Egy jó, de mégsem egészen jó King-feldolgozás Már majdnem végeztem a regénnyel, amikor megláttam, hogy ebből film is készült, így amint letettem és megemésztettem a könyvet, meg is néztem. Először is, a Mobil messze nem a legjobb könyve Kingnek, talán még közepesnek sem mondanám - az ő szintjén.
A film viszont szerintem kimondottan jó feldolgozás lett. Amit sajnálok, az a rövid játékidő, mert így igen fontos részletek is kimaradtak, na persze nem kell mindenképp az eredetit követni - itt sem tették, néhol egészen ötletes változtatások voltak, amikről rögtön az ugrott be, hogy ez az öreg Stephennek miért nem jutott eszébe - de úgy gondolom, hogy aki csak natúrban megnézi a filmet, elég sok mindent nem fog megérteni. A karaktereket sem tu... több»
Az elején le szeretném szögezni, hogy nem olvastam a regényt. Kritikákat olvastam viszont a filmről, és ezekhez szeretném viszonyítani az értékelésem. Egyrészt igaz az, hogy 1994-ben, ennyi pénzből ez volt a maximum, amit a látványból kihozhattak, ezzel nincs baj. A színészek - főleg Gary Sinise - elviszik a hátukon a minisorozatot. Nekem viszont a második két rész jobban tetszett, mint az első kettő. Nagyon bírom a posztapokaliptikus témát és nekem pont ez okozott csalódást az első két részben - egyszerűen, 1994-ben, ennyi pénzből ezt jobban is meg lehetett volna oldani.
Nem egyszer meg nem kétszer láttam a Trainspotting című kultfilmet. Ugyanakkor be kell valljam, elég rég láttam utoljára ahhoz, hogy a legapróbb részletekbe is bele tudjak kötni a második rész kapcsán. Természetesen nincs olyan jó, mint az első rész, de a forgatókönyv jól van megírva és a színészek is hozzák a karakterektől elvárt kötelezőt.
A Breaking Bad franchise most már (majdnem) kerek egész Oké, itt van ez a Jesse Pinkman, a balf@sz drogos srác, aki eleinte rohadt idegesítő karakter volt a Breaking Badben, aztán a végére jobban szimpatizáltam vele, mint Walterrel. De nem volt lezárva ugye a története. Most megkaptuk ezt a lezárást is egy, a sorozattól nagyon eltérő egész estés filmben. Nem mondanék túl sok mindent róla, a rajongók úgyis megnézik majd. Sokan mondják, hogy másra számítottak, bizarr módon én pont valami hasonlót vártam, mint amit kaptam. A valaha készült egyik legjobb sorozat története lezárult, minden és mindenki a helyére került, megvolt a kötelező nosztalgiázás is. Gilligan elengedheti a BB franchiset, és alkothat valami teljesen újat - vagyis nem egészen, ugya... több»
Így kell pszichothrillert csinálni Cinefesten láttam az alkotást, éjféli vetítésen. Sajnos nem tudtam sok filmet megnézni idén, de azok közül kiemelkedett. Lassú történetvezetés, nem fogod érteni egészen a fináléig, hogy mi történik pontosan, és pont ezen fogsz kattogni, persze miközben gyakorlatilag az elejétől a végéig libabőrösen szorongsz. Ne jump scare-jellegű tucathorrort várjatok, de pont ezért üdítő, mert manapság ritka az ilyen zsigeri film, ami sokkal inkább utána érzi az ember a hatását, mint nézés közben! Mindenképp ajánlom mindenkinek.
Aki ismeri Gaspar Noé és a hasonló rendezők munkásságát, az tudja, mire számítson. Igazából még ez Noé egyik legvisszafogottabb filmje. De azért nem kell megijedni, kellően beteg ez is mind vizuálisan, mind forgatókönyvileg. :D
Kár, hogy nem 10-es skálán lehet pontozni, akkor egymáshoz képest jobban lehetne értékelni az egyes epizódokat. Szóval ezzel sincs különösebben semmi baj, valószínűleg többször is megnézem majd. Tudománytalanság, az van, de még mindig nem nagyon zavaró, azért kellően poénosra veszik a készítők a szériát. Nyilván az első két részhez nem ér fel ez sem, valahol az ötödik és a harmadik epizód környékén van, olvassátok el az oda írt véleményemet is. Igazából, nagyjából azt kaptam, amire vártam, egy önfeledt másfél órás agymenést.
Hosszú évek után visszatért Burt Gummer, hogy odapörköljön a drabáloknak! Ez eléggé felszopó szöveg, de ez az igazság, én így vártam a filmet és így is néztem végig. Vannak benne bugyuta dolgok, de a látvány és a szövegek még mindig jók, nekem tetszett. Az új szereplőkkel sem volt probléma.
A Tremors franchise leggyengébb filmje. Nem nézhetetlen, egészen élvezhető az erre fogékonyaknak, de ennél konzisztensebb előzményt is készíthettek volna.
A széria utolsó igazán jó darabja Nekem még ez a rész is tetszett, mínusz egy főszereplő de plusz egy új "faja" a szörnyeknek. A poénok ütnek, a megvalósítás még mindig nem gagyi.
Itt indul be igazán az agymenés A sorozat szerintem legjobb epizódja. Az igazi agymenés itt indul be, az első résznél valószínűleg még a készítők sem gondolkodtak sorozatban, de jó, hogy végül máshogy lett. A lehető legjobb irányba vitték el a franchise-t az akció-vígjáték elemek kiemelésével a horrorral szemben. Ráadásul, a komplett szériát tekintve is, valahol félúton van a nagyköltségvetésű és a gagyi akció-horrorok között. Nagyszerű szórakozást nyújt sokadjára is.
Hatalmas rajongója vagyok a szériának. Bár az első rész kicsit lassabb tempójú és főleg a horrorra megy rá (csak épp a korhatáros besorolás miatt azt sem vihették túlzásba), tökéletesen megalapozza a folytatásokat. Örök klasszikus.
Zseniális rendezés, zseniális operatőri munka, zseniális színészi játék. Sok helyen másra számítottam a történetben, volt, amiben csalódtam is, de összességében imádtam. Mélyen bele megy az emberi kapcsolatokba és érzésekbe. Inkább dráma, mint vígjáték, de ahol kell, ott kellően humoros tud lenni. Rengeteg coming-of-age filmet láttam már, de ez az egyik legjobb.
Nem olvastam a novellát. Még. Szóval nem tudom, mennyire hű King írásához a film, de mint film, nagyon is működik. Rengeteg coming-of-age filmet láttam már, de ez az egyik legjobb, legéletszerűbb.
Klasszikus Woody Allen film, klasszikus helyzetkomikummal és klasszikus dumákkal. Természetesen a kisöreg itt is magát rakta főszerepbe. Azért elmarad Allen legjobb filmjeitől, de sokszor nézős alkotás.
Messze nem a legjobb Woody Allen film, de aki bírja az ő rendezéseit, az ezt is szeretni fogja. Érdekes egy története van (a többihez hasonlóan), és inkább az emberi érzésekre és kapcsolatokra építkezik, mintsem egy pörgős sztorira (szintén a többihez hasonlóan). Jó volt ugyanakkor új szereplőket látni egy Woody Allen alkotásban.
Mindig is érdekeltek a politika és az újságírás világát bemutató filmek. Ez is kimondottan jó lett, ügyesen lavíroz a hatalom és a sajtószabadság problémái között.
Nem olyan zseniális, mint a Ponyvaregény, nem olyan véres, mint a Django elszabadul, de tipikus Tarantino. Az egész egy nagy hangulatbomba, tele popkulturális utalásokkal, mi több, mindent az arcunkba nyomnak bele egyenesen 1969-ből. Ezt a történetet tényleg nem tudta volna senki jobban elmesélni.
A Woody Allen-filmek alfája és ómegája Ez az a film, amit annak is látnia kell, aki egyébként falra tudna mászni Allen stílusától. Igazi klasszikus, megunhatatlan, tele olyan szituációkkal és dumákkal, amik mára a filmtörténelem részét képezik. Egyetlen dolog ront csak az élményen - surprise, surprise - a magyar szinkron. Kern András mindig is tökéletes választásnak bizonyult Allen szinkronhangjaként, nem is ezzel van itt a probléma, hanem a több, mint 100 félrefordítással a játékidő alatt. Szóval azt javaslom, mindenki nézze meg egyszer magyarul a szinkronhangok miatt, és egyszer angolul (akár felirattal, készült hozzá jó) a szöveghűség miatt.
49 A mobil (2016)
Már majdnem végeztem a regénnyel, amikor megláttam, hogy ebből film is készült, így amint letettem és megemésztettem a könyvet, meg is néztem. Először is, a Mobil messze nem a legjobb könyve Kingnek, talán még közepesnek sem mondanám - az ő szintjén. A film viszont szerintem kimondottan jó feldolgozás lett. Amit sajnálok, az a rövid játékidő, mert így igen fontos részletek is kimaradtak, na persze nem kell mindenképp az eredetit követni - itt sem tették, néhol egészen ötletes változtatások voltak, amikről rögtön az ugrott be, hogy ez az öreg Stephennek miért nem jutott eszébe - de úgy gondolom, hogy aki csak natúrban megnézi a filmet, elég sok mindent nem fog megérteni. A karaktereket sem tu... több»