Az anorexiáról még nem láttam ennél szerethetőbb alkotást. Nagyon megindító a két lány egymás iránti szeretet, s ahogy támogatják egymást. Szerintem minden kamasznak látnia kellene ezt a filmet.
Ezt a filmet koránt sem fogadták annyira jól a kritikusok, mint a nézők. Én mindig mondom, hogy a film nem a kritikusoknak készül, de ők is megnézhetik :) Szerintem semmi baja ennek a filmnek, nagyon is izgalmas és tanulságos. Oliver Stone mindig jó munkát végez, a Wall Street pedig méltán ennyire híres.
Bár a film egyáltalán nem okozott csalódást, nem mondanám, hogy mindent megkaptam, amit vártam. Egyrészt eléggé sablonosak az akció jelenetek, másrészt pedig a történet hihetetlenül sablonos. Mintha már láttam is volna ezt a cselekményt.
Hát nem igazán tudok mit mondani erre a sorozatra, azt érzem, hogy a gyártási folyamat során valahol elcsúszott a koncepció. Viszont a történet elég érdekes ahhoz, hogy afféle bűnös élvezetként nézzem a sorozatot, de másnak igazából nem igazán tudnám ajánlani. Esetleg a pilottal lehet egy próbát tenni, de túlzott elvárásokat azért ne támasszatok felé.
Aki szereti az szürrealista filmeket, annak kötelező, nagyon elvetemült alkotás lett, de aki blockbustereken szocializálódott, az szerintem negyed órát sem fog kibírni belőle.
Nem tudom, hogy igazán kinek lehetne ajánlani ezt a sorozatot. Mondjuk az előzetes kicsit átverős, mert az alapján sokkal jobban tűnik, mint amilyen valójában volt, de egyébként meg megéri tenni vele egy próbát, mert ha bejön a stílusa, akkor hosszú ideig le tudja kötni a figyelmed. Haverok teljesen rákattantak anno, de engem például nem hatott meg. Ízlések és pofonok.
A maga műfajában ez egy remek film. Ne várjunk tőle azonban kellemes érzéseket, poénokat, romantikát sem pedig akciót. Ez egy jogi dráma, ahol az ügyvéd egy nagyon veszélyes terepre evez, ahonnan úgy fest már nincs visszaút. A film egy kissé lassú égésű, de ez nem válik hátrányára, mert végig ott van benne a tűz.
Erősen ajánlom!
Nem éri meg megnézni! Teljesen zagyva, érthetetlen és borzasztóan unalmas film. Mindehhez pedig egy olyan emelkedett hangulatot próbál társítani, amitől groteszk és élvezhetetlen lesz a próbálkozás.
Nem volt az igazi, mert ezt a filmet alapvetően a színészeknek kellett volna vinnie a hátán, amit Norton még úgy-ahogy meg is tett, bár ez a karakter szerintem nagyon nem neki való, de Naomi Watts játéka nekem itt nagyon nem jött át.
Alacsony költségvetésű horror, ami miatt az alkotóknak muszáj volt a kreativitásukra támaszkodniuk, de láthatóan megoldották a feladatot. Egyszeri alkalomra simán jó kis horror lett ez.
A szokásos tucatfilm Steven Seagalltól, de azt kell, hogy mondjam ebben még önmagát is sikerült alulmúlnia. Nem mondom, a Niko talán egész jó volt tőle annak idején, de sajnos azóta nem igazán tudott nagyot robbantani. A mind ugyanarra a koncepcióra épülő filmjei szerintem már évtizedekkel ezelőtt kikoptak.
Semmi nagyon különös nincs benne, egyszerű akciófilm. Annak egyébként nézhető, bár sok sztorira ne számítson senki, de van benne pár jó akciójelenet, és persze a jó öreg Schwarzenegger miatt is érdemes megnézni, hiszen ő bárki bármit mond mégis csak egy ikon, és szerintem mindig jó megnézni, hogy csap szét a rosszfiúk között, még akkor is, ha most már kicsit megfáradtan és öregen teszi :)
Csak az évad végén csatlakoztam a rajongókhoz, amikor már mindenhonnan az folyt, hogy ezt látnod kell, meg őrületesen jó stb, és tényleg! Nehéz ezt jó megfogalmazni, de ez eddig egy hibátlan sorozat, és szerencsére jön is a folytatás.
Ez sem egy mai film, és nagyon szépen mutatja, hogy mennyit változott az elképzelésünk a férfiasságról, a macsóságról, de még az akciófilmekről is az elmúlt évtizedek alatt. Egy ilyen filmet ma már nem lehetne elkészíteni, és nem véletlen, hogy az Expendables-ről sem pontosan tudja mindenki, hogy most sírjon-e rajta, vagy nevessen. Minden esetre nem lehet elvitatni, hogy ez a '80-as évek VHS akciómozi kultúrájának egy kihagyhatatlan darabja.
Szerintem a film alapötlete jó, de a kivitelezés nem az igazi. Persze a kor technikájának is megvoltak a határai, de nem elsősorban erre gondolok. Inkább valahogy a rendezéssel volt a hiba, nincs igazán felépítve és fenntartva a feszültség, és valahogy Jeff Goldblum sem tűnik az igazinak ebben a horrorfilmhős szerepben. Kár.
Talán a "precíz" az a kulcsszó, amit meg tudnék jelölni ennél a filmnél. Bár eléggé rövid, mindössze háromnegyed órás, mégis szinte húsba vágóan tudtak az alkotók hozzányúlni ehhez a témához. Nagyszerű film, én csakis ajánlani tudom.
Nagyon elbűvölő film, a szeretetről, a reményről, kiváló jelenetekkel, szereplőkkel, szépen fotózva. Nagyon szép munka, egy szép történetet feldolgozva.
Fantasztikus ötlet, ami kicsit jobb megfilmesítést érdemelt volna, jobb forgatókönyvet. Talán a dinamikusra sikerült rendezés az, ami elviszi valamilyen irányban.
92 Az én csontsovány nővérem (2015)