Szép vonalú filmdráma, tehetséges és szép külsejű szereplőkkel eljátszva. Jó választás volt, mindvégig lekötött és lebilincselt. Nekem a helyszínek váltakozása, a modellek próbaba-stílusa sem zavart, habár távol áll tőlem a divat világa. A film teret enged annak, hogy ezek fölé kerekedj és a puszta mondanivalóra fókuszálhass.
A legjobb Sherlock-adaptáció, amit valaha láttam. Cumberbatch és Freeman zseniális alakítást hoznak, a sztori pedig első osztályú. Bírom én Robert Downey Jr.-t, de emellett még ő is elbújhat. Nagy kár, hogy egy évad csak három részből áll, egész évben el tudnám nézni, de így legalább állandó színvonalon tudnak dolgozni. Össze se tudom számolni, hányszor néztem végig, csak ajánlani tudom.
Látványos és hatásos film, érthető, miért kapta meg az öt Oscar-díj jelölést. Ugyan érezni némi aránytalanságot, hogy megint a szép fehér fiú dominálja le a filmet, és már megint az az érzésünk, hogy eltolódik az arány a szép és a valós között. Az ember érzi, hogy van szíve, de az a benyomásom, hogy nem fest reális képet. Ennek ellenére gyönyörű feldolgozása egy súlyos problémának.
Méltán Arany Pálma-díjas alkotás. Olmi egyik legjobb rendezése. Hogy miért jó? Mert emberi sorsokat és nyomorúságos, gürcölős életeket mutat be. Sok a fájdalom, nagy a szegénység, de az öröm is ott bujkál. Igazi emberi film.
Ahhoz képest, hogy elsőfilmes rendezőről van szó, a Köszönjük, hogy rágyújtott meglepően jó film lett. Bár érződik rajta, hogy Reitman valami nagy dolgot akart mondani, de valószínűleg nem a legmegfelelőbb hangnemet választotta, és ha már dohánylobbi, legalább egy szálat elszívhatott volna valaki. Az ilyen szintű korrektség nem feltétlenül pozitívum.
Lehet, hogy velem van a baj, de halálra untam magam, miközben ment a nagy kaszabolás. Valami hiányzott ebből a filmből, de meg nem tudom mondani, hogy mi lehetett az. Csak annyiban vagyok biztos, hogy ez így nem sokat ért.
A Maffiózók kétségkívül az egyik legjobb sorozat amit láttam, hatását a Drótéhoz tudnám hasonlítani. Mind a két széria a maga nemében úttörő volt, innentől már csak ízlés kérdése. Nekem nagyon bejött ez a világ, James Gandolfini meg az egyik legjobb karakter, akit valaha megírtak, szóval nálam nem kérdéses a maximális értékelés.
Ez az egyetlen film, amit megnéztem, majd öt percent át néma csendben ültem és néztem magam elé. Egyszerűen nem bírtam megszólalni. Tátva maradt a szám, de hang nem jött ki rajta. Ez a film akkora hatással volt rám, hogy azt nem lehet szavakba önteni. A cselekménye egyszerűen isteni. Bár a színészek játéka és az operatőri munka is első osztályú, mindenképp a sztori a hab a tortán.
Nagyon jól bemutatja a háború utáni Németország nehézségeit, a depressziót, a kétségbeesést, az aggressziót. És a focimeccs jelentőségét az akkor hangulatban. Engem lefoglalt a film és meghatott, bár nem vagyok nagy focirajongó.
Nem is hallottam korábban a filmről; nekem nagyon tetszett. Romantikus, de nem túlságosan csöpögős és ragadós. A története klasszikus, akár napjainkban is játszódhatna. És Mastroianni...hát, ő Mastroianni.
Szerintem egy fergeteges vígjáték, az első perctől az utolsóig szétröhögtem magam...majd minden jelenetben volt valami szórakoztató. Nem egy egetrengető filmalkotás, de tényleg minden benne van, hogy egy jót derülj.
Nagyon finom és megható filmdráma. Olyan tiszta a két főhős jelleme, remekül visszaadták ezt a fajta naivitást és romlatlanságot. Jó rendezés, élvezhető, tartalmas időtöltés.
De nagy kár ezért, pedig a színészgárda nagyon is ígéretes volt. Ugyanaz az érzésem, mint a Kéjlak esetében, hogy a készítők elpazaroltak egy csomó tehetséget. A film egyébként rettenetes horrornak, én mindenkit eltanácsolnék tőle.
Őszintén szólva kicsit többet vártam ettől a filmtől. Woody Allen és egy ilyen stáb sokkal többre lett volna képes egy sablonos, sokszor látott történetnél. Kár érte. Jóindulattal is csak közepes.
A Kínai negyed egy felejthetetlen neo-noire. Sokáig tartott, mire rábeszéltek, hogy nézzem már meg, mert valahogy nem rajongtam a régi filmekért (valószínűleg előítélet lehet a dologban), de ez után a film után nagyon megváltozott a hozzáállásom. Mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy fedezze fel a régi klasszikusokat!
A macska cuki, a zene, a helyszín mesés; a szereplők javarészt hitelesek. A történet viszont semmitmondó. A film pedig se nem művészi, se nem drámai. Egyszer nézhető.
A filmben nekem egyedül Meryl Streep tetszett, aki mindig zseniális, de egyéb tekintetben szerintem ez a film nem volt nagyon átgondolva. Úgy éreztem, a készítők nem nagyon sok mindent tudnak erről a világról, amit ábrázolni akarnak, inkább csak sztereotípiákban gondolkodnak, és nem fogalmaznak meg semmilyen érdekes konklúziót a végére.
Charlie Kaufman nagyon érdekes figura lehet – már csak abból kiindulva, hogy teljesen elmebeteg filmjei vannak, akár a John Malkovich menetet, akár az Adaptációt, akár az Egy veszedelmes elme vallomásait nézzük. De ha ezen túl tud lépni az ember, mármint az alaphelyzet teljes abszurditásán, akkor még egy kicsit élvezni is lehet, amit az író és rendezői összehoznak. Nem egyszerű, de lehet.
60 A modell (2016)