Berto49

Kedvelem François Truffaut filmjeit, bár a kosztümös filmekért nem rajongok, de Isabelle Adjani (Victor Hugo szerencsétlen sorsú legkisebb lányát játszotta magas művészi színvonalon) szépségéért bevállaltam a film megnézését. Érdemes volt! Az őrület a legnagyobb fenyegetések egyike az ember életében, ez szállta meg a lányt, akinek a szűkebb családja is ebben a vonatkozásban terhelt volt. Az a szenvedés, amelyet a viszonzatlan szerelem miatt átélt, felér a legnagyobb fizikai fájdalmakkal. Együttérzéssel és sajnálattal néztem a történetét. Ő volt az egyetlen, aki túlélte írózseni édesapját, de ez a túlélés a mentális állapota miatt vajmi keveset ért. Megható, romantikus história, igaz, hogy az... több»

Aranyos, 1941-es vígjáték, csak sajnos felirattal jutottam hozzá, a humor meg főleg verbális, tehát nagyon gyorsan peregnek a feliratok. Barbara Stanwyck és Gary Cooper játéka éppen ezért csak félszemmel követhető, de azért érdemes volt megnézni. Egy Howard Hawks rendezéssel többet láttam. Csak a címet nem értem, hiszen Sugarpuss „kisasszony” nem szőke volt!

A film címadója egy hamburgi étterem neve, a tulajdonosa pedig egy görög-német, számomra nagyon ellenszenves fickó. Vígjátéknak készült, de nem az én ízlésem szerint. Gryllus Dorka egyik külhoni szerepe, ha rajtam múlna én soha, semmiben, sehol sem szerepeltetném! A rendező „A másik oldalon” című filmje alapján sokkal jobbra számítottam.

Svéd minimalista thriller, elég nyomasztó és félelmetes, bár számomra nem derült ki, hogy ki kivel van. Egy antiszociális norvég orvostan hallgató svédországi vélt és valós gyötrelmei. Nagyon sok thrillert idéző visszaköszönő jelenet. Szerencsére azért láttam már sokkal jobb filmet is.

Egy idős, ikonná vált western színész, Lee (Sam Elliott ragyogó játéka) pályája leszálló ágában, csak reklámokban használják ismerős orgánumát, értesül halálos betegségéről. A lassan csörgedező történet az ő sorsát követi. A film borzasztó baklövése a női főszereplő személyének felbukkanása. Egy stand-up komika szerepében Laura Prepon alakítása a megtestesült ripacskodás mintapéldája. Ahogy mórikálta magát attól a nézőnek kinyílott a bicskája. Egyetlen hiteles pillanat sem volt a játékában, az ő beválogatásáért a produkcióba a castingért felelős személyt örök időkre eltiltanám még a stúdiók környékéről is. Ráadásul az egyik nevetségesnek szánt trágár műsorában - szerencsére név nélkül - inti... több»

Nehéz szívvel értékelem az egyik legnagyobb kedvenc színészemnek a filmjét rosszra, de a "liebling" volta mellett igyekszem igazságos lenni. Az tény, hogy Delon válogatás nélkül minden ócskaságban képes volt szerepelni, ez már a sokadik általam látott valósággal nézhetetlen filmje. Teljesen irreális történet, egy krimiben a gyilkosság(ok) indítékait illik megmutatni, vagy legalábbis sejtetni. Ebben a filmben szó sem volt erről. Delon partnernője, Senta Berger pedig olyan mint egy kócbaba, a színjátszáshoz abszolút antitalentum. 34 olyan filmem van a gyűjteményemben, ahol a francia sztár a főszereplő, de ez garantáltan nem lesz a 35.

Sajnáltam szerencsétlen nőt, hogy ennyire nem volt önkritikája, de ez a jelenség gyakran előfordul, hiszen a különböző tehetségkutatók válogatói is tele vannak ilyen önjelölt „művészekkel”. A film azonban rendkívül hosszú volt, nagy önuralomra volt szükségem, hogy kitartsak a végéig.

Máskor ne dőljek be az ilyen véleményeknek: „Nem is tudom szavakba önteni azt az élményt, amit ez a film okozott nálam." Azt tudom, hogy nekem túlságosan "lila" volt és halálra untam magam a nézése közben. „A halhatatlan” jutott az eszembe, abban is a film 95 %-a céltalan jövés-menés volt. Akkor határoztam el, hogy soha többé Alain Robbe-Grillet! Igaz, ehhez a filmhez köze sincs a derék „nouveau roman”-írónak, de a minőség nélküliségben vetekszik az ő műveivel. Lehetőség szerint csupa kérdőjel lenne az értékelésem!

A könyv és a film is a Momo nevű 10/14 éves arab kisfiú története, és Rosa mamáé, a zsidó, koncentrációs tábort megjárt nőé, aki később a „seggével” kereste a kenyerét, majd amikor kiöregedett a szakmából, kurvagyerek menhelyet létesített. Simone Signoret Rosa mama alakjában belevésődött az emlékezetembe. (Az alpári szavak a filmben is szerepelnek, értelmetlen lett volna finomkodva megváltoztatni!)

Michele Placido, a szinte végeláthatatlanul hosszú „Polip” maffia sorozat rendezése után egy ütős akciófilmmel ajándékozta meg a műfaj kedvelőit. Remek akciójelenetek, mozgalmas, előre nem látható fordulatok, pörgés minden percben jellemzi a filmet. Egyetlen bajom volt vele: régen a markáns arcú, tehetséges Daniel Auteuil megöregedve annyira elhízott, hogy alig lehetett ráismerni. Úgy látszik a francia gasztronómia finomságai, vagy az alkohol, vagy egyszerűen csak az idő vasfoga tette a dolgát, mert az arcán és az alakján is hihetetlen változás mutatkozik. Szerencsére ez az átalakulás nem befolyásolta színjátszói képességeit, mert a filmben mutatott teljesítménye alapján is sokan a jelenkor ... több»

Nevelő célzatú film-noir, amely arra próbálja rávenni az összeverbuválódott fiatalkorú bandákat, hogy ne egy hírhedt bűnöző legyen a példaképük. A budapesti születésű, eredeti nevén Kaminer Manó (1888-1962) Michael Curtiz néven a legtermékenyebb filmrendezők közé tartozott. 166 film rendezése fűződik a nevéhez, szinte minden műfajban sikeres alkotásokat hozott létre, így ezt a James Cagney (Rocky Sullivan) főszereplésével készített munkát is. Rocky gyerekkori jó barátja, az időközben a papi hivatást választó Jerry atya kérését teljesítve, prezentálja a gengszterség halálos következményét.

Úgy hozta a véletlen, hogy egy hónapon belül három olyan filmet néztem meg, amelyek Sztálin uralma alatt játszódtak (Despite the Falling Snow, Egy átlagos kivégzés és ez az USA-ban készített, emigrációba kényszerített Koncsalovszkij-film.) Mai ésszel szinte felfoghatatlan, hogy egy diktátor hogyan képes milliók tudatát befolyásolni, személyiségét istenként tiszteltetni, miközben száz- és százezrek hihetetlen szenvedését és halálát okozza. Lehet, hogy naiv, mosolyogtató az elképzelésem, de ahogy a Professzor mondja el a filmben, szerintem is maga az Ördög testesült meg ezekben az embernek nem nevezhető alakokban (lásd még Hitler, Pol Pot, Idi Amin, et al.) Tom Hulce (a későbbi Mozart alakítój... több»

A gyónási titok megtartása a film főtémája, még akkor is, ha a pap élete forog kockán. Az ártatlanul megvádolt ember lelki vívódását remekül ábrázolta az ismert becenevén Monty, aki roppant válogatós volt a szerepek tekintetében. A korszak legismertebb férfi színészei közül Brando ért el nagyobb sikereket, jórészt azért, mert sokkal több filmben játszott, ugyanakkor Clift az átélt autóbalesete után jelentős változáson esett át. Keller alakjában visszaköszön az amerikai filmes közhely: az átkozott „fritz” csak főgonoszként szerepelhet.

Már elég sok időrendileg összekuszált filmet láttam, de ez túltesz mindegyiken. Akármennyire is díjakkal és elismerésekkel elárasztott alkotó Robert Lepage, nálam fölkerült a tiltólistára. Zagyva, számomra követhetetlen cselekmény, az ismertetések szerinti két idősík mindenféle nézőt segítő utalás nélküli összekeverése, kusza, értelmezhetetlen képsorok tömege. Néhány jelenet erejéig felidézi Hitchcock „Meggyónom” című filmjének forgatását, illetve díszbemutatóját, ami viszont arra volt jó, hogy ez a gyűjteményemben őrzött film legyen a következő filmélményem.

Csuhraj első rendezése sokat tett a szovjet sematikus film megújításáért. Hatalmas kritikai visszhangot keltett a legjobb némafilmes hagyományok újrateremtésével és átértelmezésével.

Andrey Zvyagintsev nem tud hibázni! Az orosz Haneke titulussal is illetett rendező ezúttal is két ember sorsán keresztül az egész orosz társadalom elrémisztő állapotát mutatta be. A szakadékszerű mélység a gazdagok és a szegények között megdöbbentő. A lassú folyású, minden pillanatában tökéletesen megkonstruált filmnek nincs egyetlen olyan szereplője, akivel azonosulni tud a néző. A magyarul helyesen Jelena nevű volt ápolónő a cselekmény bizonyos pontjáig még tisztelhető figura, de tettével bebizonyítja, hogy ő is ugyanolyan érzelemmentes, számító antihős, mint a film többi alakja.

Valóságos sztárparádéval felduzzasztott három különálló semmitmondó történet. Közös „főszereplő” a címben szereplő automobil, ami gondolom a veterán autók szerelmeseinek a szívét hevesen megdobogtatta, de rám semmilyen hatással nem volt. Tipikus gyalogos vagyok és utálom az autókat, különösen azóta, hogy a kutyámat a zebrán(!!!) sodorta a hátsó kereke alá egy szemét autós. Sajnos a kutyát el kellett altatni. Ennyi szomorú kitérő után a filmről: még akkor is csekély a három történet mondanivalója, ha beszámítjuk a keletkezés idejét, 1964-et. Két értékelhető tény azért van; ennyi remek színész egy filmben ritkán fordul elő, közte két kedvenc színészem: Ingrid Bergman és Alain Delon, és gyönyör... több»

Amilyen sokat vártam ettől a filmtől, annyira keveset kaptam! Vontatott, unalmas, rengeteg ponton homályos thrillerutánzat, a végén sűrű cukorsziruppal leöntve. Az biztos, hogy Kidman és Firth filmográfiájának a gyenge pontja, mert egyikük alakítása sem kiemelkedő. Szerencsétlen Kidman belenéz a tükörbe és nem ismer saját magára, mert a túladagolt botox teljesen megváltoztatta. A film után úgy gondolom, hogy nem is érdemes elolvasnom az eredeti könyvet, bár sokan dicsérik.

Hiába a két húzónév (Jane Fonda és Delon) velük együtt is csak egy gyengus krimifélével lettem gazdagabb. Mindkét főszereplő nagyon jól nézett ki, főleg Fonda igencsak mutatós fehérnép volt 1965-ben. A kinézet azonban nem minden, egy jó filmhez érdekes történet is kell, az meg hiányzott. A rendező neve, René Clément többet ígért, de csalódnom kellett. Igazán emlékezetes jelenet kevés van, jóindulattal az üldözéses részek azok.