A cica nagyon cuki, lehetne csinálni róla egy külön filmet! De az összes állat nagyon aranyos volt, a film pedig vicces és szórakoztató. A felnőttek számára is élvezhetővé tették a kis rejtet poénokkal, amiket a gyerekek nem biztos, hogy értenek. Mi mást várhatnánk még egy animációs filmtől?
Ez egy rettenetesen lebutított történet, ami nem is lenne baj, hiszen ettől még lehetne jó film is akár, a gond csak az, hogy épp az ellenkezőjét próbálja magáról elhitetni. Sajnos korántsem annyira összetett koncepció, mint amilyennek látszik, így nem igazán lesz egy maradandó filmélmény, de ennek ellenére egyszer érdemes vele megpróbálkozni.
Szerintem egy nagyon ütős dráma, és ha ráadásul egy önéletrajzi film lenne, akkor az nagyon letaglózóra sikeredett volna. Bár az alakítások nem igazán a legjobbak, ennek ellenére szerintem még így is képes mély nyomot hagyni az emberben.
Nem is tudom, hogy ez igazából szuperhős-filmnek minősül-e vagy sem, minden esetre biztos, hogy ha az, akkor az egyik legérdekesebb. Nagyon élveztem, mert egy érdekes szemszögből mutatja be a történetet, és persze a két főszereplő a legjobb erre a szerepre. Akinek egy igazán különleges filmhez van kedve, annak tudom ajánlani ezt.
Remélem megnyeri az Oscart, nagyon megérdemelne. Rendkívül szívhez szóló, kedves és a szó szoros értelmében szép mese lett, mindenkinek csak ajánlani tudom.
A tévében csíptem el véletlenül, aztán valahogy ott ragadtam előtte. Nem tudnék belőle sokat idézni, meg igazából túl sok dolgora sem emlékszem, de határozottan lekötött.
Nem dobtam el az agyam ettől a filmtől. Az első résznél lényegesen rosszabb lett szerintem, az még úgy-ahogy élvezhető volt, de ez meg már csak inkább béna, kicsit sem tudott kikapcsolni, legfeljebb arra jó, hogy az ember betegye háttérzajnak.
Egy egész jól sikerült történelmi thriller, szerintem érdemes megnézni, de nem igazán maradandó alkotás. Egészen felejthető, viszont szórakoztató és nagyon jó hangulata van.
Pörgős, jó hangulatú film, és ami a legfontosabb, hihetetlen humora van. Aki kellemes esti mozira meg kikapcsolódásra vágyik, annak abszolút ajánlom. Nagyon jól össze van rakva, a színészek is nagyon jól működnek ebben a műfajban, kellemesen csalódtam bennük.
A film tele van klasszikus rajzfilmes poénokkal, amiket vagy szeret az ember, vagy unalmasnak találja, én az előbbi kategóriába tartozok. Bizonyos értelemben egysíkú az egész, mert már első látásra tudja az ember, hogy melyik karakter melyik oldalon áll, de ilyenek a mesék. Ha figyelembe vesszük, hogy ez szándékos, akkor azt kell mondanunk, hogy Robert Zemeckis remek munkát végzett egy olyan műfajban, amiben nem túl sokan alkottak előtte. A kérdés viszont jogos: vajon miért nem terjedtek el az animációs és a filmes eszközöket kombináló produkciók?
A konzervatív apa karakterének konfliktus elé állítása szerintem remek humorforrás, de azt kell, hogy mondjam, hogy nem egy ponton túltolták ezt a készítők. Minden esetre szerintem egyszer érdemes megnézni, de ezen felül nem igazán tartozik azon filmek közé, amit újra elővennénk.
A Disney filmek legnagyobb erényei az erős női főhősök. Csak ezért nézem meg őket, mert egyébként nagyon giccses filmek, de a gyerekeknek érdemes egy két Disney rajzfilmet megnézni, mert vizuálisan is élmény és morálisan is jó útmutatásul szolgálnak a gyerekeknek.
Egészen zseniális, aki bírja SpongyaBobot, az egész biztosan nem fog csalódni benne. Igazán szórakoztató, szórakoztató film lett, mi a haverokkal szakadtunk a röhögéstől rajta. Nehéz szavakba önteni, aki látta, tudja, miről beszélek.
Engem nem igazán nyert meg magának. Hiányzottak a jó kis ropogós, csontdarálós részek. Sok volt a hangtalan jelenet. Ez levett az értékéből és a hangulatából is.
A film igazi varázsát az adja meg, hogy a régi és a modern filmes eszközök ötvöződnek a produkcióban. A szereplők így nem túl sterilek, nem túl csilli-villik, nem túl tökéletesek. Mégis sikerül az egész egy nagyon látványos filmmé áll össze. létrehozniuk. Ráadásul a történet is érdekes, igazi családi film, a gyerekektől a nagyszülőkig bárki garantáltan jól fog szórakozni.
78 Volt (2008)