86 RED 2.  (2013)

2019. 08. 23.
Frank Moses második kalandja ugyan vesztett a lendületéből, de még így is egy veszett szórakoztató, jól összerakott akciófilm lett a végeredmény. Bruce Willis láthatóan élvezte a szerepet - amit azóta nem nagyon lehet egy szerepéről sem elmondani -, de a showt továbbra is John Malkovich lopta el.

75 Átejtve  (2018)

2019. 08. 23.
Az elmúlt időszakban sok reboothoz volt szerencsém, amik elhasaltak, mert képtelenek voltak érdekes új adalékokra, miközben az eredetiből átemelik azt, ami igazán jóvá tette. Ezért nem hittem volna, hogy pont A vasmacska kölykei remake-jében lelem meg ezt. A film remekül emeli át az eredeti produkció hangulatát, és módosítja annak eseményeit – néha pont kiparodizáva azokat –, valamint a nemcserés változtatás és a latinosabb hangulat és környezet se tett rosszat neki. A szereplők is jók, élükön Anna Farisszel, ráadásul továbbra is mindkét fél fejlődik a film alatt, nem csak a férfi. Összességében én szerettem.
2019. 08. 23.
Egy nagyon hangulatos és szórakoztató vígjáték Kurt Russellel és Goldie Hawnnal, akik közt remekül működik a kémia. Külön tetszett, hogy a film során nem csak az emlékezetkiesésben szenvedő, átvert Hawn, hanem Russell karaktere is fejlődik a film során.

62 Ben-Hur  (2016)

2019. 08. 23.
Vannak jól sikerült remake-ek, amik megvalósításukban és az eredeti koncepció módosításával megállják a helyüket - na, Bekmambetov Ben-Hurja egyáltalán nem ezek közé való. Bár az érdekes volt, ahogy próbálta árnyalni Messala karakterét, ez csak a cselekvéseit váltotta megkérdőjelezhetővé, ráadásul ezért cserébe az összes többi karaktert érdektelenebbé tette. A színészek se igazán voltak a toppon, Jack Huston és Toby Kebell helyett milliószor jobb színészeket találhattak volna, akiknél még működik is a kémia - például Chris Pine-t (akinek mindig is Hestonre emlékeztetett a fejformája) és Michael Fassbendert. Ráadásul az eredeti történettel szemben Jézus töténetét is inkább propagandaszinten h... több»

91 Ben Hur  (1959)

2019. 08. 23.
Sose voltam igazán az ilyen típusú filmek rajongója - egyedül az Arábiai Lawrence-t szerettem nagyon -, de elismerem a jó tulajdonságaikat. A történet remek, a színészek is jók (élükön Charlton Hestonnal), és bár keresztény film, mégse nyomja a vallást a pofánkba, Jézus története inkább háttérként szolgál Ben-Hur kalandjainak. Ami viszont igazán kiemeli, az az epikussága, a hatalmas díszletek, a rengeteg szereplő - érződik, hogy a maga korának blockbustere ez. Az egész pedig a fogatversenybe csúcsosodik, ami grandiózusságával a mai napig bőven megállja a helyét.
12 majom (1995)
Truman Show (1998)
Paul (2011)
11.22.63 (2016)