Lassan már csak azért nézek kilencvenes években készült filmeket, mert egy kicsit hiányzik a hangulat, és ezt a Ryan-Hanks páros internetes szerelmes filmje tökéletesen visszahozza. Hát milyen hangja van a billentyűzetüknek, te jó ég! Szóval a film valahol a számítógépek történeti szeletkéjének is emléket állít, de más maradandó értéket nehezen vélek felfedezni benne. Nem gondolkodtat el vagy mozgat meg, csak megpróbálja elhitetni velünk, hogy csodák léteznek.
Jó film volt alapvetően, drámai történet, bár az alaptörténete egy egész kicsit talán sablonos. Viszont Jodie Foster nagyszerű volt, rendezőként és színészként is kiemelkedő teljesítményt nyújt ebben a filmben szerintem.
Én nagy Hrabal-rajongó vagyok, de mindig az volt az elképzelésem, hogy az ő könyveit nem lehet megfilmesíteni. Ez nem lett egy rossz film, de még ezután is azt állítom, hogy Hrabalt nem lehet adaptálni.
Könnyedség és szépség, ez az, ami árad belőle, csakúgy mint a csinos, fiatal Melanie Griffithből ezeken a képkockákon. Kár, hogy a zenéi olyan silányak voltak, az egy darab U2 számot kivéve.
Ez a legintelligensebb és legnagyobb művészi értékkel bíró film, amit 2006-ban alkottak. Két központi témája van: a kultúra és a kommunikáció. A rendező ügyesen kötötte össze a kettőt a modern világunk problémáival, csak gratulálni tudok, és tényleg kivétel nélkül ajánlom mindenkinek.
Nagyon tetszett a film, valahogy mintha egy sajátos amerikai életérzés sugározna belőle, nekem legalábbis ez jutott eszembe róla, de egyáltalán nem egy sztereotip értelemben, hanem nagyon is művészien megformálva. Az alakítások zseniálisak, Matthew Gőzömsincshogírjákavezetéknevét különösen jó, ha jól tudom, ez az egyik első film, ahol elkezdett végre igazi színészként viselkedni.
Elég egyszerű történet, kicsit az ötvenes évek filmjeire hasonlít. Szerintem ma (és a kilencvenes években is) már azért ennél többre van igény, de egyszer meg lehet nézni, nem lesz óriási csalódás.
A filmben a szereplők egy rejtélyes gyilkosságot próbálnak felgöngyölíteni. Nagyon jók a karakterek, élnek a párbeszédek és végig izgalmas marad a film. Clint ismét nagyot rendezett, egyik kedvenc rendezőm.
Nem hiába a 12 Oscar-jelölés, A király beszéde rendkívül jó alkotás lett. Colin Firth, Geoffrey Rush és Helena Bonham Carter elképesztő színészi teljesítményt nyújtott, miközben az egész filmet átjárja az intelligens humor, ami manapság meglehetősen ritka. Azóta az Életrevalókban láttam csak hasonlót.
Bugyuta kis kamaszoknak szóló romantikus film, ami tömve van azzal a fajta amerikai távolságtartással és prüdériával, amely egész egyszerűen lehetetlenné teszi, hogy ezt a filmet bárki, bármilyen élethelyzetben és életkorban szeretni tudja. Ráadásul mindezt annyira szájbarágósan teszi, hogy még megbocsájtani sem lehet az alkotóknak, hanem olyan fajta dühöt vált ki az emberből, amit kevés film képes nálam elérni.
Bár sokan mondják, hogy A remény rabjai minden idők egy legtúlértékeltebb filmje, de az biztos, hogy egy felemelő és megható alkotás a reményről és a kitartásról. Nem utolsó sorban pedig a legjobb Stephen King adaptáció.
Aronofsky szerencsére nem akar semmit megmagyarázni a filmben, nem akarja velünk elhitetni, hogy ezek a srácok jobbak vagy rosszabbak, mint bárki más, csak megmutatja a saját eszközeivel, hogy mi lehet annak a vége, ha valaki ilyen függőségekbe esik. Szép lassan forgácsolja szét szereplői és a nézők körül is a világot, és érdekes vizuális megoldásokkal támogatja meg az összeroppanó tudatok folyamatait.
Szerintem az egyik legjobb feldolgozás a és megközelítése a témánk, egy teljesen újszerű köntösben, tárhető szereplőkkel. Nekem tetszett. Érdekes történetek.
A Harcosok Klubja az egyik legjobb regény-feldolgozás, amit valaha láttam, még úgy is, hogy nem követi teljesen az eredeti történet cselekményét - inkább továbbgondolja, és nem rendeli alá a film műfajának. Brad Pitt nekem ebben a filmben bizonyította be, hogy nagy színész, és nem csak egy széparcú fiúcska. Túlzás nélkül állítom, hogy a Harcosok Klubja az egyik kedvenc filmem, mert izgalmas, van mondanivalója és képileg is nagyon rendben van.
Nagyon szép volt az egész film, Almodóvar egyik mesterműve szerintem. Ugyan mikor először olvastam a sztoriról kicsit creepynek találtam, de aztán rájöttem, hogy az egész a tiszta szeretetről szól, és az olyan gyönyörűen és őszintén mutatja be, amilyet bizony elég kevésszer láttam még csak filmen.
A film igyekszik valóra váltani az ígéreteit, a legfontosabbakat maradék nélkül meg is teszi. Éppen csak annyira poénos, hogy könnyebben csússzon, egyébként törekszik a komolyságra. A történet alapvetően izgalmas, bár néha egy kicsit ellaposodik, leül a narratíva, de aztán újult erővel kavarodnak össze a szálak.
Habár a kezdő jelenetek megkavarják az embert, ez a film egy egyenes, fekete humorú vígjáték. A párbeszédek élesek, mint a borotva, az akciójelenetek pedig egészen kiválóak. A sztori egy percre sem ül le.
80 A szerelem hálójáb@n (1998)