Berto49

1957-es Ranódy-film mintha egy olasz neorealista készítette volna, rengeteg szereplő, köztük sok gyerek. A cselekmény sokszálú korrajz, a háttérben még élnek viszonylag közeli emlékekben az elmúlt háború borzalmai. A felnőtt szereplők mellett feltétlenül ki kell emelni a gyerekszereplők ragyogóan instruált játékát.

Az MTVA Médiaklikk megfelelő oldalán sikerült megnéznem ezt a mindeddig agyonhallgatott témáról szóló megrázó filmet, amelyet a Duna TV-én elmulasztottam. A „malenkij robot”-ra, három hét kukoricatörésre elhurcolt ártatlan százezrek közül rengetegen nem élték túl a donyecki szénbányákban rájuk kényszerített munkát, meg a fogság embertelen viszonyait. Egy a csodával határos módon túlélő asszony, Irén sorsát lehetett követni. Ő a szerencséjét annak is köszönhette, hogy a lágerviszonyokat jól kiismerő fogoly, Rajmund szerelmes lett belé és kitanult szabályaival segítette az asszonyt. A témára bőven ráfért a megfilmesítés, a megvalósítás azonban sok helyen klisés, nem tudott túllépni a börtönfi... több»

A művészfilm történet egy olyan emberről, aki Indiába utazik, hogy megkeresse az elveszett barátját. Erősen szimbolikus szerkezetű darab, amelynek a célja az önmegismerés, az identitás megtalálása. Indiát az 1980-as években mutatja, ahol az elmúlt pár évtizedben sok minden megváltozott, de India egy része még mindig megőrzi az álomszerű minőséget a modern változások ellenére.

Eddigi olvasmányélményein között még egyetlen Wass Albert mű sem szerepel, valahogy önkéntelenül is húzódoztam a megismerésétől. Nem segített ez a film, mert egy minden vonatkozásban zseni képét rajzolta meg, valóságos Jókai-hősként ábrázolta. A képi megoldása meg egyenesen komikus volt, ahogy Rékasi Károly a film 99 %-ában a semmibe révedve állt, vagy ült. W. A, megítélésében erősen befolyásol az amit nemrég olvastam: meglátogatta Karácsony Benőt a nagyváradi gettóban, elkérve tőle a kéziratait. Karácsony megvetően hátat fordított neki. Nem igazságos úgy ítéletet mondani egy szerzőről, hogy semmit sem ismer tőle az ember, ezért az első regényét, a „Farkasverem” című Baumgarten-díjas regényé... több»

Ez tipikusan olyan film, amelyet ma megnéztem, holnapra meg már el is fogom felejteni. Yves Montand sem volt az igazi, érzésem szerint fél szívvel játszotta a szerepét, ami nem volt nehéz feladat, mert fajsúly mentes figura volt. Régi/új partnernője csalódást okozott, de legalább a nagy tervét, amiről ábrándozott, meg tudta teremteni.

Egy számomra iszonyatosan ellenszenves pár és az állandóan hallható countryzene nézhetetlenné tette ezt a belga Oscar-ra jelölt baromságot. Elise teletetovált teste mélységes undort keltett bennem. Egy ilyen nővel még egy légtérben sem lennék szívesen, nemhogy beleszeressek! Az sem segített, hogy egy rákos kislány élet-halál harcát vívja, mert ilyen emberpárt méltatlannak tartok arra, hogy szülők lehessenek. Szörnyűséges tákolmány, amelyet trendi módon az időrend teljes összekuszálásával tettek művészfilmre hasonlítóvá, mert a történet lineáris elbeszélése nem lett volna elég egy tízperces rövidfilmhez sem. Sokan dicsérik, nem kívánom számukra, hogy csak hasonló színvonalú filmekhez jussanak... több»

Semmit sem „öregedett” az elmúlt 20 év alatt ez az akciófilm, ugyanolyan izgalmas, pörgő, élvezetes, mint volt az elkészítése időpontjában. Sidney Poitier, az első afro-amerikai Oscar-díjas férfi színész egy mindenre elszánt FBI ügynök (Warren Stantin) szerepében egy drágakő rablógyilkost üldöz az USA-kanadai határ fenségesen szép körzetében. Méltó partnere Tom Berenger egy hegyi vezető alakításával. Nagy kár, hogy a „Szakasz”-ban szereplő kollégái, Sheen, Dafoe mintájára neki nem sikerült az ott mutatott nívót állandósítania. A veszélyes üldözéses túlélő túra során humoros epizódok is akadnak, elég csak a medve megfutamítására, vagy Warren és a hátasló "viszonyá"-ra utalni. A nagyvárosban i... több»

Hét film szösszenet, mindegyik „fejezet” címe egy-egy női név. Shirley MacLaine szereplése köti össze az egyes részeket. Egyik-másik epizód tartalma éppen csak egy villámtréfányi, őszintén szólva De Sicától sokkal többet vártam. Viszont kitűnő szerepeket nyújt MacLaine számára, aki mindegyik megformálásával valósággal lubickol az adódó lehetőségekben. Partnerei sem akárkik, például Peter Sellers, Philippe Noiret, Vittorio Gassman. Nem nyújtott elementáris szórakozást, tipikus egyszer nézhető kategória.

Az enyhén szólva is excentrikus viselkedésű sokoldalú színészegyéniséget parádésan állította a nézők elé az ausztrál születésű Oscar-díjas Geoffrey Rush. A „Ragyogj!” óta tudom, hogy milyen tehetséges, de a logopédus szerepében is kiváló volt a „Király beszédé”-ből. Sellersről a legtöbb nézőnek a Rózsaszín Párduc ügyefogyott Clouseau felügyelője jut az eszébe, de nekem az „Estély habfürdő”-vel a csúcs, meg nagyon tetszett az „Isten hozta, Mr...” is. Őszintén szólva kissé csalódtam a bemutatott magánélete miatt, nem volt kimondottan egy kiegyensúlyozott személyiség. Erről legtöbbet Blake Edwards tudott volna mesélni, hiszen neki kellett sorozatban elviselnie a sztár rigolyáit. Szerencsére a n... több»

Valamelyik hozzászólásomban merészeltem megjegyezni, hogy a "krimi királynője" nem tartozik a kedvenceim közé. Ezért számomra teljesen érdektelen, hogy ki és miért oltotta ki a Faye Dunaway alakította Rachelt életét. Az Argyle család piszkos ügyei sem tartoznak az érdeklődésem legszűkebb köréhez, ezért elég erős türelem kellett a film megtekintéséhez. Ugyancsak próbára tett a világ legnagyobbjai között számon tartott zongoristája, zeneszerzője, Dave Brubeck muzsikája. Nyilvánvaló, hogy ebből a megjegyzésből kiolvasható, hogy nem vagyok egy kimondottan nagy jazzfan, de ezt a zenét hihetetlenül könnyen tudtam volna nélkülözni. A lényeg: túl vagyok rajta!

Egy szép (ízlések és pofonok...) színesbőrű asszony, akinek mindene megvan; jómód, szerető férj, egészséges gyerekek, főnök a munkahelyén pszichiáterhez fordul, mert űrt érez az életében és azt félrelépéssel próbálja megszüntetni. Az egész olyan Hallmark-stílusú volt, émelyegtem tőle.

Bár nagyon szeretem Sean Pennt és Javier Bardemet, elég nehezemre esett végigszenvedni ezt a kusza akciófilmet. Az is szerepet játszott benne, hogy nagyon az „Elrabolva” nyomdokain haladt. Az egy jó film a maga kategóriájában, ez pedig egy gyenge utánzat, persze ez nem véletlen, hiszen ugyanaz a direktor, Pierre Morel rendezte. aki szinte minden puskaporát ellőtte az előző munkájánál. Penn pedig maradjon meg a drámai szerepekben, nem kell mindenkinek szuper akcióhősnek lenni.

Lehet, hogy túlságosan sommás a véleményem a Nicholas Sparks adaptációkról, de aki egyet is látott, az összeset is látta. Mindegyikre vonatkozik a sziruposan giccses nyáltenger nem éppen dicsérő kritikai észrevétel. Valószínűleg az a helyzet, hogy nem én vagyok az ideális olvasó/néző, azonban helyettem számos kedvelője van ezeknek a munkáknak. Egyetlen üdítő kivételként ami erősíti a megállapításomat a "Szerelmünk lapjai" említhető, bár az sem zseniális, csak simán jó, elsősorban a kitűnő szereposztás miatt. Különösen a zseniális színésznő Gena Rowlands miatt.

Cormac McCarthy könyveinek általam látott filmes adaptációi (Az út, Nem vénnek való vidék, Vad lovak) ismerete alapján nem rózsaszínű tinifilmre számítottam (az ilyen típusú filmeknek nem én vagyok a célközönsége!), de túllépett a toleranciám határán. Száz százalék, hogy nem fogom elolvasni, mert egy igazi beteg film a beteg világról, csak gyomor kell hozzá, nekem meg nem volt. Nem is részletezem, hogy mitől borult ki a bili, de szoros köze van az éjjeli edény funkciójához. Ráadásul a nekrofilía és a gyilkosságok még nem is kerültek a képernyőre, mert idejében abbahagytam a film „élvezetét”. James Franco viszont eszméletlen (a szó szoros értelmében is) nagyot alakított.

Akármilyen érdekesnek ígérkező filmről van szó, ha Alain Robbe-Grillet neve is szerepel az alkotók között, ezentúl messze el kell kerülni!!! Annyira öncélúan művészkedő, nyakatekert, értelmetlen baromság. Ilyen filmekkel szerencsére ritkán lehet találkozni. Össze-vissza vágott zagyvaság. Számomra csak egy pozitívum: a boszorkánynak hitt lány (Anicée Alvina) csodálatosan szép.

Még a hetvenes évek elején, amikor elképzelhetetlen volt, hogy ilyen filmeket vetítsenek a királyi televízióban láttam az osztrák TV-ben. Akkori csekély német nyelvtudásom ellenére is maradandó élmény volt. Az a félelmetes hangulat, aztán meg a felbukkanó matrózok... A szereposztás is nagyon jó. Carpenter remek filmjei közé tartozik.

Javaslom, hogy a rendező, Christopher Landon azonnali hatállyal Lopkowitzra változtassa meg a nevét. Ugyanis túlzásnak tartom, hogy annyi időhurkos témájú film ötletéből „merített”. Néhány példa: „Idétlen időkig”, amiben a számomra nagyon ellenszenves Bill Murray a főszereplő, meg a „Sikoly”, Wes Craven rendezésében, ahol álarcos gyilkos tevékenykedik, vagy a „Tizenhat szál gyertya” című tipikus college movie. Meg lehet említeni a „Holnap határa” című filmet is, amiben Tom Cruise élete forog veszélyben. Ezeket a forrásokat felhasználva is csak egy erősen felejtős tinikomédia került a filmvászonra, amelyben a reklámban sokszor hangsúlyozott slasher elemekkel is óvatosan bántak, mert gondosan ... több»

Más tekintélyes filmítészek mellett Cannes zsűrije kiemelkedőnek ítélte ezt a filmet, Berlin is díjazta mind az öt jelölt kategóriában, én nem! A hossza felér egy egész éjszaka tartó rémálommal, a megpendített témák elvarratlanul lógnak a levegőben, ezzel még inkább nehezítve a néző dolgát. "Iszonyatosan boldog vagyok, de nem tudom, érdemeltünk-e ennyi díjat" nyilatkozta a rendező Berlinben, és ha még Oscart is nyer(ne), akkor újra a hupilila művészfilmek, a közönséget magasról lenéző alkotások évadja következik. Erre sajnos a túlzott hype miatt sok esély van. Mindegy, a Filmakadémia melléfogásaival nem kell foglalkozni!

Egészen biztos, hogy a szőke nők voltak a gyengéi a zseniális Alfie Mesternek. Ebben a filmben is a szőke Kim Novak (Madeleine szerepében) „szívszerelme” lett Jimmy Stewartnak, viszont más színű frizurával minden áron vissza akarta alakítani szőkévé. Csavaros történet, kis melodrámával elegyítve. Hatalmas költségvetésből készült, de a korabeli közönség nem ítélte igazán sikeresnek, Valódi értékeire csak a nyolcvanas évek kritikusai világítottak rá. Hitch ezután egy „olcsó” filmet akart készíteni és megcsinálta a Psycho-t, amely számára a bevétel 60 %-át, mai értékben 150 millió $-t jövedelmezett.

Szegény megboldogult Bacsó Péter többnyire nézhető filmeket készített, életművének csúcsa a „Tanú”. Ez viszont bátran besorolható filmográfiájának a legutolsó helyére. Nem csodálható, hogy belefáradt a filmkészítésbe, hiszen annyi mindent kellett megélnie, ezt az utolsó előtti munkáját pedig már 77 évesen rendezte. Bárgyú forgatókönyv, túlzásba vitt, karikatúra jellegű degenerált szereplők, széttöredezett cselekmény és még hosszasan lehetne sorolni a negatívumokat, de tovább nem rugdosom a döglött oroszlánt.