Berto49

A western nem tartozik a kedvenc műfajaim közé, de ezzel próbát tettem. Igazából nem is követi a zsáner szabályait, csak a külsőségeit (helyszín, martalóc külsejű szereplők, stb.) használja fel. A maratón hosszúságú négy fejezetre tagolt film mintha a brutális cselekedetek, erőszakos halálnemek és kínzások összes lehetőségét leltározná. Ennyi gyomorforgató jelenetet egy filmbe összezsúfolni a perverzió határát súrolja, illetve sok esetben át is lépi. Őszintén szólva nem is értem, hogy milyen célból készült. Nem hiszem, hogy van olyan épeszű ember, akit a szörnyen naturálisan ábrázolt borzalmak szórakoztatnának. Sokan zseniális teljesítménynek tartják a Gonosz alakját megtestesítő Guy Pearce ... több»

Nemcsak a kivégzés átlagos, hanem maga a film is (vagy az alatti), mert történelmi környezetbe helyezett kínos lassúsággal folydogáló fikciós történet. Már attól kezdve gyanús volt nekem a cselekmény, hogy az urológus doktornő magnetikus erővel, kézrátétellel gyógyította a betegeit, közte a Gazdát, milliók gyilkosát, Sztálint. Egyetlen értékelhető jelenet a feltehetően archív filmfelvétel ahol a gyásztól és fájdalomtól megtört tömeg hosszú, végeláthatatlan sorokban lerója tiszteletét a felravatalozott tömeggyilkos holtteste előtt. Hihetetlen, hogy az ifjúkorában postarablóként működő bűnöző milyen ördögi erővel tudta fanatizálni az embereket.

Ez a film betekintés az olasz történelem második világháború utáni történetébe. Egy partizánként harcoló későbbi újságíró (Alberto Sordi remek alakításában, Szilágyi Tibor fergeteges szinkronjával) sorsát kísérheti figyelemmel a néző. Emlékezetes jelenet az a vacsora, amikor népszavazás után a többség a köztársaság mellett döntött. Az ellenszenvesnek ábrázolt arisztokraták dühösen és elkeseredetten hagyták el az asztalt, csak a két éhenkórász tömte meg a hasát, hosszú idő óta először. Tanulságos visszapillantás vígjátékba illő helyzetekkel, amelynek a szórakoztató jellegét az olasz filmek egyik nagy rendezőegyénisége, Dino Risi garantálta.

Nagyon különleges hangulatú mozi az apa-fiú kapcsolat egyik lehetséges változatáról. Külön elismerést érdemel a bravúros fényképezés és a zene, amely jelentősen hozzájárult a film hatásához. Jó volt a szereplő válogatás is, mindegyik figura tehetséges alakított. Ritkán juthat hozzá holland filmhez a néző, ez a kevesek között maradandó élményt nyújtott

Rózsa János megmutatta, hogy férfi létére ő is tud olyan értelmetlen és maroknyi bennfentesnek szóló rétegfilmet készíteni, amilyent az agyondicsért Věra Chytilová rendezett a három évvel azelőtti „Százszorszépek” címmel. Azt is gondolhatta, hogy egy cseh exmodell és színésznő(?), Eva Vodičková sokkal hitelesebbé teszi ezt az agymenést, amelyben realitást csak a felesége, Halász Judit szereplése jelentett. Némi történetszerűséget is belecsempészett a filmbe; M. a manöken minden eszközzel arra törekszik, hogy magának férjet, „bérbe adott” kislányának, Tündinek (nomen est omen, a kislány a cukiság csúcsa) apukát szerezzen. A férjszerzési manőverek ürügyén aki férfi akkoriban élt és mozgott, va... több»

A több önálló részből álló filmszkeccs első és utolsó része miatt „érdemelte” ki nálam a jó értékelést. Bár sokakkal ellentétben nekem nem kedvenc színészem/rendezőm W.A., tehetségét el kell, hogy ismerjem. Kern András hangja szinte hozzánőtt Allen-hez.

Bájosan naiv, szeretni való karácsonyi film. A legjobb benne Clarence, a szárnyaiért küzdő angyal, de James Stewart is remekül alakít benne. Egyedül töltött Szentestére az egyik legmegfelelőbb film!

Ilyen extrém témájú filmet még nem láttam! Nem is írom le, hogy miről szól, csak a magyar címfordításba kell belegondolni, de ennek ellenére nézhető volt. A befejezés kicsit giccses. A főhőst alakító Marianne Faithfull bevállalós csaj volt és maradt is, hiszen nem lehetett egyszerű Jagger élettársának lenni. Aki betanítja Irinát a kézimunkára "kedvencem", Gryllus Dorka.

Sóhajok hídja
Folyamatosan filmvászonra kerülnek a magyar kriminalisztika leghírhedtebb ügyei; Mágnás Elza esete (Félvilág), Kovács Péter gyilkosságai (A martfűi rém), az újabbak közül, Ambrus Attila bankrablásai (A Viszkis) és a legújabb, a magyar Pitavalba került Léderer-ügy. A bűnügyi esetek feldolgozása a történelmi hűség szempontjából eléggé kétes, ami számomra kissé érthetetlen. Miért kell elrugaszkodni a valóságtól, miért kell mögöttes tartalmakat begyömöszölni a megtörtént rémségek közé? Maguk a megtörtént bűnügyek is borzasztóan sokkolók, nem kellene oda nem illő mondanivalókkal „kicifrázni”. A szóban forgó filmről: szerintem sokkal szerencsésebb lett volna, ha megtartják az eredeti munkacímet, v... több»

Maggie Smith a legtehetségesebb színésznők egyike. Ez a filmje is ezt bizonyította. A Dublinban játszódó történet szerint a magányos, öregedő zongoratanárnő, Judith szeretne valakihez tartozni, de senki sem hajlandó hozzákötni a sorsát. Már régen lemondott arról, hogy az elképzeléseinek megfelelő férjet találjon magának. Csalódásait az italba fojtja.

Ismét egy megtörtént, emberrablásos bűntény megfilmesítése került a vászonra. A bűnügy története mellett az elrabolt fiú nagyapjának, a világ leggazdagabb emberének tartott Jean Paul Getty (1892-1976) időskori portréját is megnézhetjük, a kilencven felé közeledő Christopher Plummer alakításában. Mozgalmas film, bár lehetett volna valamivel rövidebb is, mert helyenként ellaposodott. A híres, nagynevű rendező legjobb filmjeihez mérten (Szárnyas fejvadász – az 1982-es!, A nyolcadik utas: a halál) többet vártam.

A filmben fantasztikus felvételek vannak, közte iszonyatosan kegyetlenek is, ahogy a kis farkaskölyköket megölik. A farkasok kiirtása hatalmas csapást mért az ökoszisztémára, aminek a levét végső soron a végrehajtó emberek itták meg, mivel a terület elsivatagosodott. A tóba befagyott lovak látványa sem volt szívderítő kép, vérfagyasztó horrorfilmnek is elment. Ugyanakkor hatalmas teljesítmény volt a film elkészítése. Újra nem nézném meg.

A sokoldalú rendezőnek, Don Siegelnek kemény zsarufilmje, előképe a „Piszkos Harry” filmnek, csak ebben a főszereplő nem Clint Eastwood, hanem Richard Widmark. Különös értéke a kitűnő színészi alakítások, a főszereplőn kívül meg kell említeni Henry Fonda nevét is. A rendőrségi szervezetben kialakult rangsor gátló tényezője a bűnüldöző munkának. A különleges karakterű főhősnek csak néhány órája van arra, hogy elfogjon egy kegyetlen gyilkost. Nem kiemelkedő darabja a műfajnak, de egyszer nyugodtan megnézhető.

Az enyhén szólva is különös viselkedésű, egyetlen Amerikában született sakkvilágbajnok, Bobby Fischer (Tobey Maguire – az „Árvák hercege” című film kapcsán jegyeztem meg a nevét, de a Pókemberes szerepléseit messzire elkerülöm) és Borisz Szpasszkij (a hányatott ifjúkorú Liev Schreiber remek alakítása) a két főszereplője az 1972-es sakkvilágbajnoki döntő eseményeit bemutató életrajzi filmnek. Feltétlenül meg kell említeni az említett két színész ragyogó játékát, mert a sakk, mint téma nagyon messze áll tőlem, de a mozgalmas film elsősorban a szereplők miatt megragadta a figyelmemet, végig lekötött.

Kár, hogy csak ilyen rossz állapotban lévő kópia maradt az utókorra, pedig a korszak két legnagyobb nevettetője, Kabos és Latabár együtt szerepelnek benne. A film leginkább maradandó jelenete számomra Latabár és Gombaszögi groteszk tánca. A cselekmény még a korabelieknél is szokványosabb, a snájdig Jávor darabos színjátszása nagyon feltűnő. Mindezek ellenére javasolnám a darab digitális felújítását.

Biztató kezdet után a kliséktől hemzsegő történet számomra érdektelenné vált. A skandináv krimikből már az unalomig ismert fásult, kiégett nyomozó (a lányát vesztette el) új gyilkossági ügy felderítésébe kezd. Az egész filmet a sötétség jellemzi amellett, hogy a szereplők beszédjét nagyon sok esetben nem is lehet érteni (ez egyébként a magyar filmekre majdnem minden esetben igaz! A hangmérnökök munkája csapnivaló.) A cselekmény fordulatossá tétele helyett a nézők minden érzékszervét „megdolgoztatták”, hogy figyelemmel kísérhessék az alapjaiban elhibázott film történéseit. Óriási baki, hogy már jóval a vége előtt biztosan tudható, hogy ki a "tökéletes gyilkos".