kabel

Folklore úr
A Lord of Misrule egy egész oké népi horror. Nyilván, a The Wicker Man közelébe sem ér, pedig azt a filmet próbálja legjobban koppintani, de még így is egy közepesen izgalmas ijesztős filmet össze tud hozni. A sztori tipikus folk horror elemekre építkezik, reformált kereszténység vs. pogányság, város vs. vidék, tudomány vs. hit. Ezeket azonban csak viszonylag felszínesen érinti, valódi szembeállítással vagy érdekes morális dilemmára nem igazán kerül sor. A karakterek leginkább metaforákban beszélnek, és senki sem néz rá a másikra, hogy mondjon már egy kerek mondatot, ami értelmes, és nem csak egy bujtatott közhely. És sajnos egy folk horrornál ez baj, mert nincs nagyon más, amiről a film szó... több»

CGI fejfájás
Hihetetlen, de a Rebel Moon folytatása valahogy még rosszabb, mint az első rész. A film legnagyobb gondja, hogy giccses és túltolt látványvilágán kívül az égvilágon semmi érdekesről sem szól, minden karaktere papírvékony, és a történet fejfájást okoz, ha bele akarunk gondolni. Ezúttal még az agyonlassított harci jelenetek és epikusnak szánt pillanatok is álmosnak és erőtlennek hatnak, mert már láttuk ezt a CGI szemetet máshol, ezerszer. Zack Snydernek nem szabadna soha forgatókönyvet írnia, és ezek után valószínűleg rendeznie sem. A Snyder rajongóknak is ideje felismerni, hogy messiásuk szinte végtelen pénzt és szabadságot kapott két filmhez, és az eredmény egy ronda, unalmas és semmilyen sc... több»

Élet-halál közti undor
Az Asphalt City egy mentős srác mindennapjairól szól, és lényegében egy karakterdráma a munkája során felszedett traumáról, morális dilemmákról és borzasztó szituációkról. A film meglepően hosszú, és kellően gusztustalan, New York legrosszabb helyszíneit és legalsóbb társadalmi rétegét látjuk, és akad pár kimondottan gyomorforgató jelenet, azonban ezek sem tudják levetkőzni a dokumentumfilm jellegét a műnek, ahol az első órában nem sok történik. Nem annyira egy narratíva ez, inkább egy zuhanást látunk, azonban ehhez egy kicsit repetitív a film, mert a rendező belőlünk is azt akarta kiváltani, amit főszereplőjéből. Hogy undorodjunk, hogy megkérdőjelezzük az emberi létet és, hogy mennyire érde... több»

Elvesztegetett lehetőség
Ez egy nagyon jó koncepció nagyon gyenge felhasználása. Története kicsit gyerekes, de szórakoztató, karakterei egyszerűek, és színészei nem túl erősek. Mondhatni, egy átlagos sci-fi feldolgozás ez, enyhén izgalmas alapsztorival és kiszámítható történetvezetéssel. Az igazi probléma ott van, hogy ez az űrlényes, testrablós narratíva kiváló lett volna az emberi érzelmek és az emberi magatartás elemzésére. Lett volna hely itt filozofálni vagy érdekes morális kérdésekkel dobálózni, és a sorozat majdnem bele is megy ezekbe, de végül csak egy CGI-al megálmodott inváziósztori marad, ahol pont a karakterek a leghiteltelenebbek. A sorozat azzal kezdődik, hogy parazita űrlények érkeznek a Földre, és á... több»

Még egy Marvel-film...
Nem nagyon értem, mért lett ennyire földbe tiporva a film. Brie Larson nem rossz színésznő, és látszott, hogy jól szórakozott ezen az amúgy teljesen átlagos Marvel-filmen, aminek legnagyobb hibája ironikusan nem főszereplőjével van, hanem antagonistájával. Jude Law el lett vesztegetve egy alulfejlesztett és aluldimenzionált szerepben, mely kb. egy huszadrangú színészhez is alig lett volna méltó. Filmünk Carol Danverst követi, ahogy mindenféle CGI környezetben CGI dolgokat csinál. A film nagyon erőlködött, hogy folyamatosan olyan szituációkba tegye, ahol valahogy limitálva van, de sajnos ez van, ha egy hatéves találja ki a szereplőket a hatvanas években. Annyira erős ez a karakter, hogy nem i... több»

Fura, hogy ez egy hatalmasat bukott
A John Carteren nagyon érezhető, hogy könyvadaptáció, mert kissé fölöslegesen ragaszkodik egy történeti struktúrához, ami filmben nem annyira működik. Karakterei pedig sekélyesek, mert nem töltünk elég időt velük, még az antagonista motivációját is homály fedi. Egy átlagos Disney fantasy film ez, gyönyörű látvánnyal, de tipikus mesefigurákkal és egyszerű narratívával. Egyszer meg lehet nézni, mert legalább nem ugyanaz a live action remake szemét, amit a stúdió mostanában nyom ki magából. Főszereplőnk, John Carter valahogy a Marsra teleportálódik, ahol pont három frakció háborújába esik bele. Azonban az alacsonyabb gravitáció miatt főszereplőnk igazi szuperhőssé válik a bolygón, és mindenkit ... több»

Szabvány Liam Neeson-film
Liam Neeson karrierje szép lassan azzá válik, amit Jason Statham csinál már egy ideje, de ő legalább nem unottan megy neki szerepeinek. Egyre több random, átlagos akciófilmbe szerepel, melyek olyanok, mint a romcomok vagy a karácsonyi filmek. Teljesen kiszámíthatóak, mégis szórakoztatóak és azt, amit akarnak, adekvátan lehozzák. Nyilván, nem ezért fog bárki díjakat bezsebelni, pedig akad itt ismert színész bőven. Még a látvány sem annyira olcsó, igaz, ezúttal meglepően kevés akció akadt a filmben. Különbség talán annyi, hogy Liam Neeson karakterei mind amolyan szerethető, mindentudó, de mégis humoros és visszahúzódó figurák, és érezhető, hogy a színész szereti ezeket a szerepeket, és nem csa... több»

Varázssztereotípiák
Ez a film megpróbál egy SNL vagy Comedy Central szintű sketchből történetet kovácsolni, azonban olyan hamar saját csapdájába esik, hogy azon gondolkoztam, a meta köntösbe töltött narratíva direkt ilyen közhelyekre épül-e, vagy valami valahol nagyon félrement? A sztori főszereplője a félig fekete, visszahúzódó Aren, aki belép egy titkos társaságba. A címszereplő klub célja a filmekből ismert fekete sidekick karakter megtestesítése és a fehérek segítése, hogy a feketéknek jó legyen. Hisz valahogy minden fehérben benne van a lehetőség, hogy valahogy rosszat tegyen a feketéknek, a rendőröktől egészen a random irodistákig. És nem tudom, nekem ez kicsit rasszistának hangzik, de nem olyan vicces mó... több»

Rénszarvasos időhúzás
Megmondom őszintén, ezt a filmet nem nagyon éri meg megnézni. Nagyon kevés dolog történik benne, az is annyira repetitív és kiszámítható, hogy a történet végére teljesen elveszti jelentőségét. Egy katarzis vagy karaktermentes sztori ez, melynek egyelten erénye a számi kultúrkörnyezet bemutatása és egy kis történelmi lecke a legészakabbi emberek életéről. Azonban, ehhez messze túl hosszú, és végtelenül unalmas. Még az északi krimik kedvelőinek sem ajánlom a filmet, hisz már az első pillanattól pontosan tudjuk, ki áll a bűntények mögött, melyeknek jelentőségét alig tudta megfogalmazni a film. Bár úgy tűnhet, de nem egy nyomozós thriller ez, nincsenek csavarok, meglepetések vagy komplikált jele... több»

Koreai Matt Damon
A The Moon lényegében több film keveréke, akad itt egy kis Gravity, egy kis The Martian, sőt még The Wandering Earth-féle sci-fi is, de legbelül a történet egy közeljövőben játszódó mentőakció, melynek központjában egy mindent túlélni akaró űrhajós áll. Egy biztos, ez nem egy űrlényes, fantasy sci-fi. Bár a jövőben játszódik, és mutat pár érdekes technológiát, megpróbáltak valóságosan bemutatni egy űrhajós katasztrófát. A dialógusok és problémák nagyjából hihetőek, egészen a sztori végéig, ahol pár olyan dolog történik, ami inkább egy Roland Emmerich-filmbe illene bele. Szereplőink nagy része tudós, vagy földi irányítási szakember, és a technikai beszélgetések külön tetszettek a film elején.... több»

Válts másik fokozatra
Kicsit elszomorít, hogy itt tart a kultúra, hogy meg sem próbáljuk a film gondolatát vagy üzenetét megérteni vagy megfejteni, csak rányomjuk a „művészkedős” jelzőt, mint egy inzultust, és félredobjuk. Szerintem nem így kéne hozzáállni egy filmhez, amit lehet, elsőre nem értünk meg, nem lehet minden Marvel-film. Olyan jó volt a Titane, mint a rendező előző filmje, a Nyers? Nem, de ez nem jelenti, hogy nem szól semmiről vagy értelmezhetetlen. Pont hogy absztrakt módon fog meg egy témát, amiről nagyon máshogy nem is tudnánk beszélni. A kérdés inkább az kéne, hogy legyen, hogy jól formálja-e szimbolista történetét, és van-e itt valami, amit át akar adni nekünk? Szerintem még annak is, aki nem lá... több»

Gazdag valóság
A White Lotus egy kényelmetlen sorozat, mely a szupergazdag fehér turisták hawaii nyaralását mutatja be. Milyen problémákkal küzdenek, hogy interaktálnak a hotel dolgozóival és hogy értékelik saját gazdagságukat. Bár a sorozat rengeteg ötlettel és karakterrel operál, és nagyrészt érdekes gondolatokat ad át az emberi gyarlóságról és a gazdagság mibenlétéről, lezárása nem teljesen sikerül, és számos szála elvarratlan marad. Egy biztos, ez a sorozat kényelmetlen, a karakterek folyamatosan szituációkba vannak nyomva, ahol nem ismerik fel saját gondolataikat vagy, hogy mennyire nem illenek bele a helyzetbe. Legyen szó egy masszőrről, aki képes segíteni egy jóval gazdagabb vendégnek, aki ezután úg... több»

Vicces kis korkép
A Wicked Little Letters egy vígjáték, melynek témaválasztása meglepően erős, és sokkal mélyebb, mint enyhén humoros története. Tipikus vígjátékszerű narratívája és egyszerű karakterei miatt egy mélyebb dráma nem tud kibontakozzon, így egy kissé felszínes, de mégis szórakoztató bepillantást nyerünk egy első világháború utáni angol kisváros mindennapjaiba, ahol mindenki elfolyt valamit. Ez nem egy kimondottan humoros film, inkább bájos, története nem túl komplikált vagy csavaros, detektívsztorinak csak nagyon nagy jóindulattal mondanám, hisz elég hamar kiteregeti minden titkát, és a krimi rész inkább Wes Anderson-filmek hangulatát tükrözi. Retrospektív, ez érthető, és karaktereknek motivációt ... több»

Kényelmetlen lezáratlanság
A Memory Sylviáról, egy szociális munkásról szól, aki gondozásba veszi egy régi iskolai társát, Sault, aki memóriaproblémákkal szenved. Sylvia lányával él, szüleivel nem beszél egy gyerekkori családi trauma miatt. Ez a trauma lengi be az egész családot, és a film lényegében a családtagok visszaemlékezéseit követi nyomon, illetve azt, mennyire nehéz bizonyos dolgokat előhozni, vagy bizonyos dolgokat miért akarunk mindenáron elrejteni és elfelejteni. Ez főleg Saulon és Sylvia nővérén keresztül látjuk, és a filmnek akadnak elég érzelmes pillanatai, ahol Jessica Chastain játéka hihetetlen jó. Azonban, sajnos egyedül nem tudja elvinni a hátán a filmet, a többi szereplő korán sem ilyen ügyes, és s... több»

Hiperkáosz
A HyperNormalisation egy elég kaotikus dokumentumfilm, mely egyszerre túl sok témakör között ugrál, és kicsit egyoldalú képet ad a világ alakulásáról. Ha vákuumban nézi az ember, egy remek elemzést élvezhet, szépen összeállított képsorokkal, de ha van már valami ismerete a világ történelméről és szereplőiről, a film inkább egy furcsa, majdnem összeesküvés-elmélet kategóriába sorolható rémálomszerű monológ, ahol okok és okozatok kapcsolata annyira flexibilis, hogy nehéz komolyan venni a levezetéseket. A követhetetlen struktúra és zavaros történetvezetés önmaga paródiájává válik, csak nem tudom, tudatosan-e. Adam Curtis számos hasonló ismeretterjesztő filmet csinált már, és sajnos eléggé kétsé... több»

Minek ilyen filmet csinálni?
Nem viccelek, a film első 45 percében nem történik semmi. Antipatikus, színészetre képtelen emberek kínos small talkot folytatnak egymással. Mindezt rossz vágással és kameraállásokkal sikerült átadni. De a legfurább, hogy az egész nem vezet sehová. Konkrétan csak random dolgokról beszélgetnek, amiknek az égvilágon semmi köze sincs a film központi konfliktusához. Nem nagyon vannak földönkívüliek a filmben, csak vártam és vártam, hogy a cringe jeleneteknek vége legyen, és vége elkezdődjön valami izgalmas sci-fi dolog, de azért van egy határ, ami után le kellett kapcsolnom a filmet. Tényleg nem értem, minek készült ez, vagy kinek volt ez a grandiózus víziója? A karakterek mind nagyon gyengék, d... több»

Gyenge thriller, kényelmetlenül rossz akció
A The Painter nem lenne nézhetetlen film, ha csak egy kém-thriller akarna lenni. Sajnos azonban néha megszakítja kiszámítható jeleneteit az év valószínűleg legrosszabbul kivitelezett akciójeleneteivel. Amatőr youtuberek ügyesebbek, mint ami itt készült, majdnem olyan, mintha direkt lenne ilyen rossz minden. Nem tudom, hogy sikerült ez, de olyan, mintha rossz időben gyorsítanák a mozgásokat, vagy csak egyetlen egyszer próbáltak volna el minden jelenetet, és mindig látványosan melléütnek karakterek, vagy látszik, hogy bénáznak, de benne hagyták, ahelyett, hogy újrapróbálták volna. Ordít az amatőr munka minden snittből, legyen az olcsó világítás, fura kamerabeállítás, vagy csak túl szabadon ért... több»

Inkább Az utolsó ómen
Ez a film bűnrossz. Horrornak nehezen nevezném, jelenetei majdnem olyan gyengék, hogy viccbe nyúlnak át. A történt iszonyat lassan indul el, és még a lezárást sem sikerült valóban ijesztőre csinálni, pedig a véres horroraspektus adott volt. A film mintha nem mert volna igazán brutális dolgokat mutatni, de akkor még minek a 18-as besorolás? Történetünk lényegében egy az egyben a januári Szeplőtlen gagyibb verziója. Nem mintha az a film közepesnél jobb lenne, de míg az a történet legalább egy nézhető főszereplővel, gyönyörű látvánnyal és zenével operált, addig itt minden olcsó és hatástalan. A két film rendezője kb. mintha egymás munkáját nézte volna, a filmekben nagy részében ugyanaz történik... több»

Vér és lélek
Ez a sorozat fantasztikus, a Blue Eye Samurai a hős útja modell tökéletes változata, ahol katarzis, bosszú, látvány, történelem és harc olyan fúziót alkot, melyről nem tudtam levenni a szememet. Minden epizód, minden harc előre visz minket, és mindezt egy eredeti, ritkán látott grafikai stílusban teszi, olyan animációval, amit nagyobb filmekben is ritkán láttam. Ez a sorozat akár Tarantino és az Arcane szerelemgyereke is lehetne. Főszereplőnk, Mizu, egy kissé sztoikus harcos, akit félvérként a társadalom folyamatosan elnyomott, így bosszút forral fehér apja ellen, aki otthagyta őt. A sorozat remekül mutatja be a Japán Shogun alatti társadalmát, kiemelve a nemek közti ellentéteket. A sorozat ... több»

Ki írja a valóságot?
A The Newsroom egy híradóban dolgozó emberek munkáját és magánéletét dolgozza fel, azonban mindezt olyan stílusban teszi, ami miatt minden epizódra odatapadunk. A sorozatot Sorkin alkotta és írta, és a dialógusok tempója, tartalma és formája izgalmasabb nem is lehetne. Minden karakter olyan magas szinten kommunikál és formálja a szavakat, néha többszintes módon elrejtve mondandóját, hogy csak a forgatókönyv elég volt, hogy mindhárom évadot végigpörgessem, fülig érő szájjal. Rég szórakoztam ilyen jót. Azonban, a széria szól is valamiről, mindhárom évad három nagyobb eseményt dolgoz fel, melyek történeti szempontból néha elbotlanak, és karakterek személyes története alá kerülnek, mégis elég er... több»