információit naprendszerünkkel kapcsolatban. Merüljünk el a holdak és bolygók végtelen óceánjaiban, másszuk meg egekbe törő hegységeiket! Az aláfestést elismert tudósok és csúcsminőségű számítógépes grafikák szolgáltatják.
A történet főhőse négy szarvas, Kai, Lola, Rammy és Bobbi, akik nagyon jó barátok. Együtt, közös erővel tartják szemmel a Nagyerdő és Platinaváros lakóinak biztonságát.
Rendező: Kenneth Guglielmino, Matthew Larsen
Szereplők: Brody Allen, Connor Andrade, Juliet Rusche, Holden Thomas, Doug Erholtz
Kézdy György vallomásai arról, hogyan hatott rá, hogyan inspirálta a zene gyermekkoráról kezdve. A Jászai Mari-díjas művész kivételes kapcsolatát ismerhetjük meg az operával.
/ Sorozat / dokumentum
A BBC és a Headspace összefogásában élvezhetjük a lenyűgöző felvételeket, tájakat és narrációt, ami segít kizökkenni a stresszes mindennapokból. A nézők megtanulhatják az állatoktól és a természettől a helyes légzőgyakorlatokat, megismerhetik a pihenés, változás és öröm képeit a vadonból. A dokumentumfilm megpróbálja tudatosan szemlélni környezetünket.
/ Sorozat / dokumentum | kaland
Megismerhetjük a Föld legkülönlegesebb állatainak származástörténetét. Mi az eredete a krokodiloknak, elefántoknak, ragadozómadaraknak, vagy éppen a bálnáknak?
Rendező: Chad Cohen
Szereplők: Lee Pace
/ Sorozat / dokumentum
Benyovsky Móric életében az egyik legnagyobb magyar kalandor volt. Megelőzte Cook kapitányt a Csendes-óceánon, elsők között fedezte fel Madagaszkár szigetét, Kamcsatkát, illetve a francia király segítségével létrehozott egy telepet is Madagaszkáron. Nagy barátja volt Benjamin Franklinnek is. Az ő életéről és útjairól készített dokumentumfilmet Cséke Zsolt; magyarországi, szlovákiai és madagaszkári felvételek, dokumetumok segítségével kaphatunk képet arról, milyen is volt a legnagyobb magyar kalandor.
Rendező: Cséke Zsolt
/ Sorozat
Csak idő kérdése volt, mikor kap majd amerikai verziót Nagy-Britannia egyik legismertebb autós műsora. Itt sem hiányozhatnak a sztárok, száguldás és nevetés.
Szereplők: William Fichtner, Russell Peters, Daniel de Castro, Doug James, Avi Cohen
Emperatriz bevándorlóként, törvénytelenül él és dolgozik Los Angelesben. A rendőrség rajtaüt a munkahelyén, majd az otthonából is kirakják, mert képtelen fizetni a lakbért. Egyetlen reménye, hogy visszatér hozzá a befolyásos, gazdag Armando Mendozza, akivel szeretői viszonyban voltak. Gyermekük is született, de Emperatriz börtönbe került, így a férfi és felesége nevelték a gyereket. Viszont Emperatriz visszatér és reméli, hogy minden megváltozik, és újra együtt lehet lányával és a szeretett férfival.
Rendező: Javier 'Fox' Patrón, Alberto Santini Lara
Szereplők: Gabriela Spanic, Alicia Zapien, Bernie Paz, Sergio Bustamante, Rafael Sánchez Navarro
/ Sorozat / dokumentum | krimi | történelmi
A mormon egyházat szörnyű gyilkosság rázza meg. A dokumentumfilm ennek az ügynek jár a nyomába.
Rendező: Tyler Measom, Jared Hess
Szereplők: Dorie Hofmann Olds, Shannon Flynn, Brent Metcalfe, Richard Turley, Rod Decker
/ Sorozat / dokumentum
Görögország természeti világa változatos, sokszor ellentétekkel tarkított vidéke különleges állatfajokat, növényeket és szimbiózisokat rejt. A dokumentumfilmben megismerhetjük azokat a helyeket, ahol a természet szinte érintetlen maradt. Lenézhetünk az Olümposzról és a Meteorák kolostoraitól a tavak felé, és láthatjuk a világot, amit a görög istenek is szemlélhettek.
Rendező: Johannes Berger, Stephan Krasser
/ Sorozat / dokumentum
Egy olyan világban merülhetünk el, amilyet még sosem láttunk: halászok a Winnipeg tavon vikingek segítségével harcolnak az időjárással és idővel, hogy hamarabb jussanak a befagyott tó partjára, mielőtt az kiolvad. Hóviharok, olvadó jégtáblák és a tét: pénzjutalom. Évente több mint 700 ember vállalkozik erre a veszélyes küldetésre, hogy harcoljanak a halakért és a fizetésért.
Rendező: Scott Leary, John Barnard
Szereplők: Richard Bjarnason, Craig Donnelly, Justin Gerbrandt, Joel Goodman, Chris Kristjanson
Charlie Hudson, Sarah és Jesse ütőképes csapatot alkotnak, ha bűnügyek felderítéséről van szó. Hatékonyságuk csak tovább növekszik, amikor csatlakozik hozzájuk Rex, a volt K-9-es németjuhász. Együtt minden problémás esetet megoldanak, és semmi sem állhat az útjukba.
Rendező: Warren P. Sonoda, T.J. Scott
Szereplők: Megan Follows, Greg Bryk, David Hewlett, Aaron Ashmore, Natalie Brown
/ Sorozat / dokumentum
A 2011-ben készült, kétrészes dokumentumfilm Scheffer János útját mutatja be a püspöki hivatásig, majd nyomon követhetjük, hogyan jutott el a vértanúságig. A romániai katolikus egyház próbálta az oldalára állítani és meggyőzni, tagadja meg a pápát, de Scheffer hite és vallása megrendíthetetlen volt. Hitvallásáért embertelen körülmények között szenvedett tömlöcben, száműzetésben. Jelöletlen sírba temették, de 1965-ben Galambos Ferenc kiásta, és hazahozta maradványait. 2010. július 1-én a Szentatya elismerte vértanúságát, majd a boldogok sorába iktatták.
Rendező: Attila Lakatos, Balla Tünde
/ Sorozat
A Raney család évek óta segít az újonc gazdáknak vidéken, hogy megmentsék farmjaikat a csődtől, megvalósítsák az álmaikat és önálló exisztenciát biztosítsanak maguknak.
Szereplők: Marty Raney, Tim Eagan, Jennifer Ryan, Rebekah Fry, Jessica Mollo
/ Sorozat / dokumentum
Will Smith prezentálja számunkra az egyenjogúságért vívott, sosem múló harcot az amerikai alkotmány 14. módosítása alapján, ami miatt gyakran életüket adták az emberek.
Szereplők: Ki Hong Lee, Gabriel Luna, Marsai Martin, Utkarsh Ambudkar, Rafael Casal
/ Sorozat
Oprah a műsorban személyes beszélgetéseket folytat a média alakjaival, gondolkodókkal és mesteremberekkel.
Szereplők: Will Smith, Matthew McConaughey, Eddie Murphy, Elliot Page, Oprah Winfrey
/ Sorozat / dokumentum | történelmi
A műsor fő témája a TV befolyása az amerikai tudatra, valamint, hogy miképpen hatott az LGBTQ mozgalom arra, amit nézünk a televízióban.
Rendező: Ryan White
Szereplők: Michael Douglas, Neil Patrick Harris, Holland Taylor, Ryan Phillippe, Rob Reiner
/ Sorozat
Oprah a világ legismertebb és legelismertebb íróival beszélget, minden epizódban egy általa választott könyvet mutat be. Könyvklub a mai világban, ablak más valóságokra.
Szereplők: Oprah Winfrey, Ta-Nehisi Coates, Isabel Wilkerson, Marilynne Robinson, Julissa Arce
/ Sorozat
Hogyan vagyunk képesek túltenni magunkat egy krízisen, miközben hűek maradunk önmagunkhoz és emberségünkhöz? A sorozatban Oprah szakértőkkel és hétköznapi emberekkel beszélget, hogy betekintést nyerjünk az emberi lélekbe.
Szereplők: Idris Elba, Oprah Winfrey, José Andrés, D-Nice, Edith Eger
Gobo, Red, Boober, Mokey, Wembley és társaik újra összefognak, hogy új történeteket és klasszikus Fraggle dalokat játszanak, amik megmutatják, hogyan és miként kapcsolódunk össze a barátság segítségével.
Rendező: Jason deVilliers
Szereplők: Neil Patrick Harris, Tiffany Haddish, Common, Alanis Morissette, Jason Mraz
/ Sorozat / dokumentum
A dokumentumfim-sorozat betekintést enged a legmodernebb, leginnovatívabb otthonokba, és leleplezi a jövőbeli víziókat és azokat az embereket, akik megálmodták és megépítették őket.
Szereplők: Sami Khan, Peter Cookson Smith, Gary Chang, Rasethaba Lebogang, Doug Pray
/ Sorozat / dokumentum | életrajzi
A társadalom legismertebbb alakjainak és életüknek újfajta megközelítése, ahol történetüket azok írják le, akiknek az életét megváltoztatták munkásságukkal.
Rendező: Jennifer Harrington, Joris Debeij
Szereplők: Lin-Manuel Miranda, Yara Shahidi, Stevie Wonder, Misty Copeland, Spike Lee
/ Sorozat / dokumentum | életrajzi | rövidfilm | sportfilm
A legnagyobb sportolók történetei. Minden rész egy jelentős pillanatot ragad meg, ami örökre megváltoztatta az atléta életét.
Rendező: Gotham Chopra
Szereplők: LeBron James, Usain Bolt, Tom Brady, Katie Ledecky, Alex Morgan
/ Sorozat / dokumentum
A sorozat egyes részeiben rég elveszett nagy kincsek után kutatnak a szereplők. Kalózok, a vadnyugat és hasonló helyszínek szolgálnak díszletként a kincskereséshez.
/ Sorozat / dokumentum
Alaszkában a zord időjárás mindennapos, ezért Fairbanks városában három cég is azzal foglalkozik, hogy az elakadt autósokat kimentse a bajból. Ezek a Borealis, Ron´s és a Lucky 7. Viszont az autómentősök élete sok kockázattal jár, előfordul, hogy 4 méteres hóban, mínusz ötven fokban dolgoznak. Itt minden nap a túlélésről szól.
Szereplők: Gretchen Palek, Patrick Caligiuri, Jillian Horgan, Geoffrey Lind, Sharon Manente
/ Sorozat / akció | animáció | dráma | kaland | romantikus
Hajótöröttek kalandjai, akik megpróbálnak elmenekülni a titokzatos szigetről, amely őskori szörnyek, köztük a titán, Mr. Kong otthona.
Szereplők: Mae Whitman, Benjamin Bratt, Betty Gilpin, Darren Barnet, Nicolas Cantu
Taylor és Hayley elvesztették a szüleiket, amikor a kaidzsuk elfoglalták Ausztráliát. Kétségbeesetten próbálják megtalálni őket; küldetésük alatt találnak egy régi jaegert, amit arra használnak, hogy felvegyék a harcot és túléljenek.
Szereplők: Iku Minase
/ Sorozat / animáció | dráma | romantikus | sportfilm | vígjáték
Yuri Katsuki csúnya vereséget szenved a bajnokságon, ezért elgondolkodik rajta, akarja-e folytatni a karrierjét. Miután futótűzként terjed az interneten egy videó, melyben Yuri Victor Nikiforov stílusát imitálja, Victor az edzőjévé válik régi edzője, rajongói és Yuri Plisetsky bosszúságára.
Rendező: Sayo Yamamoto, Yasuhiro Geshi
Szereplők: Toshiyuki Toyonaga, Junichi Suwabe, Josh Grelle, Jerry Jewell, Kristen McGuire
Egy fiatal bandavezér, aki a feloldozást keresi és Dino, a maffiavezér haborúja kerül bemutatásra a sorozatban.
Rendező: Daisuke Tokudo, Naoki Hishikawa
Szereplők: Jun Fukuyama, Makoto Furukawa, Hiroaki Hirata, Yoshimasa Hosoya, Unshō Ishizuka
/ Sorozat / animáció | dráma | romantikus
Mióta bajba keveredett, Masahiro Setagawa nem hisz a hősökben. Átveréssel beszervezik egy bandába, kínozzák és kihasználják. Viszont nem sokkal később Kousuke Ooshiba, a hírhedt "Medveölő" megmenti őt. Ezután Kousuke mindent megtesz, hogy megvédje a fiút, azonban az érzelmeik egymás iránt kezdenek elmélyülni.
Rendező: Yukina Hiiro
Szereplők: Tia Lynn Ballard, Greg Cote, Houston Hayes, David Matranga, Daman Mills
A sorozatban egy középiskola úszócsapatát ismerhetjük meg. A négy főhős együtt vett részt egy versenyen az iskola befejezése előtt, majd elváltak útjaik. Évekkel később újra találkoznak, amikor Rin kihívja Harukát egy versenyre, és megnyeri azt. Nagisa úgy dönt, ráveszi Harukát és Makotót, hogy újra együtt ússzanak, majd beszervez egy újoncot, Reit.
Rendező: William Winckler, Naoko Yamada
Szereplők: Satsuki Yukino, Johnny Yong Bosch, Jamie Marchi, Akeno Watanabe, Nobunaga Shimazaki
/ Sorozat / animáció | dráma | romantikus | vígjáték
Takato öt éven keresztül sikeresen pályázott a legszexibb férfi díjra. Mikor kiüti őt a nyeregből egy újonc, Azumaya, bánatában leissza magát. Azumaya meglátja őt ebben az állapotban, és az alkalmat kihasználva megzsarolja Takatót, aki bármit megtenne, hogy ne derüljön ki a szégyene. Azumaya a titokért cserébe egy szokatlan kéréssel fordul hozzá.
Rendező: Naoyuki Tatsuwa
Szereplők: Yuki Ono, Hiroki Takahashi, Wataru Hatano, Satoshi Hino, Kōsuke Toriumi
/ Sorozat / animáció | dráma | romantikus | vígjáték
Misaki a felvételire készül; mindenképpen szeretne bekerülni az egyetemre, mert a bátyja kihagyta a tanulás lehetőségét, hogy szüleik halálát követően vele törődjön.
Rendező: Chiaki Kon
Szereplők: Kentaro Ito, Daisuke Kageura, Nobutoshi Canna, Hikaru Hanada, Kazuhiko Inoue
/ Sorozat / animáció | romantikus | vígjáték
Haru az édesanyjánál tölti a nyarat, és megismerkedik Rennel, az adoptált testvérével. Nem jönnek ki jól egymással, főleg, mert Haru szeretné kicsit "betörni" Rent a nyár végére. Vajon képesek lesznek igazi családdá válni?
Rendező: Shinji Ishihira
Szereplők: Tomoaki Maeno, Junko Minagawa, Ayumu Murase, Takuma Terashima, Yoshitsugu Matsuoka
/ Sorozat / animáció | romantikus
Asumi Kouya negyedéves diák, aki házvezetőként dolgozik. Miután Naruse Keiichi alkalmazottja lesz, szerelmi kapcsolat alakul ki közöttük.
Rendező: Mitsutaka Noshitani
Szereplők: Nozomi Furuki, Yûsuke Shirai, Junta Terashima, Masahiro Yamanaka
/ Sorozat / dokumentum
A sorozat bemutatja a mentősök és a velük dolgozók életét, ahogy a halállal küzdenek mindennapjaikban. Megtudhatjuk, miként döntenek a hívóközpontokban, hogyan osztják be a személyzetet, és nyomon követhetjük a mentősöket, amint betegeket látnak el, és mindent megtesznek, hogy megmentsék őket.
Rendező: Jasleen Sethi, Bruce Fletcher
Szereplők: Christopher Eccleston
/ Sorozat / dokumentum
A sorozat olyan bűntényekkel és gyilkosságokkal foglalkozik, amelyeknek közük van a cirkuszhoz, vagy pedig ott történtek. Találkozhatunk gyerekrablással, gyilkossággal, de fény derül arra is, ki tette el láb alól Grady Stilest, azaz a "rákfiút".
/ Sorozat / dokumentum
Ainsley Harriott hosszú útra indul a mediterrán országokon keresztül, hogy különböző ínycsiklandozó ételeket és recepteket készítsen.
Rendező: Emma Reynolds
Szereplők: Ainsley Harriott
/ Sorozat / dokumentum
Challenger, Hindenburg, Titanic, Csernobil – hogy csak néhányat említsünk azokból a mérnöki csodákból, amelyek megváltoztatták az életet és a világot. Azonban minden mesteri munka ellenére ma már csak akkor jutnak eszünkbe, ha katasztrófára gondolunk. A sorozatban megismerhetjük történetüket, és legfőképpen a hibákat, amik ahhoz vezettek, hogy a tudomány ezen vívmányai pusztulást és halált okoztak. Miért következtek be, és vajon tanultunk-e belőlük?
Rendező: Sam Cryer, Daniel Sharp
Szereplők: Christopher Markides, Sergio Plohkii, Igor Pioro, Kate Bellingham, Ron Chesser
/ Sorozat
A sorozat betekintést enged Steve Backshall kalandjainak kulisszái mögé. Eddig nem látott felvételeket pillanthatunk meg, valamint interjúkat, amelyek néhány perccel a nagy felfedezések és kalandok után készültek.
Egy edző hihetetlen erőre tesz szert egy titokzatos üstökösből, és Courage kapitányként a Föld védelmének szenteli az életét. Titokban azonban óvóbácsiként dolgozik, hogy szuperhős gyerekek egy új generációját nevelje fel.
Rendező: John Landis
Szereplők: Arnold Schwarzenegger
Animációs sorozat egy tiniről, akinek apja a legerősebb szuperhős a világon.
Szereplők: J.K. Simmons, Seth Rogen, Mark Hamill, Aaron Paul, Zachary Quinto
/ Sorozat / dokumentum | történelmi
A dokumentumfilm az európai gyarmatosításra tekint vissza Sven Lindqvist, Roxanne Dunbar-Ortiz és Michel-Rolph Trouillot munkáján keresztül. A sorozatban archív felvételeket, animációkat és kitalált történeteket is láthatunk.
Rendező: Raoul Peck
Szereplők: Josh Hartnett, Ettore D'Alessandro, Denis Lyons
/ Sorozat / dokumentum
Nyomon követhetjük az elismert kutyaedző, Jas Leverette munkáját, miközben egyik vezető kutyaiskoláját működteti Kaliforniában. Mindenféle fajtával dolgozik, és képes akármilyen viselkedési problémát orvosolni. Minden kutyának segít, egyet sem utasít vissza. A sorozat részei bemutatják, hogyan is dolgozik Jas.
Rendező: Elise Duran
Szereplők: Jas Leverette
Egy vakmerő fiatal ügyvédet elítélnek, büntetése pedig, hogy egy fiatalokból álló hokicsapat edzője legyen.
Rendező: Jay Karas, Michael Spiller
Szereplők: Lauren Graham, Emilio Estevez, Brady Noon, Emily Haine, Maxwell Simkins
A déli sarkon beköszöntött a tél. Egy kis csapat marad csak a kutatóbázison, hogy egy felfedezésen dolgozzanak, ami fontos része a klímaváltozás elleni harcnak.
Rendező: Jorge Dorado
Szereplők: Álvaro Morte, John Lynch, Mónica López, Richard Sammel, Sandra Andreis
Három karakterrel ismerkedhetünk meg, akiknek titokzatos és felkavaró múltjuk van. Egy fiatal nő, aki szembenézett egy veszélyes gyilkossal, egy volt sorozatgyilkos, aki a feloldozást keresi, és egy gyászoló anya, aki megszállottan keresi eltűnt lányát. Mindannyian tűrőképességük határára kényszerülnek, és a vonalak elmosódnak áldozat és vadász között.
Rendező: Emile Levisetti, Lisa Siwe
Szereplők: Amy Brenneman, Lily Rabe, Xavier Samuel, Hamish Linklater, Doug Savant
/ Sorozat
Hasznos tanácsok és ínycsiklandozó receptek Violetta nagynénitől, akit Angie művei inspiráltak.
/ Sorozat / dokumentum
A sorozatban megismerhetjük a magyar néptáncok fajtáit, eredetét, és megnézhetjük, hogyan ropták őket elődeink.
Rendező: Kovacs Laszlo
/ Sorozat / dokumentum
Sohasem látott módon láthatjuk bolygónkat és világunkat. Megismerhetjük az állatvilág személyes történeteit, de a globális világkép is bemutatásra kerül. Megtudhatjuk, hogyan befolyásolják az évszakok, az időjárás, valamint a tengeráramlatok a növény- és állatvilágot. Továbbá betekintést nyerhetünk a kevésbé szelíd oldalra is - hurrikánok, tűzhányók, földrengések, amelyek mind szükségesek, de egy pilllanat alatt elpusztíthatnának minket.
Rendező: Huw Cordey, Nick Shoolingin-Jordan
Szereplők: David Attenborough
/ Sorozat / romantikus
Hat jegyespár számára fényűzően indul a jövő, miközben betekintést nyerhetünk India többmilliós esküvői üzletvilágába.
Szereplők: Daniel Bauer, Sanjeet Raman, Itai Reuveni, Ashish Sawhney, Faraz Ansari
/ Sorozat / családi
Látogassunk el Calvin és Kaison meglepő, már-már hihetetlen világába! Szuperképességük a játék ereje, és minden problémát képzelőerővel, kitartással és kreativitással oldanak meg.
Szereplők: Mick Elliott, Hugh Baldwin, Michelle Lehman, Shahn Devendran, Daniel Bays
/ Sorozat / dokumentum | krimi
Még az ötcsillagos hoteleknek is vannak mocskos kis titkaik, amelyek akár hidegvérű gyilkosságot is magukba foglalhatnak. A sorozat betekintést enged a zárt ajtók mögé, ahol sokkoló bűntények történtek.
Rendező: Mark Marabella
Szereplők: Zach Golden, Samuel Dunning, Hamza Zaman, Taso Mikroulis, Michael Propster