dulkap

Remekül felépített thriller kiváló hangulattal és feszültséggel. Szerintem ugyan egy bizonyos ponton lezárhatták volna a filmet, de ettől még egy nagyon erős alkotás.

Igazából a színészek alakításán kívül nem sok értékelhetőt találtam benne. Kicsit a Dom Hemingway-re emlékeztetett, hogy van egy trágár és bunkó főszereplő, a történet meg érdektelen. Lehetett volna a trágár és bunkó karaktert szerethetően is felépíteni (ld. A gárdista), de itt szimplán egy humortalan és gonosz főszereplőről van szó. De lehet, hogy csak én látom így, mert a készítők igyekeztek egy kis szánalmat kelteni iránta, de egy percig sem tudtam sajnálni. Unalmas volt, és közhelyes, amin a fordulatok sem segítettek.

A filmről túl sok mindent nem tudnék elmondani. Vannak benne pozitívumok: szép képek (egy-kettőből idővel ikonikus kép is lehet), pár jó poén és Del Toro. Összességében azonban egy nagyon unalmas filmről van szó, ami semmi másról nem szól, csak vívódásokról. Hiányoztak számomra az igazi fordulatok, a markáns új karakterek és a látványos csaták.

Kétségtelenül filmtörténeti alkotásról beszélünk, de ezt leginkább annak köszönheti, hogy ez volt az első vámpírfilm, és Max Schreck kisugárzásának. Mert hát színészi játékról nem igazán beszélhetünk, még a korhoz képest sem, és hát a történetvezetés sem a legerősebb. De szépen van fényképezve (amennyire ez kivehető a fennmaradt minőségből), és a díszletek, helyszínek is hangulatosak. Film- és horrorkedvelőknek egyszer kötelező nézés, de azért mint film önmagában közel sem a legjobb vámpírfilm.

Van egy jó tanácsom annak, aki belekezdene a filmbe: egyből tekerjen a film végi bakikra, mert ott legalább van pár poén, és nem csak antipatikus karakterek. Én végigszenvedtem (az utolsó 20 percbe ugyan már bele-bele tekertem), és Paul Rudd magánszámát a tükör előtt, valamint az azt követő jelenetet szerintem még hosszú hetekig nem fogom kiheverni. Hatalmas eséllyel indulna a filmtörténet legkínosabb jelenetei versenyén…

Egész jól induló kis áldoku, szépen felépítve a feszültséget. Aztán hamar feltűnik az első troll, és onnantól kezdve oda a misztikum, és több mint egy órán át már nem is nagyon történik semmi érdekes. Amennyire gyönyörű helyeken forgatták a filmet, annyira válik egyre unalmassá a film. Se nem látványos, se nem izgalmas, se nem vicces. Pedig az alapötlet és az indulás tényleg jó…

Ha Woody Allen maga írja és rendezi a filmet, valamint a főszerepet is magára osztja, akkor ritkán fog mellé. Ez is egy nagyon szórakoztató kis darab, amiben kiváló színészek asszisztálnak a mesternek. Talán jobb választások nem is lehettek volna a mellékszerepekre, mint Helen Hunt a kissé bizonytalan nő karakterében, aki mindezt keménységgel próbálja leplezni. Vagy Dan Aykroyd a kissé szerencsétlen, de szerethető főnök szerepében. És akkor ráadásként ott van Charlize Theron, mint a megtestesült femme fatale…

Na, ez az a Woody Allen-film, ami nem nekem való. Ezek a középkorúak és idősebbek magánéleti válságait feldolgozó filmek igazából minden stílus nélküliek. Úgy vagyok Allen ezen filmjeivel, mint Robert Rodriguez gyerekfilmjeivel: biztos megtalálja velük a célközönséget, de én inkább maradok a mester eredeti stílusában készült filmjeinél.

Ha nagyon filmkritikus szemmel kéne erre a filmre nézni, akkor sok mindent fel lehet róni neki, mert a színvonal hullámzó, a karakterek jelleme szinte percről percre változik, és időnként a műfaj megdöccen. Van egy időszak, amikor átcsap Kábelbarát szintű pszicho-vígjátékba, de szerencsére az sem tartós. Viszont átlag filmnézőként egy szórakoztató marhaságot láttam jó színészekkel, szerethető karakterekkel (még ha Affleck karaktere nagyon is egyensúlyozik ezen a határon) és jó poénokkal. Engem nagyon elszórakoztatott a film, amiből árad, hogy a színészek is nagyon élvezték az egészet.