Berto49

Bulgáriában is ugyanúgy mennek a dolgok, mint nálunk. A mutyizás, a kéz kezet mos hozzáállás ott is mindennapos. A film hősnője egy vidéki iskolában angolt tanít, az egyik gyerek pénzt lop. A tanárnő megpróbálkozik a gyerekek etikai nevelésével, de közben a magánéletében súlyos megpróbáltatás, vérre menő kihívás éri. Meg tud-e egyedül birkózni a gondokkal, vagy rákényszerül az erkölcsével homlokegyenest ellentétes megoldásra? Több helyen olvastam, hogy nem összehasonlítható a Dardenne testvérek „Két nap, egy éjszaka” című filmjével, pedig szerintem egyben nagyon hasonlítanak; az elismert sztár, Marion Cotillard játéka nyugodtan összevethető az ismeretlen(?) Margita Goseva alakításával, mindk... több»

László Miklós (1903-1975) „Illatszertár” c. színdarabjának 1940-ben készített amerikai filmváltozata, E. Lubitsch rendezésében. Érdekessége, hogy a magyar nevű szereplők mennek be a RAKTÁR feliratú helyiségbe. Aranyos romantikus semmiség, bár James Stewart ebben is kitűnő.

Nem tudom, hogy mi az igazság Hirohito császár háborús bűnössége ügyében, de van egy olyan érzésem, hogy nem lett volna szabad a trónon hagyni és engedni további hercegek és hercegnők „csinálását”. A film a bűnösség ellen érvel, de meglehetősen sziruposan teszi ezt. Igaz, hogy nem ismerem a japán mentalitást, hogy mi lett volna, ha „Őistenségét” kivégzik, de tovább uralkodni semmiképpen nem hagytam volna, hiszen még 44! évig regnált. Vajon hány millió ember vére szárad a lelkén? A sziruposság főként a szerelmi szálra jellemző, de sok minden kimaradt a film lehetőségei közül. McArthur nem lett elnök, a főhőst pedig ezredessé fokozták le a valóságban.

Már a moziban is nagyon tetszett, a rendező Molinaro szerintem egyetlen jól sikerült filmje. Ugo Tognazzi és Michel Serrault viszi a vállán, ezt a meleg párról szóló darabot. Szerencsére az eredeti szinkronnal van meg, vagyis Sinkovits Imre és Márkus László, sajnos mindketten már csak az égi szinkronstúdióban dolgozhatnak. A filmnek láttam a folytatásait is, de ahogy lenni szokott az első a legjobb. "Madárfészek" címen csináltak egy amerikai elég gyenge újrafeldolgozást, Robin Williams az egyik „madár”. Az eredeti azonban sokkal jobb. Az inas/szobalány: Jacob, Márton András hangján beszél.

Az amerikai lehallgatási botrány idején néztem újra, és akkor vált világossá, hogy mennyire aktuális volt már jóval előbb is ez a film, amely a titkosszolgálatok aljas, a magánéletet miszlikre aprító aknamunkáját bemutató darab, ugyanakkor pedig az egyik legszórakoztatóbb filmvígjáték. Minden kockája poénos, mégpedig a legszínvonalasabb fajtából. Pierre Richard hegedűshöz méltón viszi a prímet, de a többi szereplő is felejthetetlen, például a végén zombivá váló szerencsétlen Maurice, vagy Mireille Darc és az emlékezetes dekoltázsa. A magyar szinkron rengeteget hozzátesz a film humorához, gondoljunk csak a film főcímére. Akárhányszor meg lehet nézni, az ismert mulatságos jelenetek mellett min... több»

Nosztalgiahullám kapott el, nevetni akartam, ezért vígjátékokat néztem sorozatban. Elsőként Danny Kaye, a szenzációs színész, énekes, táncos és komikus filmjét néztem újra, ki tudja hányadszor. Most sem csalódtam, de a fergeteges balett-előadás a csúcs! Ilyen fantasztikus produkciót csak zseniálisra lehet értékelni. Ki kell emelni Rátonyi remek szinkronját, ez még a régi szinkroniskola, amikor még adtak a minőségre és a magyarok élenjártak a készítésében.

Remek 1952-ben készített dráma! Egy kényszerszülte házasságból már húsz év telt el. A házaspárt két remek színész alakítja, a feleséget Shirley Booth – fantasztikusan - , a férjet Burt Lancaster. Az utóbbi játékát kissé merevnek, szögletesnek éreztem, bár, ha jól végiggondolom, lehet, hogy tudatosan ilyen, mert így akarta kifejezni a külszín alatti fortyogó indulatokat, az italosüveg iránti szenvedélyes vágyakozást, illetve az elfojtás egész embert követelő megpróbáltatásait. A film megtekintése erősen javasolt! Forrás: pl. a You Tube, van az ismert feliratoldalakon a verzióhoz illő nagyon jó felirat is (ezúton köszönöm a készítőjének).

Csodálkozom, hogy a jó öreg Alfie nem cuppant rá a témára, bár Robert Aldrich is egy igazán remek filmet hozott össze. Természetesen a két női főszereplő Bette Davis és Olivia de Havilland viszi a prímet, de nagyon sok múlt a rendezőn is, hogy sikerült megközelíteni a Mi történt Baby Jane-nel színvonalát. Egyetlen negatívum a film hossza, 20-25 perc vágással még inkább borzongatóbb és izgalmasabb lenne.

A véleményem minimum MÍNUSZ öt csillag! Csak azért néztem végig, hogy ne gyarapodjon a meg nem nézett filmek listája. Ilyen minősíthetetlen ócskaság joggal pályázhat az általam látott legrosszabb filmek top 10-es listájába, méghozzá elég előkelő helyezéssel! Már a címből is következtethető volt az altesti humor dominanciája, ugyanakkor az utolsó harmadban hallható trágárságok tömkelege nálam kiverte a biztosítékot. Bárgyúságok halmaza, a humor leghalványabb nyoma nélkül. Csak sajnálni tudom azokat, akik nevetni tudnak az ilyen undorító és ízléstelen förmedvényeken.

Valami csoda folytán a Film+ vetítette, és onnan rögzítettem lemezre ezt a csodálatosan jól sikerült Styron-adaptációt, amelyik méltán hozott Oscart M. Streep számára. A regényt is olvastam, de a film önállóan is a csúcson van, kiemelkedik a holokausztos filmek közül. Szinkronnal láttam (Bánsági Ildikó), de hozzászólásokból tudom, hogy Streep fantasztikusat alakít a különböző akcentusokkal, hiszen beszél lengyelül, németül és angolul. Az őrült Nathant alakító Kevin Kline is kitett magáért, de csak később, a Wandáért kapott Oscart. Megrázó, tragikus film, örülök, hogy bármikor elővehetem. A film után eszembe jutott, hogy a szerencsétlen rendező Alan J. Pakula milyen szörnyű halált halt 70 éve... több»

Monstre történelmi biopic eposz Ben Kingsley csodálatos alakításával. Mennyire más karaktert játszik, mint pl. a „Ház a ködben”, de ott is tökéletes. Nagy ember volt Gandhi, sok nem ismert dolgot tudtam meg a filmből (rhodésiai évek, merényletben halt meg, stb.) Egyetlen számomra zavaró tényező: a rengeteg tömegjelenet, a sok üvöltözéssel, de ezek mind szükségesek voltak, csak engem zavart.

Bródy Sándor „Kaál Samu” c. novellájának feldolgozása, fantasztikus körkép a Monarchia hadseregének egyes embereiről. Engem Szirtes Ádám játéka kapott meg, alakítása fantasztikus. Tetszett a film színdramaturgiája is, amikor a szemkápráztatóan színes világ monokrommá válik, szerencsétlen Samu tárgyalása és kivégzése alatt. Sokat mond a zárókép is, szavakkal nem is érdemes leírni, annyira kifejező a látvány.

Ez a Kosztolányi regény ültette el bennem az érettségitől való félelmet, olyannyira, hogy a szóbeli előtti éjszaka egy szemhunyásnyit sem tudtam aludni, csak álmatlanul forgolódtam egész éjszaka. Egy vizsgától sem féltem annyira, mint akkor. Ranódy filmje remek adaptáció, főleg Mensáros (akit a hangjáról szerettem meg a Robinson c. száz éve játszott TV-sorozatban) pazar alakítása kapcsán. A korszakot remekül idézi fel, érdekes mozzanat, hogy egy jelenet erejéig láthatók a Pacsirta főszereplői, ahogy búcsúztatják az állomáson a lányukat.

1959-es Ranódy-film Darvas József írása nyomán. A fő baja az, minden erénye mellett, hogy nagyon kilóg a szocialista eszmeiség lólába. A végén megőrülő Süle bácsi (Bihari József – szerintem szörnyű rossz volt!) természetesen vörös katona volt a hadifogság alatt. Másik tárgyi tévedés: 1922-ben falun elmarad a templomi esküvő! Ilyen akkor szerintem lehetetlen volt. Emlékezetes jelenet: amikor Süle álmából felébredve, a valóságban is megjelenik a csillagos homlokú ló. A fiatal Tordy Géza és a fh. Pap Éva jók voltak, Tolnay és Agárdy a megszokott nívót hozta.

Nem csoda, hogy nem emlékeztem erre a valamikor moziban látott Resnais-filmre, amiben Bebel a főszereplő. mert annyira kusza, zagyvált és sokszereplős, hogy az ember csak kapkodja a fejét. Sokat levont a film értékéből az iszonyatosan tolakodó zene, időnként szinte elviselhetetlen volt. Az értékelésem erősen jóindulatú!

Lerágott csont a film témája, hasonlót kapásból kettőt-hármat tudnék mondani (Életrevalók, Beszélj hozzá, Cartagena…). Azt viszont meg kell jegyezni, hogy Jojo Moyes romantikus írónő műveitől őrizkedni kell, bár az ízlésem magától is védekezik a hasonló íróktól és műveiktől. Érdekes, hogy egy nyaktól teljesen lebénult ember hogy a fenébe próbálja meg csuklónyiszálással az öngyilkosságot! Jó, ne akadjunk fenn minden kis apróságon. Különösen idegesített a csaj szvengális szemöldöke, meg a szörnyűséges öltözködése. Az mentette meg a filmet a nézhetetlentől, !!!SPOILER!!! hogy a srác végül megvalósította a tervét, és Svájcban eutanáziát követtek el rajta.

Már többször láttam, de továbbra is nagyon tetszik. Ahogy a végére kiderül, hogy miért lett Juliette gyilkossá felér egy ostorcsapással. 2008-ban forgatták a filmet, a rendezője Philippe Claudel (vajon rokona-e az író Claudel-nek, vagy csak névrokon? NEM) Kristin Scott Thomas egyike a legkedveltebb színésznőimnek, ez az alakítása mesteri. A megrendítő történeten kívül most felfigyeltem a film szerintem rejtett üzenetére is, ez pedig a multikulti elfogadása. Miért vietnámi gyerekeket fogadtak örökbe, nincs elég francia árva? A nagyobbik csaj egyébként nagyon irritált engem az állandó csivitelésével. Azt sem nagyon értem, hogy miért az örökbefogadás mellett döntöttek. „Nem akartam szülni” mond... több»

Ez a regényadaptáció, H. Lee egyetlen műve, amely meghozta számára a legmagasabb polgári elismerést jelentő kitüntetést. Önéletrajzi elemeket tartalmazó regény, az USA-ban kötelező olvasmány. Az az igazság, hogy kissé idegesített a három gyerek szerepeltetése, bár nem lehetett volna kihagyni őket, hiszen az ő szemükön keresztül látjuk a történetet. Különösen a Dillt alakíto, Capote-ról mintázott figura volt nagyon ellenszenves, bár valószínüleg hasonló lehetett gyerekkorában. Lee és ő később együtt dolgozott a „Hidegvérrel” című regényen, két film is szól a mű születéséről. A "Ne bántsátok..." c. film legnagyobb értéke - szerintem - Gregory Peck, aki Atticus szerepében felejthetetlent alakít... több»

Tegnapi szerzeményem az 1961-es klasszikus szinkronnal (Csákányi, Lukács Margit, Kállai, Kiss Manyi) készült változat, amit sokadik látásra is zseniálisra tudok értékelni. Két szempontból is élenjár a film, egyrészt a tárgyalótermi filmek csúcsa, másrészt az általam látott Christie-adaptációk legjobbja. Az eredeti novellát Billy Wilder „feldúsította” kitűnő szereplőkkel, itt mindenképpen Charles Laughton és Marlene Dietrich nevét kell kiemelni, szerintem Laughton élete legjobbját nyújtotta, de Marlene is szenzációs. Olvasom, hogy a korabeli ügyeletes szépfiú, Tyrone Power 44 éves korában, forgatás közben szívrohamban halt meg. Természetesen(?) nőfaló létére ezzel a lehetőséggel számolnia kel... több»